A Sötét Lány

15. Fejezet

Dávid leparkol a suli parkolójában. A diáktársaink az épületbe mennek be. Észreveszem Álmost és Kamillát. Gyanutlanul sétálnak és beszélgetnek egymással. Annyira jó együtt látni őket.
- Gondolom te sem akarsz bemenni oda - biccent Dávid a suli felé. Csak némán bólintok, miközben kibámulok az ablakon.
- Akkor most mit csináljunk? - kérdi dobolva a kormányon. Magamban újrajátszom a videó képkockáit. Az emberek bajban vannak és ez nem hagy nyugodni. Annyira akarok segíteni rajtuk, de nem megy. Képtelen vagyok egy helyben ülni  itt az iskolában. Ráadásul a fizika tanár is szerepet játszik a Lidércek életében. Nem bírom kiverni a fejemből azt a képet, amikor öltönyében mosolyog. Azzal az ördögi vigyorával.
- Vigyél haza - mondom.
- Jól vagy? - pillant rám Dávid.
- Vigyél haza! - parancsolom. Nem kérdez semmit, azonnal beindítja az autót és a házunk felé veszi az irányt. Muszáj kiderítenem, hogy hol vannak bebörtönözve. Amint haladunk, szólni kezd a telefonom. Álmos az. Ha nem veszem fel, addig fog zaklatni, amíg nem válaszolok.
- Igen?
- Merre vagy?
- Nem érzem jól magam - masszírozom a halántékom. Dávid rámpillant.
- Jobbulást! Kamilla is üzeni - folytatja. - Suli után átvisszük a leckét... - kezdi mondani, de félbeszakítom idegesen.
- Ne! - tiltakozom. - Úgy értem...nem szükséges. Szólok, ha kell valami, de most le kell tennem.
- Nagyon furcsa vagy Szeréna - állapítja meg barátom. Tudom, hogy sejt valamit, de nem sodorhatom veszélybe.
- Majd beszélünk - búcsúzok.
- Oké - teszi le a telefont. Én is lerakom.
- Ki volt az? - érdeklődik Dávid.
- Csak Álmos - vonom meg a válam.
- Ja, az a pápaszemes kölyök? - nevet rám, de lehervad a vigyora,  amint csúnyán nézek rá.
- Ne hívd így.
Közben megérkezünk és én azonnal kipattanok az autóból és a szomszéd háza felé rohanok.
- Szerintem eltévesztetted a házszámot - szól utánam Dávid.
- Gyere már! - hívom magam után. Dávid értetlenül, de elindul, miután bezárta a kocsit. Illedelmesen csengetek. Hirtelen kinyilik az ajtó és Lázár bácsi meglepődött arcával találkozom.
- Nem iskolában kéne lenned? - kérdi.
- De igen, csak fontosabb dolgom van - megyek be házba és kinyitom a pince ajtaját.
- Te kihagytál egy iskolai napot? Ez komoly? - rökönyödik meg az öreg.
- Addig nem nyugszok, amíg meg nem tudtam, hogy hol vannak! - makacskodok. - Gyertek már! - lépcsőzök le a pincébe.
- Hiszen ő egy civil! - mutatt Dávidra.
- Nyugi, ő a Csuklyás Srác, de már rohadtul újra akarom nézni azt a videót! - türelmetlenkedek. Nekem és Lázár bácsinak nem újdonság a kis bázisunk, de Dávid szájtátva bámul körbe és mint egy kisgyerek, minden monitorhoz és kütyühöz odamegy.
- Basszus ez... - huppan le mellém egy székre. Én szigorúan a képernyőre szegezem a tekintetem, de Dávid még mindig csodálkozik.
- Mi a gond? - kérdi Lázár bácsi.
- A fizika tanárunk Lidérc és tud rólunk, biztos a rajz meg a kémia tanár elmondta. Az iskolában nem maradhatunk, nem vagyunk biztonságban - keresem meg a gépen a dokumentumot.
- Mint Batman - szólal meg mosolyogva iskolatársam. A szomszédommal rámeredünk. - Te Batgirl - mutat rám - ,én Batman - mutat magára és mellé csábosan vigyorog.
- Ez nem vicces, hanem komoly dolog.
- Bejövök neked - könyököl fel.
- Honnan veszed? - nézek rá unottan.
- Eddig nem akartad, hogy segítseg, most pedig lehozol ide... Ez jelent valamit - dől hátra a széken. Fel sem veszem, amit mond, de próbálok nem elpirulni.
- Inkább nézd a videót - kattintok rá. Még mindig ugyanúgy felkavar és csak még dühösebb leszek. Dávid is elkomorodik és magaelé suttogva ennyit hallok, hogy azt mondja rohadék. Lázár bácsi is csatlakozik hozzánk. Mikor vége van, Dávid összeszorított fogakkal felém fordul.
- Muszáj elkapnunk és kiszabadítanunk az embereket!
- Ti tényleg összetaláltok - bólogat elismerően a szomszédom, mire csúnyán nézek rá. Ne mondjon ilyet. Megköszörülöm a torkam.
- Kérlek nyomtasd ki képkockáról képkockára.
- Rendben - sétál egy másik géphez.
- Nekem is kell egy ilyen a pincében - tekint megint körbe Dávid, mire egy bezárt szekrényhez lép. - Ebben mi van? - kérdi. Szótlanul odalépek, ráteszem az ujjamat a leolvasóra és kinyilik. Ebben tartom a ruhám. Dávid alaposan végig méri.
- Honnan van? - tapintja meg.
- Katonaság csináltatta Lázár bácsi kérésére.
- Miből van?
- Szénszál, kevlár... - sorolom. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elkapom a táskám és belegyömöszölöm a jelmezt. - Bármikor jól jöhet.
Közben Lázár bácsi kezemben adja a kinyomtatott lapokat.
- Köszönöm. Szólok, ha valamit találok.
- Nem itt nézed át? Ne segítsek? - lepődik meg.
- Már van segítségem - bicentek Dávid felé, mire a szomszédom veszi a lapot. - Megyünk!
- Egy újabb bázisra? - érdeklődik Dávid.
- Igen, a szobámba - indulok fel, miközben a lapokat vizsgálom.

