Poszeidón lánya és Athéné fia [BEFEJEZETT]

16. fejezet - A bizonyos istennő keresztbe tesz...

~Annabeth~
Azt hiszem, én teljesen elvesztettem a fonalat. Hiszen ő nem leget Héra! Ő egy istennő, és mégis miért szervezne támadást a tábor ellen?
- Gyertek utánam! - szólalt meg. - Nicole, te maradj itt, a csontvázharcosaiddal együtt.
Erre elengedtek minket a csontvázak, és elindultunk arra, amerre Héra vezetett.
Csak ekkor tűnt fel, hogy Roger is velünk jön ide. Egy kicsit furcsállottam is, hiszen a járatban még azt mondta, ő is valakinek dolgozik.
Már épp kérdezni akartam, mikor a fehér plédbe csavart istennő megszólalt:
-A-aa! Nincs kérdés, mindent megtudtok hamarosan. Már csak kb. 3 perc és ott vagyunk.
Ránéztem Percyre, és láttam, ő se nagyon érti ezt az egészet. De éreztem, hogy a fejében már készülődik a terv, ugyanis láttam, hogy méri fel a barlangot. Viszont iskertem már annyira a hosszú napok összezártsága miatt, hogy először választ akar kapni a kérdéseire. Pont mint én.
Mire ezeket végiggondoltam, már elhaladtunk egy csomó szörny és fegyver, hulladék és egyebek mellett, most pedig egy sátor előtt álltunk meg. Nem egy ilyen kis aranyos, minden sportboltban kapható sátorról beszélek, hanem olyanról, amilyen az indiánoknak volt sok sok évvel ezelőtt.
- Menjetek! - és szépen, sorban mind bementünk, majd pedig legvégül ő is befáradt.
Méltóságos, isteni hátsófelét csak a földre tudta volna letenni, így inkább állva maradt. Nem úgy, mint mi. Rég nem pihentünk már, és hát azért elfáradtunk.
- Nos, először is meghallgatom a kérdéseiteket, látom úgysem bírjátok már sokáig bent tartani. Roger? - fordult oda Héra.
- Bocsáss meg istennőm, de mire volt ez jó? Épp elég lettem volna én is a küldetéshez!
- Igen, tudom, hogy te is el tudtad volna végezni a feladatot, de mivel a pokolkutya megtalált titeket, tudtam, hogy inkább őt fogják követni. Ezért kellett Nicole is. Egyébként pedig Percy Jackson, mindkét út ugyanide vezetett.
- Mit akar maga? Hisz ön egy istennő? Mi baja van a Félvér táborral? - csattantam fel.
- Tudod, már jó ideje nem történt semmi izgalmas. Unni kezdtem magam, ezért úgy gondoltam, kicsit felpörgetem az eseményeket. Tudtam, hogy Kheirón küldetést fog indítani, ha valami betör, és így is lett. És ti lesztek azok, akik odavezetik a szörnyeket a Labirintuson át a táborba. Így ti árulónak minősültök majd,  a többi nyamvadt kis félvér pedig megmutathatja, meddig bír harcolni a szörnyek ellen.
- De mégis miért? Mit ártottak önnek? - kérdezte a mellettem ülő Percy csendesen.
- Unom már, hogy mindenki figyelmen kívűl hagyja a házasság szentségét, és inkább félvéreket csinál. És mint mondtam, nem túl érdekes az élet az Olimposzon, de ha a szörnyek lerohanják és a földdel teszik egyenlővé a táborotokat, akkor lesz egy kis dráma, némi vérengzés is talán.
- Úgy beszél, mint Árész! - szólt Percy, a harcisten nevét szinte szitokszóként kiejtve. - Semmi jó nem származik abból, ha tönkreteszi a tábort, a viszályt se értem, miért lenne olyan izgalmas. Ha izgalmat akar, miért nem rendeztet olimpiát a félvérekkel, vagy valami olyasmit, aminek haszna, értelme is van?!
- Pont úgy beszélsz, mint az anyád! De engem nem érdekel, akkor is végrehajtom tervemet! És ti segíteni fogtok ebben!
Percyre néztem, és láttam, ugyanarra gondol, mint én: SOHA!