A Sötét Lány

17. Fejezet

Mikor kinyitom a szemem, csak kerék nyomokat látok magam előtt. Próbálok visszaemlékezni, hogy mi is történt. Elkaptak a Lidércek, elvitték Lázár bácsit, elfogták a szüleimet is és most Dávidhoz tartanak. Figyelmeztetnem kell őt! Gyorsan felfutok a szobámba és a telefonomat kezdem el keresni. Amikor megkapom, azonnal tárcsázni kezdem a számát. Sajnos nem veszi fel. Biztosan haragszik a veszekedésünk miatt. Remek, ezt jól elintéztem! Nincs más választásom, el kell mennem a házához. Letrappolok a lépcsőn, ám a bejárati ajtónál nekimegyek valakinek. Először azt hiszem, hogy egy újabb Lidérc, de amikor felnézek és Dávid arcát látom meg, hatalmas öröm önt el. Szorosan magamhoz is szorítom. 
 - Azt hittem, hogy elfogtak a Lidércek!
 - Láttam, hogy erre jönnek, szóval visszafordultam - fogja keze közé az arcomat. 
 - Itt voltak élükön Anderrel. Elrabolta a szüleimet és Lázár bácsit - hebegem. - Utána azt mondták, hogy téged is elintéznek, majd kiütöttek engem - küszködök a könnyeimmel. 
 - Nyugi, kiszabadítjuk őket - simogatja a hajam Dávid. 
 - A te szüleid otthon vannak? - nézek fel rá.
 - Nem tudom... - tol el magától és gondterhelt lesz az arca. - Hazarohanok és felhívlak. 
 - Oké. Én addig kitalálok valamit - ölelem magamhoz és megpuszilom, ami engem is meglep. Egymás szemébe nézünk, mire én elpirulok és befutok a házba. Ismét sikerült magamból hülyét csinálni. A kukucskálón látom, hogy Dávid is elindul.

Őrültséget tervezek, de segítségre van szükségem. 
  - Igen? - szól bele a telefonba. 
 - Szia Álmos! Mi a helyzet? 
 - Szia! Dolgozok egy projekten, te? - ásít egyet. 
 - Ilyen későn? Mindegy. Segítened kell! 
 - Majd holnap, jó? Megígértem a fizika tanárnak, hogy ezt holnapra megcsinálom.
Megáll bennem az ütő. Álmos Anderrel haverkodik? Ezt nem hiszem el! 
 - Ne beszélj azzal a rohadékkal! Ő irányítja a Lidérceket és most bombát építet a régi fizika tanárunkkal! - akadok ki teljesen.
 - Jézusom, Szeréna! Ezt mikor álmodtad? Az egy dolog, hogy Kamillát kiakasztottad, de ilyet feltételezni valakiről? Agyadra ment a sok krimi sorozat vagy mit tudom én.
Gondolhattam volna, hogy nem fog nekem hinni. Ha most azt is elmondanám, hogy én vagyok Darkgirl, azt sem hinné el. Talán beállíthatnék így a ruhámban hozzá. Így elhinné, de mégsem jó ötlet. 
 - Figyelj! Tudom, hogy érthetetlen ez most neked, de bíznod kell bennem. Legjobb barátok vagyunk. Át akartalak verni valaha? Csak annyit kérek, hogy ne beszélj azzal a szemétládával és gyere át, mert szükségem van a segítségedre. 
 - A tanárunk és igenis foglalkozik a jövőmmel! Meghallgatja az ötleteimet és megpróbáljuk megvalósítani őket. Azt mondta, hogy akár elismert fizikus is lehetnék. 
Csak a szememet forgatom. Nem tudok rá hatni. Talán Kamillát kéne felhívnom, ő hallgatna rám. Aztán eszembejut, hogy haragszik Dávid miatt. Egy nagy csend után megszólalok.
 - Kamilla hogy van? - érdeklődök.
 - Alszik  a vendégszobában. Itt akart aludni és nem hajlandó veled beszélni és lassan én sem - mondja mérgesen. Megint én lettem a rossz... 

 - Csak nektek akarok jót...
 - Aha és helyettünk akkor inkább Dáviddal lógsz. Tudod mit? Inkább tegyük le. Amúgyis csengettek. Szia! - nyomja velem szembe a telefont. Ezt nem hiszem el! Én akarok jót, mégis én jövök ki rosszul. Ledőlök az ágyamra és csak agyalok, hogy mit tehetnék és rájövök, hogy semmit. Maximum csak rajtaütök. Előveszem a kinyomtatott lapot, amin észrevettem egy alaprajzot. Annyira ismerős, de nem tudom honnan. Persze, hívatnám a rendőrséget, de ki hisz egy kamasz szavának? Senki. Csak egy jót röhögnének rajtam. Hirtelen megszólal a telefonom. Dávid az. Gyorsan fogadom a hívását. 
 - Senki nincs otthon és a telefont sem veszik fel. Viszont hagytak egy cetlit, mintha a szüleim írták volna, hogy elmentek nyaralni, ami teljesen hülyeség. 
 - Mit fogunk csinálni? - hunyom be a szemem. 

 - Holnap elmegyünk a rendőrségre - mondja komolyan.
 - Nem fognak tenni semmit.
 - De megpróbálhatjuk. 
 - Oké - keseredek el. - Aludj jól - búcsúzok el, de még beleszól. 

 - Gyere le. 
Összeráncolom a homlokom. 

 - Miért?
 - Csak gyere le és engedj be. Nem foglak ezek után egyedül hagyni.
 - Oké - nyomom ki a beszélgetést és lecammogok a lépcsőn. Kinyitom a bejárati ajtót és beengedem Dávidot. Ő beérkezik egy táskával, amit ledob a nappali közepére és majd szorosan magához ölel. 

 - Holnap elmegyünk a suliba, utána pedig a zsarukhoz. 

 - Én abba az épületbe biztos be nem teszem a lábam - fordulok el. Hátulról megölel én pedig automatikusan megfogom a kezét. Olyan, mintha együtt lennénk. Belepuszil a nyakamba, amitől majdnem elájulok. Lehunyom a szemem és hátranyúlva a selymes hajába túrok. Hirtelen megfordulok és miután egy szempillantást vetek a szemére, rögtön a szájára vándorol a tekintetem. Tudom, pont ebben a helyzetben nem ezt kellene tennünk. Ráadásul ez ellent mond az élet törvényeinek. Dávid és én? Egy menő és egy lúzer? Semmi esély. Mégis valami okból kifolyólag azt akarom, hogy megcsókoljon. Mostmár nem számít, hogy ezzel felrúgom az összes szabályomat. Csak Dávid körül forog a világ. A hasam pedig liftezik és pillangók repdesnek. Ezt csak még jobban fokozza azt, hogy megcsókol.