Megváltoztathatatlan

4. FEJEZET

Karla amennyire borzasztó németből, annyira tehetséges földrajzból. Meg minden másból.

Mikor a szülei megkérdezik, hogy akkor a nyelvből miért ilyen rossz, ő csak mosolyog, és azt mondja, „Tökéletesnek lenni pofátlanság. Úgyhogy valamiből bénáznom is kell. Inkább örüljünk, hogy nem a matek  szerencsés nyertes..."

És bár Mrs. Freidnek ezt nem tervezte kifejteni, mégis úgy gondolta, földrajzból márpedig megmutatja a tanárnőnek, mit tud. Csak, hogy leessen az álla. És terve sikerült is volna, de bár hányszor jelentkezett, mindig ignorálták, így szóhoz sem juthatott.

Aznap nyolc órája volt, aminél bár volt több hétfőnként, de péntek lévén elég rosszul esett ez is mindenkinek. Mindenesetre angolon párba voltak, így esélye volt beszélni egy Rea nevű lánnyal, akit eddig fel sem fedezett az osztályban, azonban akiről kiderült, hogy egy nagyon vicces lány.

Rövid állig érő, világos haja, a virágos hajpánt, amit belerak, lengő rakott szoknyái és blúza jámbor teremtésre engednek következtetni, de valójában energikus és talpraesett. Sőt, ahogy a dupla órán Dini észrevette néha kifejezetten tüzes lány. Bár puszipajtások nem lettek, főleg mert Rea eleinte korlátokat akart hagyni, de Karla céljául tűzte ki, hogy betartja, amit kirohanásból ígért.

Ehhez első lépésként pedig úgy gondolta a tejföl szőke hangyakirálynőt kell megtörnie.

- Szóval, mesélj egy kicsit Willről!

Éppen hazafelé sétáltak gót barátnőjével, akinek nemrég elregélte a jelenetet az osztályban. Tegnap este az eső elállt, mostanra már csak néhányszor kezdett el szitálni, de ez is elég volt ahhoz, hogy friss esőillattal töltse meg a hűvös tavaszi levegőt.

- Nem tudom Karla...

- Di-ni! – szakította félbe.

- Karla. A lényeg, hogy hülyeséget csinálsz. Ne is strapáld magad, azok mind ugyanolyan elviselhetetlen gazdag ficsúrok.

- És, csak te meg én lennénk különbségek? – kérdezte felháborodottan. – Nem hiszem. Ők is mind különbözők és egyediek. Vannak álmaik, vágyaik, személyiségük. Nem hiszem el, hogy mindegyikük ugyanaz az ember lenne, aki csak azért utál, mert nem vagyok "elit" körökben. Mert nem tartozom közéjük.

- Te tudod, de akkor is csak az idődet pazarolod. – ezzel zsebre vágta a kezét, és fekete bolyhos sáljába nyomta az arcát, hogy az orra hegye sem látszott ki.

Karla elgondolkodott, komoly arcot vett fel, s közben végig Roset méregette.

- Talán igazad van, de nem zavar. Nem szeretek emberekkel rosszban lenni...

Az említett megrántotta a vállát és komótosan sétált tovább.

- Tulajdonképpen, gót létedre elég aranyos cuccaid vannak – fixálta ezúttal kikandikáló derékvédőjét, amin két bojt lógott le.

- Milyen létemre? Karla, én nem vagyok gót.

- Nem? De egyfolytában feketében jársz, és soha nem beszélsz senkivel...

- A gótok nem feltétlen antiszocok, ezt jobb, ha tudod. Feketében meg azért járok, mert szeretem ezt a színt.

- Oh... – ezután elnevette magát – Én végig azt hittem.

- Viccelsz? – nevetett Rose is. – Az őseim kitagadnának, ha az lennék.

- Elhiszem – kuncogott. – Tényleg: kik a szüleid? – fordult felé kíváncsian.