Megváltoztathatatlan

5. FEJEZET

Másnap klisésen gyönyörű reggelre virradt a város. Az összes felhő felszívódott, és a rég nem látott fény még sárgábbnak hatott a szürkeség után. Így a tavasziasabb idő örömére hétalvónk egy szürke, színes virágos lenge szoknya, egy bordó top és egy fekete bőrdzseki mellett döntött.

És lássunk csodát, ez alkalommal nem volt késésben. Sőt mi több, elsőre érkezett meg a kijelölt találkahelyre, ahol el is foglalt egy négyszemélyes asztalt. Amíg várt, tervezgetett, ma még sok mindent kellett csinálnia.

Mikor hárman benyitottak a kávézó ajtaján, a csengő hangos csilingeléssel, a bolt pedig bódító illatokkal üdvözölte a vendégeket. Karla ellentétben, viszont bele volt merülve egy szalvéta kidekorálásába, és csak akkor vette észre őket, amikor egyikük megkocogtatta a vállát.  

- Bocsi, nem láttál erre egy rettentő figyelmetlen és szeles vörös lányt? Történetesen a tökfej barátnőm lenne...

- Niki!

Karla izgatottan felugrott a székéről, és két karjával megbéklyózva barátnőjét, a nyakába ugrott, hogy az majd' eldőlt.

- Én is örülök, hogy látlak, csak ne ölj meg, légyszi!

- Az nem fog menni, túlságosan hiányoztatok.

- Engem bezzeg öt perc alatt lerázott tegnap – játszotta a sértődöttet Emma.

- Fontossági sorrend drága, fontossági sorrend.

Niki igyekezett Emma felé fordulni, miközben gyötörte a lányt, de Karla meglehetősen korlátolt mozgást engedélyezett csak neki.

- Oké, most már tényleg szedjétek le rólam, nagyon nehéz – nyögött egyet.

– Mindjárt elintézem – jött segítségére a harmadik lány – Dini, láttad már a képeket az új kiskutyámról? Annyira aranyos.

- Nem! Mutasd gyorsan! – virultak fel szemei.

Egy nyúl gyorsaságával termett a lány telefonja mellett, amit így, hogy mindketten lefelé néztek, hosszú hajtincsek borítottak, egészen addig, amíg a tulajdonos ki nem kotorta a fekete és vörös szálakat a képernyőből. Ezután egy tündéri koromfekete kiskutya villant fel a képen. Alig lehetett pár hetes, egyik füle enyhén megemelve konyult a feje mellett, a másik az őt tartó lány bolyhos pulcsijával takart mellén pihent. Apró, piros nyelve kinyúlt a pofijából, és mivel gazdája a popsijánál tartotta a csöppséget, pocakja összenyomódott és megnőtt, feje alatt pedig tokásra gyűrődött a bőr. Négy lába, négy égtáj felé meredt, és az egész kép olyan boldogan hatott, már csak azért is, mert a rajta pózoló lány megbabonázva mosolygott a kiskutyára.

- Bogyó a neve.

- Istenem Anna, ez a kutya a legaranyosabb dolog, amit valaha láttam!  

- Ugye? Amikor csütörtökön anyuék beállítottak vele, azt hittem elolvadok – ecsetelte, s egyik kezét végighúzta arcán, hogy demonstrálja reakcióját.

- Fiú, vagy lány?

- Fiú – mondta, majd egy kis szünet után folytatta. – Ah, azt hiszem megtaláltam a nagy őt. Többé nincsenek pasi gondok, örökre vele leszek.

Messze révedő tekintettel tovább tervezgette jövőjét a kis Labrador kölyökkel, mire Niki, Emma és Karla egymásra néztek tökéletesen ugyanarra gondolva.

- Menthetetlen eset – nevettek.

- Kicsoda? – kapott észbe Anna is.

- Te, kutyabolond!