Twitter |e.d. [BEFEJEZETT]

Epilógus

/Ethan szemszöge/

Az autó alatt megcsikordulnak a kerekek, ahogy hirtelen a gázra taposok. Szívem a torkomban dobog, érzem ahogy testemben pezseg az adrenalin nevű drog. Agyam ezerrel kattog, hisz vészhelyzet van. A kocsin a kilométer óra vészesen ugrál a 180 és 200 km/h között. Az sem érdekel, ha megbírságolnak gyorshajtásért. Nem érdekel, hisz ebben a pillanatban az idő a legfontosabb és legaggasztóbb dolog. Kétségbeesve pillantok a telefonomra, hátha csoda történik és megjelenik Hazel neve a kijelzőn. Nagyot mordulok és erősebben kezdem el szorítani a kormányt. Az ujjaim már teljesen fehérek, színtelenek. Állkapcsom feszes, míg arcomról pár könnycsepp folyik le. Apa halála óta nem sírtam úgy istenigazából. A videókban mikor sírtam, csak megjátszottam, hisz ott minden a vicc kedvéért van. Itt viszont nem. Ez a való világ, ezek az érzéseim. Lábam már remeg az idegtől és a gyomrom is kezd görcsbe rándulni. Számon át veszem a levegőt, mivel az orrom teljesen el van dugulva, hála a könnyeimnek. Fejemet megrázom és képzeletben jól felképelem magamat.

"Ébredj E! Ébredj!"

Nagyot sóhajtok és nyelek egyet. Nemsokára már a házuknál kell lennem. Sok szabályt megszegtem és meg is fogok ma szegni, úgy érzem. A cél a lényeg, hisz most minden Hazelért van. Lábam a fékre teszem és a kocsi hatalmasat nyikordulva megáll. Kicsapom a kocsiajtót és se szó, se beszéd nélkül berontok a bejárati ajtón.Szemeimmel már homájosan látok, a sok könny miatt. Mrs. King furcsán néz rám,de végül legyint egyet. Feltrappolok az emeletre és berontok Hazel szobájába. Hangosan felordítok,amikor meglátom. Szemei csukva, arca fehér, haja csillog, csak úgy,mint a bőre. Lerogyok az ágya mellé és fejemet ráhajtom a hasára. Szipogva hagyom,hogy könnyeim utat találjanak felsője finom anyagjához. Hirtelen egy kéz simít bele a hajamba. Tüdőmbe beszorul a levegő,míg szemeim kitágulnak. Tekintetemet a kéz tulajdonosára kapom. Szemei csillognak,míg cseresznye színű ajkain halvány mosoly van. Kezemet az arcára vezetem.

"Hát élsz."

Aprót bólint, én pedig ajkaimat a szájára tapasztom.Meglepődik,de szinte azonnal vissza is csókol. Számat lefejtem ajkairól és beletúrok a kócos hajzuhatagjába.

"Hogy lehetséges ez? Azt hittem,hogy.."

Felkuncog és végigsimít az arcomon. Szorosan magamhoz ölelem és beszívom levendula illatát.

"Azt hitted,hogy meghaltam? Nos, pár percre igen, de szerencsére pont aznap volt a hónaponkénti vizsgálat. Az orvosom ilyenkor házhoz jön. Épp időben jött. Elájultam, a telefonom pedig lemerült."

Mutatott a töltőn lógó készülékre. Mélyet sóhajtok és forró ajkaimat a homlokára tapasztom. Felsóhajt és magához húz. Kezemmel átölelem a derekát.

"A lényeg,hogy legalább élsz."

"Ethan."

"Igen?"

"A doktor szerint ez volt a betegség végstádiuma. Innen két út vezet tovább,az állítása szerint. A halál és a gyógyulás."

"Te melyik útra tévedtél?"

Lenézek rá és ismét homlokon csókolom. Felkuncog és a szemeimbe néz.

"Gyógyulok, Ethan. Gyógyulok."

Mondata hallatán felkapom és megpörgetem a levegőben. Hangosan nevet és kalimpál a kezeivel,hogy tegyem le. Leteszem és a homlokomat a homlokának nyomom. Ajkait lebiggyeszti és felnyög.

"Mi a baj Hazel?"

"Eddig csak a betegségem tartott minket össze."

Felmordulok és végigsimítok az arcán. Nem akarom,hogy ezt higyje. Nem a betegsége miatt látogattam el hozzá,hanem azért,mert felkeltette a kíváncsiságomat az,hogy milyen lehet. Hisz Margo elég sokat mesélt róla,így azt gondoltam,hogy mit árthat,ha megismerem. Az igazat megvallva nem bántam meg,hisz mostmár az övé a szívem. Tudom,hogy az ő szive sohasem lesz az enyém, de ez engem nem érdekel. Ameddig dobog a szíve, addig vagyok boldog. Még a gondolat is idegeket hasító volt,hogy elveszítettem egy pár pillanatra.

"Hazel. Ez nem igaz. Legyél beteg vagy legyél egészséges nem az határoz. Az határoz,hogy te mit érzel és hogy én mit érzek."

"Most biztos csak azért mondod,mert látod,hogy szomorú vagyok.Amúgy is, csak én vagyok szerelmes beléd. Te biztos,hogy nem szeretsz Engem."

"Hazel! Figyelj ide."

Kezemmel felemelem a fejét, de ő oldalra fordítja azt. Bal kezemet összekulcsolom az ő egyik kezével és nyomok egy lágy csókot a nyakára. A füléhez hajolok és belesuttogok. Teste megremeg,majd pír szökik az arcára.

"Halálosan szerelmes vagyok beléd Hazel King. Ha tetszik, ha nem én nem hagylak el. Soha."

Ekkor megfordul és a nyakamba ugrik. Ajkait a számra tapasztja,én pedig hátra esek. Tarkóm hangosat koppan a szobája padlóján. Ajkai vad csókba hívják ajkaimat,amit el is fogadok. Kezét a hajamba vezeti és meghúz pár tincset. Belenyögök a csókba és belemarkolok a derekába. Szemeimből kigördül pár örömkönny.

Most először érzem magam úgy,hogy megtaláltam az igazit. Akit mindennél jobban óvni fogok. Akivel le fogom élni a hátra levő életemet. Azt a lányt fogom elvenni feleségül,aki harcolt a halállal, s végül az én karjaim között lelt menedéket. Ő az én szerelemem, Hazel King,aki legyőzte a halált és ellopta a márvány szívemet. Megfosztott egy olyasféle dologtól,ami pótolhatatlan, mégsem bánom. Most nagyot nevetne más,ha hallaná a szavaimat, de szerintem ez egy prófécia volt,ami beteljesült. Ez volt a mi közös próféciánk, a sorsunk, a végzetünk.

____________________
VÉGE