A Sötét Lány

8. Fejezet

- Mit csináltál a nyakaddal? - tér reggel anya a lényegre, amint meglát. Ösztönösen a ragtapaszhoz kapom a kezem. Hirtelen azt sem tudom mit találjak ki.
- Elestem - vonom meg a vállam lazán.
- Azt meg hogy? - érdeklődik apa.
- Nekivágodtam...a korlátnak...mikor...jöttem le az emeletről...
Anya és apa furán bámulnak rám, de nincs más választásuk, muszáj elhinniük. A kínos csendet megtörve felpattanok az asztaltól és sietek a buszra. Gyorsan a fejemben átfutom az órarendemet és már most alig várom, hogy hazaérve tudjak aludni. Felszállok a járműre és megkeresem az én kis magányos sarkamat. Fejemet az üvegnek döntöm és behunyom a szemem. Azt hiszem rögtön el is aludnék, ha valaki nem kezdené el rázni finoman a vállamat. Durcásan megébredek és felé fordulok, mire osztálytársamat találom magam mellett. Zoli azonnal lekapja a szemüvegemet és a hajgumimat. Értetlenül nézek rá, főleg azért, mert ő leginkább kocsival szokott suliba járni és nem vagyunk ennyire közvetlen viszonyban.
- A matek házit az osztályban odaadom - mondom ösztönösen.
- Te vagy az! - szólal meg.
- Igen, Szeréna vagyok - ráncolom a homlokom. Tegnap estétől megbolondult vagy mi?
- Nem. Te vagy Darkgirl - állítja magabiztos vigyorral, mire én erőltetten nevetni kezdek, ami inkább ijesztő, mint vicces. - Most miért röhögsz? Tudom, hogy te vagy - suttogja. - Hol tanultál meg így verekedni? A ruhádat te magad készítetted? Vannak társaid? Van titkos rejtekhelyed?
- Nagyon összetévesztesz mással. Én nem vagyok olyan bátor.
Te jó ég! Honnan tudta meg? De ha le tudom beszélni, akkor békén hagy. Zoli gúnyosan elmosolyodik.
- Attól még, hogy a fél arcodat eltakarod, felismerhető vagy. Ráadásul Darkgirlnek is pont ott van sérülése, mint neked - utal a nyakamra. - És...basszus! Nálad bátrabb embert nem ismerek! Segíteni szeretnék neked! - néz a szemembe.
- Nem én vagyok Darkgirl - mondom egészen hihetően.
- Nem értem miért tagadod le - fordul el tőlem.
- Hidd el. Nem én vagyok - masszírozom a halántékomat. Nagyon fáradt vagyok.
- Megmentettél. Egy hős vagy! - folytatja tovább. Darkgirl előtt bunkó volt velem, csak a házimat kérte el, mindenki előtt megalázott, beszólt. Most meg úgy csinál, mintha öri-barik lennénk. Ezt ő sem gondolta komolyan. Mindenképp le kell beszélnem végülis az igazságról.
- Nem vagyok hős.
- Nem baj, ha nem vallod be, én úgyis tudom. A titkod nálam jó helyen van! - kacsint rám, majd leszáll a buszról. Csak az égnek emelem a szemem. Nehéz lesz lebeszélni Zolit erről az egészről. Ő előttem lépked fel a lépcsőn a haverjaival és közben hátrapillant. Azt nem értem, hogy miért pont rám gyanakodik? Tényleg felismerhető vagyok? Ha igen, akkor nagy gáz van...
- Sziasztok! - köszönök padtársaimnak.
- Szia! - üdvözölnek egyszerre.
- Már csak a suliban látunk téged - morgolódik Álmos. Hát igen, a város megmentése leköti a figyelmemet.
- Sajnálom, csak apának muszáj segítenem - magyarázkodom.
- Én megértem - mosolyog Kamilla. - Tudtad, hogy Darkgirl tegnap este megmentette Zolit? Imádom ezt a lányt!
- Hűha! - teszek úgy, mintha nem is lettem volna a helyszínen.
- Nem tudom ki a csaj, de még mindig őrültnek tartom - rendezi a füzeteit Álmos.
- Ízlések és pofonok.
Hirtelen a padomra Zoli letesz egy forró csokit. Álmos, Kamilla és én meglepetten bámulunk rá, de ő csak mosolyog és a helyére megy.
- Ez meg mi volt? - kérdi Álmos.
- Nem tudom - vonom meg a vállam.
- Biztos tetszel neki! - csodálkozik el Kamilla.
- Dehogy - legyintek. Csak azért kedveskedik velem, mert úgy gondolja, hogy én vagyok az az elmebeteg, aki éjszaka háztetőkön ugrál. És milyen jól gondolja.
Az első óránk fizika, amire egy új tanár jön be. A lány osztálytársaim azonnal elalélnak a látványtól, még Kamilla is. Ezt Álmos azonnal észreveszi és nem nézi jó szemmel.
- Remélem tanítani is tud - suttogja nekem. A fiatal tanárnak sötét, éden fekete haja van és csillogó kék szeme. Tényleg jóképű.
- Dr. Ander Szabolcs vagyok - írja fel a táblára a nevét. - Én fogom tanítani a fizikát ezentúl.
- Mi lett a régi tanárunkkal? - kérdi Kamilla.
- Bizonyos családi okok miatt nem tud tovább tanítani - adja meg a választ, majd tovább vázolja fel, hogy mit fogunk tanulni. Álmos érdeklődését azonnal felcsigázza, hogy áramkörökkel fogunk foglalkozni.
- Mostmár szimpatikus - jelenti ki mosolyogva.

