Miután hazaértünk a játszótérről, Davi-ért megérkezett az anyukája. Távozásuk után, én fel is mentem készülődni. Egy fekete-bézs testhezsimuló ruhát vettem fel, fekete magassarkúval.A hajamat kivasalva hagytam a vállamra omolni. A sminkem, csak egy gyöngyház színű szemhéjpúderből, tusból, szempillaspirálból és egy mélyvörös rúzsból állt. befújtam magam a kedvenc parfümömmel és a legvégén feltettem pár kiegészítőt.
Lent már Ney várt rám. Illedelmesen kinyitotta nekem az autó ajtaját, majd miután megkerülve a járművet Ő is beszállt el is indultunk. Egyik keze a kormányon volt, míg a másik a combomra simult. Érintésétől kirázott a hideg.
-Gyönyörű vagy!
-Te sem panaszkodhatsz!
Egy elegáns étteremnél parkoltunk le, s partnerem egy eldugott asztalhoz vezetett. Gyönyörűen meg volt terítve, gyertyával meg minden ehhez hasonló romantikus kellékkel.
Rendelés után, ami közben a pincér elég feltűnően ribanckodott, Neymar egyre komolyabban kezdett viselkedni.
-Azért hoztalak el ma ide, mert elég fontos dologról szeretnék veled beszélni. De ne szakíts félbe.
-Öhm.. oké
-Én az érzéseimet irántad nagyon komolynak gondolom. Pont úgy érzek, mint azokban a tipikus nyálas filmekben a csajok. Én szeretlek. Éppen ezért, megtisztelnél azzal, ha a barátnőmnek hívhatnálak.
A szememet ellepték a sós könnyek és boldogan pattantam fel a székről. Ennek következtében az felborult, de tudomást sem véve róla, ugrottam Szerelmem nyakába.
-Igen! Egy nagyon határozott igen.
Erre már nem válaszolt semmit, csak ajkait az enyémekre tapasztotta és teljesen elbűvölt.
A vacsoránk további részén már nem történt semmi fontos, természetesen azon kívül, hogy vele lehettem. Miután elfogyasztottuk a rendelt ételt, kézen fogva sétáltunk ki az étteremből
________________________________________________________________________________
Na hát itt is lenne az új rész! Tudom, hogy nagyon rövid lett, de nemsoká' hozom a következőt!
Ha tetszett, légyszi hagyjatok nyomot magatok után, hogy tudjam érdemes-e folytatni!
Puszi: Zita<3
CZYTASZ
Váratlan egybeesés
LosoweA 17 éves Hope nem egy átlag életet élt. Szülei munkája miatt rengeteget költöznek. Egy újabb költözés, de vajon ez is csak pár hónapig tart? Vagy végleg letelepszik a család? De, hogy kerül bele a világhírű Neymar da Silva Santos Junior? Neymar...