Firkák (-‿◦)

V-Hope

Már az összes körmön tövig rágtam és minden reményem szertefoszlott ez időre. Kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaim és a szememet dörzsölve hagytam ott hőn szeretett ágyamat, amin most tételek hevertek szanaszét. Azok az átkozott papírok váltak utálatom tárgyaivá az elmúlt hetek során. Lassacskán több időt töltök velük, mint a családommal és ezt már Hobi is megjegyezte nekem a minap. Ő is egyre ingerültebb ahogy telnek a napok, hát akkor mit mondjak én? A gyomrom már golflabda méretűre zsugorodott össze az idegességtől, és egy szendvicset is alig tudtam legyűrni. 

Meztelen talpaim hangosan csattogtak a hideg kövön. Még arra is lusta voltam, hogy megemeljem a lábamat miközben a konyha felé tartottam. Csak egyetlen csésze fekete kávéra volt szükségem hogy ébren tudjak maradni és folytathassam randimat a tételekkel. 
De még mielőtt visszatértem volna szobám magányába bekukkantottam Hoseok szobájába ahol rendszerint én is aludni szoktam abban a hatalmas francia ágyban, az én mackóm ölelő karjai közt. Egy ideig próbáltam mellette tanulni, de hamar rájöttünk hogy az nem fog működni. Ő mindig azért morgott mert égett a kislámpa és nem tudott aludni, én meg azért mert elvonta a figyelmem valahányszor simogatni kezdte a hajamat vagy a hátamat. Így esett az hogy "ideiglenesen" átköltöztem a vendégszobába ezzel megőrizve a törékeny békét, amely azóta egyre ingatagabb lábakon áll. A feszültség vibrál a levegőben akárhányszor csak összefutunk, és kimondatlan szavaink ott lógnak a levegőben.
Felpillant rám amikor benyitok, én pedig magamban elátkozom az ajtó nyikorgó zsanérját. Csak rá akartam nézni, hogy minden rendben van-e vele, mert már napok óta nem is beszéltünk.
-Tae? 
Rekedtes a hangja, de még így is tisztán kivehető a benen megbújó él.
-Csak benéztem, már megyek is-rágcsálom idegesen ajkamat.
-Hát persze -vigyorodik el gúnyosan -Mert a tételek sokkal fontosabbak. 
-Hoseok...
-Ne Hoseokozz itt nekem, Kim Taehyung!-szakít félbe eréjesen.
-Sajnálom -hajtom le fejemet bánatosan.
-Egyszerűen elegem van, érted? 
-Tudom, hogy nem foglalkoztam veled annyit...
-Te tényleg nem értesz -rázza meg fejét -Én nem bánom, hogy engem elhanyagolsz mert megértem mennyire fontos ez neked, de azt nem bírom nézni hogy zombiként mászkálsz a lakásban, és a lélek már csak szarni jár beléd. Teljesen tönkre teszed és agyon hajszolod magad.  Aggódom miattad, de te azt hiszed hogy önző módon megint csak magamra gondolok. Nem így van, TaeTae. Szeretlek téged, de azt nem nézem végig hogy teljesen kiégsz mire vége lesz ennek a szarnak.
-Szeretlek, oppa -ugrok mellé az ágyba, és nyakába csimpaszkodva halmozom el csókokkal arcát miközben a sajátomat könnyek mossák.
Nevetve teszi le a kezében tartott könyvet az éjjeli szekrényre, majd szemüveget is leveszi és az előbb említett tárgy mellé helyezi.
-Ne haragudj rám, kérlek -nézek mélyen szemébe.
-Akkor aludj ma velem.
A lehetetlent kéri. Már csak pár nap, a nyakamon a vizsga és még a tételek felén sem rágtam át magam. De ha most nemet mondok neki, lehet hogy az egész kapcsolatunkat megpecsételem vele. Ajkamat rágcsálva próbálok döntésre jutni. Illetve csak próbálnék ha valaki nem vonná el a figyelmemet.  Nagyon úgy tűnik, hogy Hoseok megunta a tétlenkedést, mert fenekem alá nyúlva az ölébe emelt és lágy csókokkal bombázza nyakam, amelyről pontosan tudja milyen érzékeny.
-Kérlek,Tae. A tételek kibírják az éjszakát nélküled, de én már nem -mormolja nyakamnak.
Hát ilyenkor legyek határozott, amikor ilyeneket mondd nekem? 
-Tae -harapdálja meg fülcimpámat amitől kiráz a hideg. 
Tanulnom kell, muszáj. Hoseok, meg fogja érteni és nem lesz semmi gond.
-Csak egyetlen éjszaka -siklanak be kezei pólóm alá hogy mellbimbómat kényeztessék. 
Egy jóleső sóhaj hagyja el ajkamat amikor nyelvével végignyal nyakamon, hogy aztán kulcscsontomat elérve megharapdálja a felette feszülő vékony bőrt.
-Kérlek -fektet el az ágyon és fölém helyezkedik folytatva kínzásomat, az én elhatározásom pedig kezd meginogni. És akkor ez még enyhe kifejezés volt, arra hogy pálcikavékony lábakon áll, és azokat is sorra dönti le Hoseok a tetteivel, pont úgy mint engem az ágyra.
-Rhendben -nyögöm ki nagy nehezen ezt az egyetlen szócskát.
Ajkára hatalmas mosoly kúszik és egy cuppanós csókot ad számra.
-Szeretlek- hengeredik le mellém, és derekamat átölelve húz magához mint valami plüsst.
-Most...? 
-Aludj, Tae! -kuncogja -Jó éjszakát!
Arcát a nyakamba fúrja, és pár perc múlva már halk horkolását hallgathatom közvetlenül a fülem mellől.
Alattomos, sunyi alak. Ezt még megbánja. Már ötletelni is kezdtem, hogy miként vágok vissza de a fáradtság legyűrt és édes álomba szenderültem.