The Hope ~XiuChen

11.rész

Xiumin pov

Arra ébredtem, hogy kiég a retinám... Nem mondom kellemes érzés volt. Kinyitottam szemem, és a földön találtam magam a kis Bambival... Mit kere- beugrottak az emlékek... Megint sírhatnékom van... Hát ez rohadg jó. Chennek teljes joga meg van a síráshoz. De én miért sírok?! Hisz nem is szeretem úgy ahogy ő engem. Akkor meg miért...

-Jó reggelt- köszönt Lulu szomorkás mosollyal...

-Neked is... -válaszoltam kedvetlen hangnemben... Fel akart kelni, de mivel rajta feküdtem ez elég nehezen sikerült neki. Legurultam róla és kicsit nyekkentem amikor földre érkeztem... Ezen Bambi jót derült, csak nekem szarrá csesződött a gerincem...-Ahj ez fáj...

-Na ne mond! Ide hallottam ahogy koppantál- kezdett nevetgélni... Sajnos nekem most nincs nagyon nevethetnékem. Ezt egy idő után barátom is észre vehette, mert befejezte a nevetést és elég szomorú fejet fágott...- Emlékszel? Mondtam neked hogy ez veszélyes játék...- hát persze hogy mondta! De én hülye, megint nem hallgattam rá... Nem hiszem el. Hisz tényleg mondta nekem.- Sehun mondta hogy honnan tudja...

-Mi? Honnan? Azt hittem rájött... De nemérdekes... Honnan tudta meg?- kérdeztem érdeklődve, hiszen erröl csak Lulu tud... Legalábbis aszthiszem...

-Tudod van Chen haverja. Az a Tae gyerek... Na neki a haverja az a Jungkook gyerek akivel te tegnap össze haverkodtál...- kezdte Luhan a történetet a "saját" stíluséban -És Kook ami után ti találkoztatok és kifakadtál neki, ő azonnal elmesélte Tae-nek... Tae meg mivel nem jártas a Kpop-ban, ezért lövése sem volt hogy rólatok van szó.- és itt abbahagyta mondandóját... Istenem... Mért mondtam el ezeket egy idegennek?! Bár nem is lenne baj, ha tudtam volna hogy Tae haverja... DE HONNAN KELLETT VOLNA TUDNOM???? Na itt elpattant bennem valami... Nem tudom mi, de olyan rohadt rossz hangulatom lett...

-Értem... -Válaszoltam Luhannak... Erre ő egy szomorú megértő és bíztató mosolyban részesített... Nagyon aranyos, és mindig számíthatok rá ha baj van. Ő mindig figyelmeztetett hogy mit ne csesszek el... Azt is mondta hogy idegenekkel ne nagyon beszéljek mert abból még nagyon nagy baj lehet... És igaza van... Neki mindig igaza van... Most is kiabálhatott volna rám hogy hogy lehettem ekkora balfasz. De nem tette... SŐT! Még bíztat is és segít nekem... Ez az, amiért annyira imádom őt!

-Menj fürödj le, és mosd meg az arcod...- kezdett gyengén lökdösni az ajtó irányába.

-Köszönöm!- mondtam hálás mosollyal arcomon. És nem kérdezi mit köszönök. Tudja ő maga.

Még visszaszaladtam a szobába váltóruhámért, és utána lassú léptekkel megközelítettem a fürdőt.
Mikor odaértem Chanyeol bent éppen végzett. Észrevettem hogy óriás nagy szemekkel fegyeli a sírástól vörös szemeimet. Na most, ha nem fogja be és húz el olyan gyorsan amilyen gyorsan még soha, vagy ha nem, akkor itt helyben vágom el a torkát, kiszedem a szerveit, eladom és gazdag leszek. És élhetek úgy ahogy akarok... Egy pillanatig ezen tényleg elgondolkoztam, de azonnal elhesegettem a gondolatot.

-Mi tör-nem tudta befejezni a szövegét mert én közbevágtam.

-Ha megszólalsz megöllek... Kérlek szépen hagyd el a fürdőt.- mondandóm végére görcsös mosollyal néztem rá, mire azonnal elszaladt. Jó fiu.

