Egy vércsepp már maga a Szerelem

6. Fejezet:

Készen állsz, Édes!

 
*Adam szemszöge*

5 éves vagyok. Kinga 3 hete eltűnt. Anyu és apu nagyon idegesek, de nem tudom, mi a baj. Hol van a nővérem? Miért nem jön haza? Anya nagyon sokat sírt. Kora reggel, fél hatkor indulunk anyuval James bácsihoz az erdőbe. Kilépünk az ajtón, valami csöpög az udvar körül. Ez valami fekete.
-Mi a fe...?! Adam, befelé! Most! Irány befelé!-kiáltja anya aggódva, nagyot pislogok zöld szemeimmel, Mama behúz a házba, sírni kezd.
-Anyu? Mi a baj? Mi van kint?-kérdezem meglepve, de elengedi kezemet, és felrohan a lépcsőn. Valaki kopog az ajtón.-Ki az?
-Te vagy Adam, ugye? Én Raen vagyok.-hallok egy férfit, kikerekednek szemeim.
-Honnan ismersz?!
-Adam, menj onnan!-kiált rám apa, kezében egy hosszú, ezüst csővel siet le az emeletről,ellépek az ajtótól. Apa elé lép, kinyitja azt.-Te?! Hol van a lányom?!
-Nyugodjon meg uram, beszélni akarok önnel.-mondja az idegen higgadtan, felém pillant.
-Hol van a lányom?! Ne játszadozz velem, mert szétlövöm a rohadt fejed!
-Délután hozom a lányát; pont erről akarok beszélni önnel. A lánya itt veszélyben van. A vére különleges, és három osztálytársa is vámpír. Meg akarják majd szerezni őt. Azért tartottam magamnál, hogy erre felkészítsem. Ő már mindenről tud. Az udvaruk körül a véremet hintettem. Az első eső elmossa, de a szag egy jelzés a többi vámpírnak, hogy ez a porta védelem alatt áll. Csak mi érezzük, az embereknek fel sem fog tűnni. Ha megpróbálnak átjönni rajta, égni kezdenek, nem kísérleteznek. A lányánál lesz egy ezüst tőr, hogy megvédje magát. Ellenőrizze, hogy hordja magával. Nem vigyázhatok rá. El akarok kapni egy vámpírbandát. Mivel a lánya ilyen, valószínűleg a fia is ilyen lesz.
-Bajod van a gyerekeimmel?!
-Nem. Csak veszélyben lehetnek.-ezzel egy fekete, kis termetű szárnyas egérré változik, és elrepül.
-N-Nem... Nem. Nem lehet, hogy nem vettem észre a vámpírokat...!
-Ki volt ez, apa?-kérdezem ijedten, rám néz.
-Ez... Egy elmebeteg...! Semmi más! Egy elmebeteg!-kiabál, sírva esik térdre, tenyereibe temeti az arcát.-Kislányom... Ó, drága kislányom!...

