Megváltoztathatatlan

14. FEJEZET

Aznap William sokkal fáradtabban ment haza, mint azt egy egyszerű táncóra után lehetségesnek gondolta volna. A fekete kovácsoltvas kerítés előtt állva rég kikivánkozó sóhaj szaladt ki belőle. Neki dőlt a kerítés mellett terpeszkedő terebélyes gesztenyefa törzsének és csak arra tudott gondolni, hogy ebből nem fog túlélni két hónapot, és ha mégis, az apja meg fogja ölni, ha meglátja, mit összeszerencsétlenkedik majd a lánnyal.
Katasztrofális szombat.
A hatalmas ház ma nem kongott üresen. Apja és anyja a hosszú faasztalnál ültek, utóbbi arcát kitakarta az elé helyezett csokor vörös rózsa. Frissen szedhettek a kertből, néhány sziromról még csillogott a locsolóvíz.
- William, drágám - szólalt meg a szőke haj a váza mögül. -, örülünk, hogy hazaértél, gyere csatlakozz hozzánk! Mirella isteni narancsos kacsát készített.
Hangja szelíd volt, kedves, boldog. Minden szavából sugárzott az az anya, akit a fiú annyira tisztelt és szeretett.
- Persze - sétált oda hozzá, és egy csókot hintett a feje búbjára. - Apa - biccentett az asztalfőre.
A táskáját kérés nélkül is elvették tőle, egy teríték pedig még az előtt elékerült, hogy akár a székét is kihúzta volna.
Az ebéd csendesen telt, csak anyja csevegett a semmibe. Egyébként a szőke imádta a kacsát, és lehet, csak véletlen volt, hogy ma pont mészárlás folyt a családi tanyán, de mindenképpen kellemes véletlen.
- Mr. Stilinszkytol hallottam fiam, hogy hozzátok került az új ösztöndíjas diák. Azt mondta egy kifejezetten tehetséges fiatal hölgy, a származása ellenére is.
- Oh, drágám, ez nagyszerű! Mindig is nagyra tartottam Robot amiért segíti a fiatalok jövőjét! Ah, most jut eszembe, talán a cégben is indíthatnánk egy hasonló programot, elvégre olyan nehéz manapság kezdő modellként elhelyezkedni- kapcsolódott be a beszélgetésbe Mrs. Enth is.
- Nem nagyon érdekel az új lány - jelentette ki William és a következő pillanatban már a széke suhant hangtalanul, ahogy kitolta. - Köszönöm az ebédet! Tényleg isteni volt a kacsa.
William sietősen és némiképp feldúltan hagyta el a termet, idegesítette, hogy még otthon sincs nyugta a lánytól. A világ megőrülhetett, hogy így fel tudja borítani egyetlen értéktelen közember. Ráadásul alig hitte el, hogy az összes ember között pont az apját érdekelné annyira, hogy felhozza a témát. Bár az is lehet, hogy csak a véleményére volt kíváncsi. Ez esetben örülhet, mert most teljesen egyet ért a tanításaival, ki nem állhatja a lányt.

- Várj fiam, jövőhét szombatra anyád vacsorára hívta Steveket, és jön a fiúk is. Nem kell feltétlen itt lenned, de utána egy hónpara elutaznak a Bahamákra. - Mr. Enth két falat között beszélt, és úgy tűnt, lassan ő is visszatér a munkához.

William bólintott, hála istennek legalább miután hazajön a szombati kínból, Mark lenyugtathatja.

---------------------------------------------------------

Karlát otthon megint bulizni hívták. Kezdte úgy érezni, lassan az anyja nem fogja elengedni, de elhatározta, hogy azzal majd akkor törődik, ha egyszer ténylegesen nemet mond. Egyénként is még rá van utalva a fordítással, szóval nem lehet gond, arról nem is beszélve, hogy Ubinak képtelenség nemet mondani. Gyorsan ráírt Emmára is, de nem is értette, hogy gondolta, hogy Ubi még nem hívta el őket is. Szóval a megnyugtató "Persze, ki nem hagynám" válasz után neki is kezdhetett a tanulásnak. Nemsokára elég nagy versenyek kezdődnek, és hát legalábbis neki muszáj valamilyen eredményeket felmutatnia, ha a suliban akar maradni. Márpedig ki van csukva, hogy innen elmenjen, főleg az előtt, hogy letörölte azt a fölényes ábrázatot William Enth képéről.

Hétfő reggel, amint meglátta Roset, Karlának zseniális ötlete támadt. Rakott szoknyája csak úgy lebegett, kulcscsomója a táskájáról lelogva hangosan csörgött, miközben futott felé.

- Csiripelő madaras jó reggelt! - fekezett le a lány előtt.

Az biccentett egyet, neki ez volt az üdvözlés.

- Jártál már a város déli részén a szobroknál?

-Nem, miért?

- Ubi, ő az egyik haverom - kezdte magyarázni - meghívott egy kis kocsmázásra. Nem akarsz jönni? Esküszöm jó lesz!

- Egy kocsmába, Karla? - emelte fel mindkét szemöldökét. - Kizárt, hogy elengedjenek egy olyan helyre.

- Oh, ne már - lódult neki újra, amikor Rose sietős léptekkel újra a suli felé vette az irányt. Hangját bármelyik kisgyerek megirigyelte volna abban a pillanatban.

- Nézd, szerintem neked sem kéne ilyen helyekre járnod. Kétlem, hogy a lányok annyira biztonságban lennének ott, ráadásul a város déli részén... - Haja csak úgy csapkodott, ahogy a rázta fejét rosszallásában.

- Áh, dehogy, már legalább két éve jarunk oda, külön asztalunk is van, amit a főnök fenn tart nekünk. Tök biztonságos, komolyan, es...

- Te már tizenöt éves korod óta iszol? - szakította felbe. - Kicsit csalódtam benned.
Rose ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést, de az utolsó mondata valljuk be nem esett túl jól a vörösnek. Elvégre náluk ezzel senkinek semmi baja nem volt, és amúgy sem arról volt szó, hogy minden áldott alkalommal padló részegre piálják magukat, csak beültek beszélgetni. Ahogy ezt így végig gondolta, arra eszmélt, hogy a piros converse még mindig ugyanarra a járda darabra van tapadva, Rose pedig messze járt.
Aznap nagyon sokat kellett magyarázkodnia, hogy a lány újra normálisan beszélgessen vele, pedig tényleg nem akart neki rosszat, csak elhívta szórakozni. Furcsának tartotta, hogy bizonyos körökben ez nem így megy, de valahol mégis megértette. Na ja, ettől persze még nem lett könnyebb a dolga a békítéssel. Mindenesetre egy biztos volt, mégpedig, hogy Rose nem fog jönni szombat este.

Remélem tetszett!(: