Egy vércsepp már maga a Szerelem

1. Fejezet:

Az enyém vagy!

Miután végigmarta a bal vállamat, megmutatott egy szobát, ahol alhatok. Egyedül hagyott. Összekuporodok a takaró alatt, remegve alszom el.

*Raenon szemszöge*

Fél tízkor már mélyen alszik, bár elég nyugtalanul. Karba font kezekkel dőlök a falnak a lánnyal szemben. Egy ártatlan gyerek. Még szerencsés, hogy ilyen vérrel ezt az időt kihúzta. Ismerek más vámpírokat, akik már holtra szívták volna szegényt. De én sokkal nagyobb egoista vagyok. Életben hagyom, viszont akkor iszok a véréből, ha én akarok. Esetleg, ha könyörög érte. Alig várom, hogy ezt közöljem vele. Akarom ezt a lányt. Teljes egészében az enyém lesz. Szeretni fogja ezt a helyet. Csak idő kell hozzá. Kisimítok egy tincset az arcából, kicsit lazábbá válik, de nem eléggé, elmosolyodom.

Hogy lehetsz ennyire cuki?... Pihenj csak, Angyalkám, holnap nagy napod lesz... Mindent megtudsz, amit eddig elrejtettek előled. – suttogom, kimegyek a szobából.

Másnap reggel, a napfelkelte előtt bemegyek a szobába, óvatosan ébresztem fel a lányt, aki kerek szemekkel néz Rám.

- M-Most megint le fogod csapolni a véremet?...- kérdezi kicsit aggódva, megrázom fejemet.

- Mutatnék valami szépet... - suttogom kedvesen, megdörzsöli szemeit, feláll, megfogom kezét, kivezetem a házból, nyakamba rakom karjait, átkarolom derekát, felugrok az első emelet egyik erkélyére. Így haladok a három emeleten keresztül a tetőre, annak a legmagasabb pontján rakom le, leülünk. Innen az egész erdőt belátni, de valamit a mögötte lévő városból is, a lány szemei felcsillannak.

- Ott lakok! Ott vannak a szüleim!- eltűnik hangjából a lelkesedés, oldalra pillant. – A szüleim, akik halálra aggódják magukat, mert nem mentem haza tegnap... - könyörgő szemekkel néz felém. – Haza kell engedned... Szükségem van rájuk...

- A szülők nem mindig azok, akiknek hiszed...!- elfordítom fejemet, sóhajtok. – Az enyémek nem voltak jók... Az anyám utált. Hárman voltunk fiúk, hét éves koromban született meg a húgom. Imádták, az ő szava parancs volt. Engem nem csíptek, mert 20 évesen nem tetszett az a lány, akit ők nekem szántak, így kiátkoztak a családból, és másnap indulhattam az utamra. Reggel azonban arra riadtam, hogy valaki próbál felizgatni... Igen, úgy értve... A húgom volt. Hirtelen felnyársalta magát rám... Azonnal benyitott az anyám. Alig bírtam lelökni magamról a húgomat. Anya engem vont kérdőre, de különösebben nem érdekelte, mit mondok. Rám fogta az egészet... Miután a húgom kiment a szobámból, anya nekem esett. Elővett egy fekete löttyel teli oltótűt, és a nyakamba szúrta. Emlékszem minden szavára. „Óriási hibát követtél el, amiért fizetned kell! Nem engedem, hogy megdögölj!... Az neked jutalom lenne! Ha mások vérét kell szívnod a fájdalmaid ellen, majd megtanulod, hogy tiszteld őket, te rohadék!" Azóta félig vámpír vagyok. És a vérszomj óriási görccsel, marással jár az egész emésztőrendszeremben. – félszemmel pillantok a lány komoly, sajnálkozó arcára.

- S-Sajnálom...! N-Nem akartalak elszomorítani...- észreveszem a rózsaszínes-narancssárgás fényeket, felkapom fejemet.

- Most figyelj!- rám néz, szememmel a felkelő Nap felé intek, gyönyörködve nézi.

*Kinga szemszöge*

Raenon tekintete a napfelkeltére irányul, eláll a lélegzetem. Ez gyönyörű! Egy vörös gömb jelenik meg az égen; rózsaszínre, narancsra, pirosra és enyhe lilára festve azt, illetve a felhődarabokat. Addig figyelem a jelenséget, amíg az égitest fénye nem kezdi bántani a szememet, a férfira nézek, aki végig engem bámult.