Amikor kiment azonnal belenéztem a tükörbe. Nem kellett volna... Még nekem is hányhatnékom lett magamtól. A kialvatlanság miatt azok az óriási karikák a szemem alatt, ahoz társult még a sírástól való vöröses árnyalat is.
Jó hosszú fördőzésben volt részem, mert nagyon régen volt alkalmam pihenni... Most kicsit lenyugodtam legalább... Egész végig Chen-en járt az agyam... Hogy mennyire sajnálom azért amit vele tettem. Nem érdemelte meg! Sőt... Senki nem érdemli meg hogy így bánjanak vele. És én hülye azt hittem neki ettől jobb lesz... Ahj. Én tényleg lehetetlenül reménytelen vagyok...

-Kérlek siess!- hallottam meg kintröl Kai hangját.

-Rendben...- ennyi volt a válaszom... De szerintem senki nem is várt hosszabb reagálásr egy ilyen kérésre.

Gyorsan végeztem, átöltöztem meg minden és utána elhagytam a fürdőt.
A szobához vezető úton megláttam Chen-t. Beszélnem kell vele!

-Chen!- szólítottam meg halkan...

-Kérlek hagyj engem. Felejts el!- az utolsó mondatnál még meg is forgatta a szemét... Ezt nem vártam volna... Ez mi volt?! Még reagálni sem volt időm, mert eltűnt Luhan-ék szobájába vezető ajtón. Épp nyomtam volna le a kilincset, amikor kattant a zár. Várjunk... Megvan a szoba kulcsa?! Ja tényleg... Luhan mesélte hogy elkérték Suho-tól mert senki sem akart véletlenül akkor rájuk nyitni, amikor "tavasz van". Luhan ezt úgy magyarázta, hogy az őzök tavasszal kanosak... Vagyis nem magyarázta, hanem eddig a pontig elmondta utána rácsaptam az ajtót...

Inkább nem erőlködtem az ajtó nyitásával... Nem akar velem beszélni. Megértem. Én sem akarnék a helyében.

Nemtudom mennyi ideig ülhettem lefagyva a szobámban egyedül, de megéreztem a reggeli illatát mire kordult egyet a gyomrom. Lenentem, de nem vártam volna, azt hogy mindenki szúrós tekintettel fog engem méregetni. Most vagy tudnak a Chen-es "történetemről", vagy elfogyasztottam az összes meleg vizet a fürdőben... Az első valószínűbb. Mert a meleg vízért általában Kai szokott körülugrálni mint egy kiskutya. Ezt a gondolatmenetemet Luhan meg is erősítette az elhúzott szájával és keserű arcával... Fura volt így látni. Olya aggosalmas anyuka lett belőle...

Elment az étvágyam. Egyszerűen csak biccentettem a többieknek, és visszamentem a szobámba... És megint sírok... Ez olyan mint egy szar szappanopera ahol ha valakit leszúrnak, az nem vérzik, hanem énekel. Csak én sírok. Mindegy... Már rosszabb vagyok mint egy kislány komolyan mondom... Már mindenki megreggelizett, és ezt onnan tudom hoyg Lulu behozta a kajámat hogy nehogy éhen dögöljek itt neki. Hm. Nem is rossz ötlet! Csak sajnos az hosszú, és fájdalmas halállal jár.

-Szia... Hogy vagy?- eleinte csak melglepődtem azon hogy észre sem vettem a már mellettem ülő Baek-et, aztán feleszmétem...

-Szia. Szarul. Te?- kérdeztem kissé cinikusan. De azért remélem nem bántottam meg...

-Mi történt? Csak mert nem nézem ki belőled azt hogy más embereket kihasználsz és direkt keseríted meg az életüket.- hogy Mivan?! Én ilyet nem csináltam...

-Ezt honnan vetted?- kérdeztem meg tőle eléggé fura hangsúllyal...

-Tudod itt vagyunk a szomszédban... és mindent hallottunk Chanyeollal... Chan elmesélte a többieknek hogy mi történt, és ezt a következtetést vonták le.

-Értem... Hát tudod az úgy volt hogy elmentünk a pizzázóba Chennel és...

Nagyon sokáig beszélgetten Baekkel, mikor megszólalt a telefonja, és mondta hogy mennie kell...

Körülbelül egy óra múlva bejött Kai és Do bocsánatot kérni amiért hamar vontak le következményeket. Chan is bejött ő is bocsánatot kért mert pketykákat terjesztett vagy mi... És így sorban mindenki... Kivéve Chen-t és Luhan-t. Lulu utolsónak jött be és egy bíztató mosollyal mondta hogy minden rendbe fog jönni.

Olyan barátaim vannak, hogy néha abban sem vagyok biztos hogy megérdemlem őket. És emiatt igazán szerencsés vagyok.