A Sötét Lány

14. Fejezet

Lassan nyitom ki a szemem. Csak annyit érzek, hogy valaki a nyakamat simogatja. Párat pislantok és próbálom felmérni a terepet, hogy hol is vagyok. Mikor kitisztul a kép, Dávidot látom meg, az én fejem pedig az ölében van. Még sohasem volt ilyen rossz rémálmom. De ez nem álom. Azonnal felszökök és zaklatottan körülnézek. Az előbb mintha egy tetőn lettem volna. Dávidra szegezem a tekintetem, de ő csak kedvesen mosolyog rám.
- Mi történt? - kérdem végül.
- Elkábítottak, utána ide hoztalak.
Hirtelen eszembe jut a dokumentum. Börtönbe zárt emberek. Bomba. Valami épület alatt van. Meg kell tudnom. Kisétálok a parkból és hazafele veszem az irányt, de Dávid visszahúz a karomnál.
- Mégis hova mész?
- Haza. Meg kell tudnom, hogy hol vannak azok az emberek.
- Milyen emberek? - ráncolja a homlokát. Mélyen a szemébe nézek. Csak nem hiszi azt, hogy megosztom vele mit találtam? Mivel nem szólalok meg, folytatja. - Nem értem miért vagy ilyen ellenséges velem. Próbálok melletted lenni - tárja szét a karjait. - Nem értem mit vársz még tőlem. Még azt is elmondtam, hogy tetszesz nekem.
- És te ezt ilyen nyíltan elmondod? - csodálkozok el.
- Most miért tagadjam? - húzza el a száját féloldalra. Közelebb lép hozzám és csipőmre teszi a kezeit.
- El a kezekkel! - tolom el. Mégis mit képzel?
- Én nem jövök be neked? - túr bele a hajába, amitől... Be kell valljam, nem néz ki rosszul és talán azt hiszem a szívem kihagyott egy ütemet. Csak játszik. Minden lánnyal ezt csinálja. Próbálok közömbös képet vágni.
- Nem egészen. Amúgysem hiszem el amit mondasz.
Dávid döbbenten mered rám. Talán nem szokott hozzá, hogy valaki nemet mondjon neki.
- Tudod, akárkinek ilyet nem mond az ember! - zsörtölődik.
- Hmmm. Bizonyisd be - hümmögök.
- Oké - vonja meg a válát, mire felém közeledik. Meg akar csókolni. Reflexből hátralépek, de természetesen megbotlok a köpenyemben és hátraesek. Dávid dől a röhögéstől. Valahogy feltápászkodok és leporolom magam. Megint hülyét csinálok magamból. Remek. Kényelmetlenül érzem magam a közelében. Eddig is, de ez valami más...
- Ha nem haragszol, akkor én hazamegyek - dobom hátra a hajam nagyképűen, majd gyorsan megfordulok, hogy a fekete köpeny az orra előtt repüljön el. Mikor eltávolodok egy kicsit, önkéntelenül mosolyogni kezdek.
- Csak szólok, hogy így is tetszik, amit látok - szól utánam. Hátranézek és szembe mosolygunk egymással.