Anya érdekes módon nincs otthon. Eddig mindig hagyott egy cetlit. A konyhát is rendetlenül hagyta. Később majd felhívom. A szobám fele megyünk. Automatikusan a papírköteg utolsó felét Dávid kezébe nyomom.
- Szólj ha találtál valamit - adom ki a parancsot és én is így teszek. A délután hamar eltelik, már estefelé járhat az idő és a szüleim nem veszik fel a telefont. Nem rájuk vall, hogy spontán elmenjenek valahova. Hirtelen csengetnek. Na végre, biztos hazajöttek, de akkor miért csengetnek? Lemegyek és megnézem először ki az. Te jó ég! Álmos és Kamilla az! Nem tudhatják meg, hogy Dávid nálam van! Villámsebességgel rohanok fel a szobámba.
- Gyorsan, bújj el!
Dávid értetlenül mered rám. Közben megint csengetnek.
- Bújj már el! - szedem össze a papírokat és a kezébe adom.
- De minek? Mégis hova?
- Majd elmondom - toloncolom az egyik szekrényem felé. Kinyitom és belököm oda, majd becsukom.
- Maradj ott, ameddig nem szólok! - rohanok le az ajtóhoz.
- Sziasztok! - köszönök a barátaimnak és köhögök.
- Csúnyán köhögsz - lép be Kamilla.
- Hoztuk a leckét - köszönt Álmos és a szobámba tartanak. Magamban pedig imádkozok, hogy Dávid ne adjon ki semmi zajt.
- Mi volt a suliban? - szólalok meg rekedten.
- Semmi nagy - mondja kicsit szomorúan Kamilla.
- Képzeld, a fizika tanár megkért, hogy segítseg neki holnap egy projektben! - lelkesedik Álmos. Azt hiszem nem hallottam jól.
- Mármint Ander Szabolcs? - kérdem rémülten.
- Igen! Azt mondta, hogy nagyon értek a fizikához és van egy titkos projektje, amibe belesegíthetnék.
Persze, gondolom az a titkos valami a bomba lesz.
- Elfogadtad? - kérdem rettegve. Légyszi mond, hogy nem.
- Azonnal! - ujjong. Remek, holnap lehetek egész nap a nyomában.
- Miért vagy levert? - simítom meg Kamilla karját.
- Dávid sem volt ma suliban.
- Nem úgy volt, hogy lemondasz róla? - kérdem lágyan, miközben mardos a bűntudat.
- Mondtam, hogy felejtsd el. Bunkó, paraszt, beképzelt marha! Nem így van Szeréna? - néz rám Álmos. Most az egyszer nem tudom kimondani ezeket a szavakat, de muszáj.
- I-igen, ráadasul hülye és ostoba, aki mindig szeret minket megalázni. Ezt az embert nem lehet szeretni.
- Szerénának igaza van! - ért egyet velem Álmos.
- Igazatok van! - határozza el magát Kamilla. - Ezentúl megpróbálom utálni. Egy felfuvalkodott hólyag! - mosolyodik el. - De attól még álompasi! - suttog. Nem mondok erre semmit, mivel ezt én is tudom.
- Köszönöm, hogy áthoztátok a leckét - kezdek búcsúzkodni, szerencsére ők is annak veszik. Szegény Dávid eddig a szekrényemben megfulladhatott.
- Bármikor - mosolyog Kamilla.
- Letaláltok igaz?
- Persze - mondja Álmos. Elköszönünk és becsukom a szobám ajtaját utánuk. Kifújom a levegőt és a szekrényhez megyek, de Dávid kijön onnan mérgesen.
- Komolyan ilyeneket mondasz rólam? - háborodik fel teljesen.
- Mi az? Fáj az igazság? - vágok vissza. Végülis tényleg olyan, mint amilyennek elmondtuk.
- Elmondom, hogy mennyire szeretlek, errefel ezt kapom - tárja szét a karjait. Közben benyit Kamilla és meghökkenve áll az ajtóban. Ne ne ne ne ne ne ne! Csak ezt ne! Hol rám, hol Dávidra siklik a tekintete. Csalódottság ül ki az arcára. Elkapja a telefonját.
- Többé nem vagy a legjobb barátom! - csapja be maga után az ajtót. Gyorsan utánafutok, de késő, már kirohant a házból és elfutott. Pont ezt akartam elkerülni. Idegesen a hajamba túrok. Dávid is lejön és távozni akar. Nem akarok egyedül lenni.
- Maradj, kérlek - ragadom meg a karját, de kirántja.
- Hagyj - megy az ajtóhoz és ő is bevágja. Egyedül hagytak a nagy, üres házban.