Nagyszünetben szokásos helyünkön falatozunk. Én csak sonkás szendvicset hoztam, Álmos szalámisat, Kamilla pedig gyümölcs salátát. Hétágra süt a nap, enyhe szellő fújdogál, szóval tökéletes idő van és minden teljesen harmonikus, amíg meg nem érkeznek Dávidék, akik persze szónélkül megeszik Kamilla kajáját... Nem tudunk semmit sem tenni, mert akármit is mondanánk vagy cselekednénk, kiröhögnének.
- Nagyon finom volt, holnap is hozhadsz - kacsint Dávid Kamillára. Barátnőm szerelmes pillantásokat vet utána. Szegény...reménytelen eset. Azonban Zoli ott marad velünk és leül mellém. Mindhárman csodálkozva nézünk rá, Álmossal el is felejtünk rágni. Zoli először körülnéz és mikor megbizonyosodik arról, hogy a szűk társaságunknál nincs senki, suttogni kezd:
- Szerintem gyanús az új fizika tanár.
- Miből gondolod ezt? - húzza össze a szemét Álmos.
- Érzem. Szerintem fura, hogy tegnapelőtt még a régi tanított, most hirtelen új jött. Követnünk kéne nem? - szegezi nekem a kérdést. Még mindig azt hiszi én vagyok a "hős". Padtársaim furán néznek rám. - Mondtam, hogy segítek mindenben!
Na jó, elég lesz. Megköszörülöm a torkom.
- Figyelj Zoli. Már elmondtam a buszon is, de mégegyszer elmondom, hogy nem én vagyok az a lány, szóval megkérlek, hogy ne zaklas tovább ezzel oké? Köszönöm - harapok bele a szendvicsembe. Zoli csak elmosolyodik. Miért vigyorog?
- Nem veszem be. Tudom a titkod és jó helyen van nálam - kacsint rám, majd otthagy minket. Mit tegyek, hogy lebeszéljem erről? Te jó ég!
- Randiztok vagy mi? - kíváncsiskodik Kamilla.
- Mi volt ez? - kérdi Álmos is.
- Semmi, csak rögeszméjé vált, hogy én vagyok Darkgirl - mondom lazán, bár legbelül azon imádkoztam, hogy ne piruljak el és ne kapjanak rajta a hazugságon. Kamilla viszont akkora nevetésbe tör ki, hogy tőle cseng az egész udvar.
- Te, mint Darkgirl? Még egy szúnyogot sem mersz lecsapni! - röhög tovább. Na ez azért sértő volt... Álmos csak engem méreget a szemüvege mögül. Ránézek én is és nem tudom mire gondol. Talán arra, hogy valóban én vagyok az őrült csaj? Vagy mégsem?