A Sötét Lány

11. Fejezet

Megvártuk amíg Zoli besétál a házukba és bezárja maga mögött az ajtót. Ezután Csuklyás Sráccal leülünk a járda szélére és folytatjuk a beszélgetést.
- Megkérdezhetem hány éves vagy? - vonja fel a szemöldökét mosolyogva.
- Nem illik ilyet kérdezni egy nőtől - húzom az agyát.
- Inkább tűnsz kislánynak. De komolyan. Én is elmondom. Hamarosan betöltöm a 19-et.
Őszintének tűnik és a kor illik is rá.
- Akkor még iskolában jársz, igaz? - kérdem.
- Végzős vagyok. Szüleim folyton nyaggatnak az egyetemmel. Mondjuk nem is vagyok az a hű de jó tanuló. Még a házi dolgozataimat is mással csináltatom meg - könyököl a térdére.
- Ha a Lidérceket le tudod győzni, egy dolgozat meg sem kottyan - mondom kuncogva. - Na és kivel íratod meg?
- Alsóbb nyomorékokkal.
- Ez nem volt szép megjegyzés - húzom el a számat keserűen. Mivel én is lúzer vagyok, alap dolog, hogy kiállok a társaim mellett.
- De ha azok? - tárja szét a karjait nevetve.
- Szerintem előbb ismerd meg őket és utána ítélkezz - tanácsolom bölcsen.
- Én csak egy valakit akarok megismerni - fordítja felém a fejét. Összerándul a gyomrom. - Téged.
Bár nem látom az arcát, de érzem, hogy mélyen a szemembe néz. Még sohasem mondtak nekem ilyet. Nem jönnek ki szavak a torkamból. Hirtelen nevetni kezd. Ilyen vicces arcot vágnék?
- Ez olyan, mint egy vakrandi nem? Nem ismerjük egymást, nem tudjuk ki a másik... - vonja meg a vállát. Eltátom a szám. Mit mondott az előbb?
- R-randi? - nyögöm ki végül.
- Holnap meg is ejthetjük... - vakarja meg idegesen a tarkóját. Csak bámulom. Mit szoktak ilyenkor mondani? Még soha nem hívtak el randira. Általában nem én vagyok a fiúk álma. Ezt nem hiszem el! Csuklyás Srác látja, hogy habozok.
- Milyen hülye vagyok! Ismeretlenül elhívlak! Sajnálom...
- Elfogadom a meghívást - préselem ki magamból nagy nehezen elpirulva. A kapucnis fiú megkönnyebbülve sóhajt egyet.
- Örülök.
- Én is - pásztázom a földet.
- Rengeteg srác odáig van érted. Biztos maszk nélkül is sorban állnak.
Ennél nagyobbat nem is tévedhetne. Előveszem a telefonom és mikor meglátom, hogy késő van, csak arra tudok gondolni, hogy el fogok aludni holnap a suliban.
- Ne haragudj, de muszáj mennem - búcsúzkodok.
- Nekem is - állunk fel. Egy hosszadalmas csend áll be közénk. - Akkor holnap éjfélkor a bank tetején? - kérdi lágyan. Csak bólintok. - Jó éjszakát! - hajol hozzám és megpuszil. Azonnal elvörösödöm és mágvárom, amíg távoli lesz az alakja és akkor indulok haza. Annyira örülök! Hihetetlen, hogy fel kellett vennem egy ilyen golyóálló páncélzatot, hogy végre elhívjanak randira. Amint a szobámba érek, ráhuppanok az ágyamra és szorosan magamhoz szorítom a párnát mosolyogva.