Firkák (-‿◦)

Hazatérés 2/2 😏

Ahogy puha párnáink vad táncot járnak, úgy kezd a szívem is egyre hevesebben verni bordáim kalitkájába zárva. Zihálva kapkodok levegő után. Túl meleg van, és már kába vagyok tőle. Meg persze Kookie-tól is. Nincs még egy ember aki ennyire el tudna varázsolni a csókjaival, mint ő. Ahogy vágyakozva néz rám csillogó szemeivel, attól képes lennék pocsolyává olvadni, és amikor megérzem hogy merevedéseink érintkeznek -még ha csak egy pillanatra is - azonnal elveszítem a józan eszem.
Túl hosszú volt az az egy hónap nélküle. Túl sokáig kellett mellőznöm a törődését, a szeretetét, és most olyan vagyok akár egy kiéhezett fenevad, még ha egy édes kis angyalkának tűnök is.
Hajába markolok így kényszerítve arra, hogy továbbra se szakadjon el ajkamtól, csípőmmel pedig előre lökök egyet, hogy jelezzem felé türelmetlenségem.
-Mit szeretnél? -harap alsó ajkamba közben hátamat simogatva.
-Nagyon is jól tudod te azt.
Ahogy megharapom fülét halkan felmordul és erősebben szorítja meg csípőmet kezével.
-Nem, nem. Be kell hogy avass a további terveidbe -vigyorog rám pimaszul.
Oh, Jungkook, megbánod te még hogy ennyire magabiztos voltál.
Szégyenlős mosolyt kényszerítek arcomra, és még a szemem is lesütöm, így nyomulok még közelebb hozzá, már ha ez lehetséges, hiszen így sincs köztünk egy apró milliméternyi távolság sem.
-Előttem nem kell szégyellned magad -suttogja fülembe amitől egész testemben megborzongok.
Lassan emelem rá tekintetem, immáron egy fölényes mosolyt villantok rá, mielőtt letámadnám csodálatos ajkát. Nyelveink azonnal háborúba kezdenek egymással.
-Meg. Foglak. Lovagolni -mormolom a lehető legszexisebb hangon ajkába.
Arca másodpercek alatt vált át pipacs pirosra. No lám, ki hitte volna, hogy az örök macsó Kookiet is zavarba lehet hozni?
Édesen felkuncogok reakciója láttán.
-Nem igazán szeretném -motyogja.
Lassan jut el tudatomig, hogy mit is mondott, és a boldogság helyét csalódottság veszi át.
-Fáradt vagyok -folytatja tovább -Szeretnék kicsit pihenni mielőtt holnap bemegyek dolgozni.
-Ezt mondhattad volna előbb is.
Elhúzódom tőle és amennyire gyorsan csak tudok kiszállok a kádból, majd magamra kapkodom a pizsamám, nem törődve azzal hogy még mindig vizes vagyok.
-Ma a kanapén alszom -szólok vissza neki az ajtóból.
Tudom, hogy ez a legnagyobb büntetés számára, hiszen mindig engem ölelve alszik el, mintha valami kis plüssmackó lennék legalábbis. Az évek során megtapasztaltam, hogy az nem nagyon hatja meg ha magára kell főznie, mosnia vagy takarítania, ahogy az sem, ha nem beszélek vele.
-ChimChim, ne légy ilyen.
Víz loccsan a földön, majd nedves talpak csattanása hallatszik, ahogy ő is kiszáll. Nagy ijedtségemre azonnal megindul felém, én meg, mint valami sarokba szorított kisállat egészen a falig hátrálok és igyekszem eggyé válni vele. Nagyot nyelek és végigvezetem tekintetem formás testén, mielőtt szemébe néznék. Jelen pillanatban nagyon is féltékeny vagyok a rajta lecsordogáló vízcseppekre, mert ők bebarangolhatják izmos testét.
-Így legalább ki tudod majd magad pihenni- durcásan fordulok el tőle.
Tisztában vagyok vele, hogy a viselkedésem gyerekes, sőt körülbelül egy óvódás van ezen a szinten, de a legkisebb mértékben sem érdekel.
-Chim-mordul föl.
-Nem kell majd amiatt aggódnod, hogy mennyit tudsz még aludni, meg hogy esetleg elalszol, mert fáradt leszel. Tiéd lesz az egész ágy, el tudsz rajta terpeszkedni. Nem foglak azzal zavarni, hogy esetleg hozzád bújok, vagy belepuszilok a nyakadba....
Folytatnám még tovább is a végtelen szóáradatot, de könnyedén belém folytja a szót. Felkap ölébe és a falnak présel, amitől elakad a lélegzetem. Csak pislogok míg vadul falja ajkaim.
A percek telnek, én pedig lassan olvadok fel karjai közt kezdeti fagyosságom után. Arca kipirosodott, szeme csillog, a haja pedig akár egy szénakazal (hála nekem).
-Kookh -nyögöm elhaló hangon.
-Kérned sem kell.
Erősebben markol combomba és elindul velem a szobánk felé, egy percre sem engedve el ajkam. Lábával löki be az ajtót és egy pillanat múlva már nagyot nyekkenek az ágyon, ugyanis kicsit sem gyengéden dob le rá. Lehet hogy előhoztam belőle a vadállatot?
Fölém térdel, hajából pedig vízcseppek hullanak mellkasomra, miközben ajkával mellbimbómat kényezteti. Felnyögök az engem érő inger hatására miközben ívbe hajlik a hátam.
-Hol fogsz aludni? -jön tőle a kérdés.
Pihegve pillantok rá. Tekintetét az enyémbe fúrja és komoly arckifejezéssel lesi válaszom.
-A kanaphén.
Naná, hogy ezt nem gondolom komolyan, de erről nem kell tudnia.
Válaszomra csak felvonja szemöldökét, én meg nagyot nyelek mikor egyik kezét hasamon végigfuttatja és ujjai nadrágom szélénél állnak meg, hogy apró köröket rajzoljanak bőrömre.
-Biztos, hogy ez a válaszod?
-Teljességgel, cecca.
-Majd meglátjuk -kacsint rám, én meg, mint valami tinédzser lány képes lennék elolvadni tőle.