*Kinga szemszöge*

A napsütésre ébredek, amikor Raen belép az ajtón.
-Hol voltál?-kérdezem meglepve, felülök, jobb karjából csöpög a fekete vére.-K-Ki tette ezt veled?...!
-Nem fontos. Perceken belül nyoma se lesz...-mondja érzelemmentesen, a sebe el is tűnik, egy papírtörlővel letörli a vért, elém dob egy tőrt az ágyra.-Az udvaron várlak. Megnézzük, mit tudsz. Ez csak vas, így a rajtam ejtett seb begyógyul. Ha ezüst lenne, meg is ölhetnél. És azt senki nem akarja...
-Persze, hogy nem!-felkelek, felveszem cipőmet, kimegy, átfésülöm tincseimet, a tőrhüvelyt rögzítem az övemhez. Lemegyek az udvarra, de Raen-t nem látom sehol.-Ez nem vicces, tu-
-Meg foglak harapni. Ne engedd, hogy hozzád érjek!-ezzel elém ugrik, fogai közelednek felém, ellököm vállainál, de megfogja a csuklómat.-Mit csinálsz?! Megfogtalak, ha akarnálak, simán megharaphatnálak!
-T-Tudom, de...-oldalra pillantok, csikorgatja fogait, megszorítja csuklómat.-Au! Ez fáj!-jajdulok fel.
-Nem veheted le rólam a szemedet! Te meghalsz, én nem! Nem lehetsz figyelmetlen!-rá nézek.-Én kegyelmes vagyok, de mások nem lesznek! Mindent megtesznek, hogy az övék légy! Nem leszek ott, hogy megvédjelek!... Újra!-elenged, egyet hátralép. Megindul felém, combon rúgom, felszisszen, visszahúzom lábam, elkapom egyik kezét, mellkasába ütök, ajkamba harapok.-Ugh... Nagyon... jó...!-nyöszörgi, elengedem.
-J-Jól vagy?...
-Remekül...-felegyenesedik, elhajolok fogai elől, alulról ütök az állába.-Ügyes... Folyton bénítsd a gyenge pontokat! Nem kaphat erőre az, aki rád támadt! Úgy kell elmászni a földön kúszva, mint egy kivert kutya!-kirántom a kést a hüvelyből, combjába szúrom, lehúzom a combja felééig, fájdalmasan ordít, kiveszem belőle a tőrt, leejtem.-A másikat is! Okozz pokoli fájdalmat, hogy lemondjak a véredről! Mondass le a reggelimről!-a fájdalom erejét kihasználva utasít, hangja nem tűr ellenkezést, megragadja vállaimat, én az orránál és az állánál fogom meg, és tolom el magamtól.
-Nem tudlak bántani! Bármennyire szeretnéd, nem megy!-elenged, felegyenesedik, szeme visszaváltozik, sóhajtok.-Ne haragudj. Sosem leszek olyan, mint szeretnéd...-megfordulok, beindulok, de megfogja csuklómat, magához ránt, kikerekednek szemeim. Derekamat a sajátjához szorítja, vállaim a mellkasának csapódnak, a fülemhez hajol.
-Nem egy módszerem van arra, hogy büntesselek meg.-fogát szívva próbál suttogni.-A harapdálás az egyik gyengédebb...  Hidd el, nem akarod ezeket. Tudod, hogy haza kell menned.-elhallgat, mintha választ várna.
-Igen, tudom...-suttogom, leszorítom szemeimet, cirógatni kezdi nyakamat, borzongok.
-Rendben. Csak halkan megjegyzem: Nagyon fontos, hogy megtudod-e védeni magad. Csak az osztályodban három vámpír van, akikből egyet ismersz.-kikerekednek szemeim, nyalogatni kezdi nyakamat, nem bírom abbahagyni a borzongást.-Gondolom, nem érted; miért vagyok ilyen akaratos, igaz? Senkit nem szerettem úgy, mint Téged. És a gondolat, hogy valaki más érintsen, megőrjít. Azt tudnod kell, hogy Hozzám bármikor jöhetsz, megvédelek. De azon dolgozom, hogy elkapjam azokat, akik veszélyt jelentenek Rád. Így nem tudok a nyomodban lenni. Tehát neked kell elővigyázatosnak lenned.-szeme megvillan, nyakamba fúrja fogait, leszorítom szemeimet.
-Jaj!...-nyelni kezdi véremet, szorosabban tartja derekamat, szemhéjaim lassan távolodnak el egymástól, hosszú percek után elveszi ajkait, elmúlik feszességem, elmosolyodik.
-Hogy gondolod, hazamehetsz?
-Fogalmam sincs...
-Akkor megnyugtatlak: Készen állsz. A szobámban találsz valamit az ágyon. Ha elkészültél, a nappaliban találkozunk. Eszel, és hazaviszlek.-elenged, felé fordulok.
-De nem arról volt szó, hogy csak holnap vi...?
-Nem számít, miről volt szó. Három hete vagy itt, készen állsz a vámpírok ellen. Nem gondolod, hogy Matt szervez valamit a tegnapi miatt? Ha ellenem uszítja az embereket, nem akarom, hogy itt legyél! Ha te biztonságban vagy, engem megölhetnek. Senkinek nem hiányoznék...