Nagyon álmosan kelek fel. Kábán a hajamon végigszántok. Gyorsan felöltözök, megcsinálom még az elmaradt házikat, felkötöm a hajam és indulok le reggelizni. Még korán van, de úgy gondoltam, hogy suli előtt átmegyek Lázár bácsihoz és megpróbálom alaposabban megvizsgálni a dokumentumot, amit Zoli adott. Szegényt ki kell szabadítanom, mert biztos, hogy abban a börtönben van. A másik meg az, hogy nem tudok a "fizikatanárom" szemébe nézni. Ő az egyik gonosz és el kell kapnom. A baj az, hogy szerintem már tudja, hogy én bújok meg a maszk mögött. Ráadásul ma pont van fizika órám van. Lassan mászok le a lépcsőn és hangokat hallok. A harmadik személyé nem Klemié, hanem egy fiú. Ismerős valahonnan, de nem tudom honnan. Ám amikor leérek, leesik az állam. Szóhoz sem jutok. Ugyanis Dávid ül az asztalunknál és az apámmal beszélget, míg anya körülöttük rakja le a kajákat. Ezt nem hiszem el. Mit keres ez itt? Értetlen arccal közeledek az asztalhoz. Apa észrevesz és akkora mosollyal fogad, amivel még soha.
- Jó reggelt Szeréna! - köszön anyával együtt. Dávid huncut vigyorral integet. Te jó ég!
- Ő mit keres itt? - biccentek a fiú felé, aki három éve keseríti az életemet.
- Ne legyél tiszteletlen! - néz rám szogorúan apa. - Eljött, hogy elmondja mennyire szeret téged.
- Olyan kevés ilyen úriember van - olvad el anya. Köpni-nyelni nem tudok. Ez a srác tiszta bolond. Ő alázott meg, cikizett mindenki előtt, miatta maradtam fenn hajnalig, hogy írjam meg a dolgozatát, most pedig én vagyok a rossz.
- Mi van? - fintorgok.
- Azt is elmondta, hogy akárhogy közeledik feléd, te mindig elutasítod. Jól néz ki, ad magára, kedves, lovagias és neked nem kell? Most nagyot csalódtam benned kislányom - ingatja meg a fejét apa és anya vele együtt értve bólogat.
- Ez nem igaz! - tagadom.
- Most is ezt csinálja, tetszik látni? - fogja a fejét Dávid tetetett szomorúsággal. - Szerintem szégyel...
- Fogd már be! - förmedek rá.
- Szeréna! - szól rám anya. - Csak miattad jött ide, hogy elvigyen az iskolába - rak le elém egy sonkás szendvicset. Mérgesen beleharapok és közben a tekintetemmel megölöm Dávidot. Szüleimnek sohasem mondtam el, hogy a lúzer kategóriába tartozok, míg Dávid a menők közé. Ahogy az lenni szokott, a menők piszkálják a lúzereket. Dávid rámkacsint és küld egy puszit. Utálom ezt az embert.
Miután megreggelizek, elbúcsúzok és indulunk. Sajnos Lázár bácsihoz így nem tudok benézni, de majd este. Kinyítom az autó ajtaját és beülök a bőrülésre. Mikor megbizonyosodok arról, hogy senki nem lát minket, lekeverek egy nagyot Dávid jobb arcára.
- Hűha! - nevet fel. Mi? Ez fáj! Ne nevessen!
- Mi a fenéért jöttél a házamba? - ordítom.
- Azt mondtad, hogy bizonyítsak - vonja meg a válát.
- Persze. Mert pár nap alatt bele lehet szeretni valakibe - bámulok ki az ablakon.
- Te egy nagyon szép lány vagy. Ráadásul normális is, szóval nem értem miért lógsz pancserekkel. Mikor nem tudtam ki vagy, lázba hozott az, hogy úgy szerettelek meg, hogy nem láttam a külsőd. Kivéve a formás hátsod meg a lábad... - mielőtt folytathatta volna, közbevágok.
- Miért mondod azt, hogy szeretsz? Te nem is szeretsz engem. Amúgyis, miért mondod ki? - háborodok fel. Ilyen fontos szóval nem dobálozunk.
- Most hazudjak? - nevet fel kínosan. - Zavar, ha kimondom?
- Igen! - csattanok fel.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek - kiabálja ő is.
- Nem szerethetsz! - üvöltöm. Az arcunk közel van egymáshoz.
- Miért nem? - kérdi halkan.
- Mert én nem az a fajta lány vagyok, akit szeretni lehet - suttogom. Szemembe néz és nem nagyon tudja feldolgozni az előbbit. A szélvédőre bámul.
- Annyiszor mondom el, ahányszor akarod. Sajnálom, amit a suliban műveltem. Nem tudtam, hogy te vagy Darkgirl - indítja be az autót és elindulunk.
- Látod? - mosolyodok el szomorúan. - Darkgirlt szereted, nem Szerénát.
- Én mindkettőt szeretem.
Nagymenő létére eléggé érzelgős típus, ki nem néztem volna belőle. De akkor is tudom, hogy amiket mond, azt nem gondolja komolyan.
- Mindig ilyen erőszakos vagy? - kérdem egy kis lenyugvás után.
- Nem mindig. Más dolgokban viszont igen - pillant rám.
- Ezt hogy értsem? - ráncolom a homlokom.
- Például a csókban. Nagyon élveznéd.
- Te engem biztos nem fogsz megcsókolni! - hőkölök hátra.
- Nyugalom, úgyis könyörögni fogsz - fogja meg a belső combom mosolyogva, mire azonnal elhúzom onnan.