Poszeidón lánya és Athéné fia [BEFEJEZETT]

6. fejezet - A vacsit félbeszakítja egy bagoly

~Percy~
Ez elég nagy gáz. Ha van itt egy bejárata a Labirintusnak, akkor bármilyen ellenség szabadon ki-be járkálhat, ha tudja, hogy s mint is működik.
- Srácok, ezt azonnal tudatnunk kell Kherónnal.
- Most mi olyan nagy cucc egy hasadékban, ami egy barlangba vezet? - értetlenkedett Annabeth. Ajjj, nem igaz, hogy ő nem érti. Sokkal egyszerűbb lenne egy másik Athéné gyerekkel. Nem pedig... Nos, igen, Poszeidón nem a kedvencem. Na mindegy... - Egészen belesápadtál! - nevetett fel.
- Hát nem érted?? Haj, gyertek, sürgősen beszélnünk kell Kheirónnal.
Megfogtam a kezét, és húzni kezdtem, hogy jöjjön már. De ő nem mozdult. Szinte sóbálvánnyá változott. Ekkor néztem hátra, és megláttam azt, ami miatt morgott Mrs. O'Leary és nem mozdult se Annabeth, se Grover. Egy hidra állt előttünk. Szerencsére még csak 1 éves körül lehetett. De akkor is egy valódi szörny állt előttünk...
- Ne mozduljatok! - suttogta Grover.
Hiába nem mozdultunk, attól még a szagunkat érezte. Ekkor üvöltött egy hatalmasat, majd tűzokádáshoz készült. Nem akartam ezt kivárni, úgyhogy gyorsan behúztam két újdonsült barátomat a hasadékba.
- Hu, még pont időben! - sóhajtotta Grover, akit láthatólag nagyon megrázott a szörnyincidens.
- Wow, hova kerültünk? - kérdezte értetlenkedve Annabeth. - Csak mert ez sokkal nagyobb, mint egy sima barlang.
- Mint már mondtam, ez itt a Labirintus. Rengeteget olvastam már róla. De vissza kell jutnunk valahogy.
- A hidrához? Kösz, inkább maradok. - mekegte szatírbarátunk. - Pedig mi, szatírok különösen utáljuk a föld alatti helyeket.
- Hát már nem azért, de én inkább küzdenék meg egy hidrával, minthogy itt maradjak.
- Nem olyan szörnyű barlang ez! - kötötte Annabeth a kutyát a karóhoz. - Legalább szörnyek nincsenek itt...
- Hát igen, ez erős pozitívum. - mekegte közbe Grover. - Amúgy nézzétek!
- Próbáljátok végigsimítani a falakat mindenhol a közelben, keressetek egy háromszöget, vagyis egy görög deltát. Ha az megvan, akkor a kijárat is meglesz.
Sokáig tapogatóztunk, hiszen elég sötét volt, de Grover végül a nyomára akadt. Megnyomta, és egy létra ereszkedett le. Közben ezt kérdezte:
- Hova tűnt Mrs. O'Leary?
- Ő nem jött le velünk? - kérdezte Annabeth.
- Úgy látszik, ő fent maradt. Remélhetőleg elfutott, és nem ölte meg a hidra. - akartam volna mondani, de inkább csendben maradtam.
- Azért próbáljunk már sietni! - sürgettem őket, mikor már mindketten a létrán másztak. - Tudjátok, a Labirintusban máshogy telik az idő.
Mikor mindannyian felértünk végre, a hidrának semmi nyoma nem volt. Ott volt azonban Kheirón, és egy csapat felderítőnek látszó gyerek. Na igen, ettől féltem...
- Hol voltatok ennyi ideig, Percy? - szegezte rögtön nekem a kérdést az aggódó Kheirón.
- Megbeszélhetnénk ezt a Nagy Házban? - kérdeztem tőle.
- Persze, gyertek! - és mivel lóháton sokkal gyorsabb volt, felkapott minket a hátára, és már ügettünk is tova.
Nos, miután mindent töviről hegyire elmeséltünk, Kheirón sokáig nem szólt semmit, csak gondolkozott.
- Köszönöm, hogy mindezt elmondtátok, Mrs. O'Leary pedig visszajött, épp a hidra egyik fejével játszik. - a vacsorát jelző kürtszó szakította őt félbe. Gondolom látta rajtunk, milyen éhesek vagyunk már, mert így szólt: - Jólvan, menjetek csak enni, holnap majd kitalálok valamit a Labirintussal kapcsolatban. Addig pedig őröket állítunk oda, kabinonként váltják majd egymást. Egyszerre 3 ember biztos elég lesz. - töprengett még magában Kheirón, de mi már elindultunk a pavilonhoz.
Minden a szokásos rendben zajlott, mígnem Annabeth oldalba bökött:
- Percy! Nézz a fejed fölé! - odanéztem, és egy szürkés-barnás baglyot láttam. Anyám tehát elismert!
- Köszöntünk a táborban, Percy Jackson, Athéné fia!

- - - - - - - -
Sziasztok! Szeretném veletek is megosztani, hogy mekkora öröm ért! Az egyik írónő, konkrétan TheWriterArtist az én könyvem hatására rakta ki tegnap új könyve első részét! Nagyon nagy örömmel töltött el, hogy valakire így hat a könyvem, szóval ajánlom mindenkinek a könyvét:
Harriette Potter és a bölcsek köve!