-De igen! NEKEM! Azért nem tudlak bántani, mert szeretlek! Nem akarom, hogy meghalj! Ha te nem vagy, még mindig ott lennék annál a bandánál! Kedvükre szívnák a véremet! Fontos vagy nekem, Raenon!-elfordítom fejemet, megfogja a vállamat, lehajol Hozzám.
-Nem engedem, hogy bántsanak, rendben?
-Áh, a kis szívtipró...! Add fel, Raen! Nem tudod mindannyiunktól megvédeni!-hallunk egy mély, magabiztos férfihangot, Raen fogcsikorgatva veszi fel a tőrt, villogó szemekkel néz rám.
-Tudod az utat. Eltűnsz a francba, és vissza se jössz ide! Rohansz a házatokhoz! Oda nem tudnak bemenni!-suttogja parancsolóan, aggódva bólintok.-Menj! Tűnj el!-megfordulok, futni kezdek, kirontok a kapun, hallom az ordítását, könnyeim kibuggyannak szemeimből. Egy férfi ugrik elém, megállok, hátrazökkenek.
-Cheen?! Azt mondtad, elintézed, hogy ne keressenek engem!-mondom komolyan, bólint.
-Azt is mondtam, hogy nincs rá sok esély...! Van egy ezüst késkészletük; ha nem működök együtt velük, azonnal kinyírnak...! Bármennyire nem tetszik, nem tehetek sokat! Nincs senki más, aki harcolna érted!...-vágja rá határozottan, összerántom szemöldökömet.
-Ezt mégis miből gondolod, Cheen?!-hallom meg Bencét, oldalra nézünk. Kezében egy ezüst tőrrel egy fának dől, összefonja karjait mellkasa előtt, pszichopatán vigyorog.-Az én hibám, hogy belekeveredett. Azt hiszed, engedném, hogy kihasználd az érzelmeit, hogy magadat erősítsd?! Ő az osztálytársam, szóval kiállok mellette, ha az életem is a tét!-nekiugrik a fekete-kék hajúnak, kikerekednek szemeim, fél szemmel rám pillant.-Mire hazaérsz lekoptatom őket rólad. Most menj!-bólintok.
-Köszönöm, Bence...-suttogom, elfutok mellettük, már látom a háztetőket. A szél lobogtatja hajamat, kellemesen hűsít az adrenalin és a mozgás okozta izzadtság mellett. Beérek a piros-kék kövekkel kirakott járdára, megpillantom a zöldellő fáinkat, és az egy méter, 20 centis kerítést. ~Gyerünk! Tesin megugrottad a 122-t, ez nem lehet akadály! Menni fog, kislány!~ Biztatom magamat, mély levegőt veszek; elrugaszkodok, ollózok egyet. Habár megfelelően teszem le lábaimat, azok szétcsúsznak, és térdeimre esek.-Igen! Sikerült! Ezért kérek egy ötöst a tesitanártól!...-elmosolyodom, felállok, átfutok a kerten, nagy erővel nyitom ki az ajtót, szó szerint beesek rajta. Felállok, becsapom azt. Ordítást hallok, nekivágom hátamat a fának, kitámasztom lábaimat, lihegek.
-RAENON!!! EZÉRT MEGDÖGLESZ!!!-őrjöng Cheen, ajkaimba harapok.
-Remélem, túléli...-mondom elfojtott hangon, sírni kezdek, leülök a földre.-Egyedül hagytam... Nincs sok esélye... Legalább hárman vannak ott, biztosan megölik...-erőt vesz rajtam a zokogás, léptekre leszek figyelmes, nyakamra teszem kezeimet.
-Kinga?! Kinga! Hát te vagy az?!-kérdezi anya hitetlenkedve, lerohan, szorosan átöleljük egymást, vállába fúrom arcomat.
-Anya!... Ott kellett hagynom őt, hogy meg tudjon menteni...-mondom rekedten, simogatja a hátamat.
-Azt a szörnyeteget?!
-Nem az! Szeret engem! Mindent azért tett, hogy rám vigyázzon!... Én pedig ott hagytam őt...
-EGYSZER ÚGYSEM LESZ MENEKVÉS! AZ ENYÉM LESZEL! TUDOM, HOGY HALLOD!!!-ordítja a vámpír, bújok anyához.
-Mért nem maradtam ott vele?!... Feláldozta magát, hogy megmentsen...-elhúzódom tőle, elővesz két zsebkendőt, mindketten kifújjuk az orrainkat, elenged, Adam ugrik a nyakamba, magamhoz szorítom.
-Kinga!-mondja lelkesen, könnyeim nem apadnak el. Apa is mellénk térdel, mindannyiunkat átölel, szomorúan sóhajtok.
-Először kedvelek meg valakit, biztos, hogy elveszítem...-mondom sírva, simogatják a hátamat, a fejemet.
-Kicsim... Itthon vagy...-próbál vigasztalni apa, bólintok.
-Én igen... De akkor is cserben hagytam, amikor szüksége volt rám... Gyáva féreg vagyok!...
-Várj!... Mi van a nyakaddal?!-elpirulok.
-Hát... Ehm... Fogalmazzunk úgy, hogy... Valakik nagyon rákaptak a véremre...-válaszolom elnyújtva.-Főként az a szemét, amelyik ordibál...!-felállok, az ajtón lévő, 1m x 3,5 m-es, katedrál üveghez fordulok, amin ennyire jól lehet kilátni:

Ezen keresztül két férfialakot veszek észre, akik egymással harcolnak, ledöbbenek.
-R-Raen...!?-mondom meglepve, feszülten figyelek. Hosszú, keménynek tűnő harc az egyik fekete kis lénnyé változva elillan, a másik térdre esik. Kinyitom az ajtót, elvörösödök és megkönnyebbülök Raenon-t látva, felé rohanok, sírva térdelek mellé.-Ne merészelj így megijeszteni! Azt hittem, bajod esett! Nem azt mondtad, hogy ide nem jön be?...-megérzem kezét a vállaimon, mellkasához húz, óvatosan ölelem át.-Csupa vér vagy...
-Úgy nézek ki, mint akit érdekel?!-kérdezi lihegve, magához szorít.-Én löktem be. Ezzel is gyengítettem rajta. De félti a bőrét, ezért elmenekült...
-Láttam...-kezdek megnyugodni, kisimít egy tincset az arcomból, a szemembe néz.
-Megmondtam, hogy megvédelek. De nem lehetek melletted. Ez a tiéd.-a kezembe nyom egy aranyozott, kidíszített hüvelyű és markolatú tőrt, döbbenten nézek zöld szemeibe.-Mindig legyen nálad!-bólintok.
-Köszönöm. Segíthetek valamiben? Ellátni a sebeidet, vagy valami innivalót hozzak?...
-Nem kell, kösz.-megfogja csuklómat, maga elé tartja.-Milyen szép és feszes... Még nem csúfítja harapás.
-I-Igen, tudom...-elenged, elveszem kezeimet, feláll.-H-Hova mész?...
-Haza. Ne félj, nem most látsz utoljára.-kiindul, felállok.-Ne kövess. Visszahozlak.-kimegy a kapun, Bence a kezébe nyom valami üveget, denevérekként tűnnek el, sóhajtok.
-Remélem, látlak még...-suttogom, megtörlöm szemeimet,bemegyek.-A magyarázat előtt szeretnék lezuhanyozni, és átöltözni... Adam addig tévézzen, amíg beszélgetünk...-bólogatnak, anyuval némán indulunk fel a lépcsőn.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Na, ezzel is megvolnánk!
Jó régen volt rész... Elfoglalt voltam, de ezt is felraktam. Bocsi a sok késésért, nem tudom, mikor jön a következő rész. De amint időm engedi, felrakom. Ha tetszett a rész, nyomj egy csillagot, és írj egy kommentet. Köszönöm, hogy időt szántál rá!
Puszi: Kinga
Viszlát a következő részben! ;*