6. rész

1.9K 198 87
                                    

Mikor bementünk a terembe Karma lerakta az új székem a helyére. Mutatta, hogy üljek le, miközben a másik kezével fogta a háttamlát. Vonakodva ugyan, de leültem. Teljesen abban a hitben voltam, hogy ki fogja alólam rántani, de nem tett ilyet. Kuncogva leült a helyére, majd Koro-sensei elkezdett tanítani.

Egész óra alatt éreztem magamon Karma tekintetét, de mikor oda néztem ő a füzetébe jegyzetelt. Tovább rajta tartottam a szemeim, mígnem egyszer csak a tekintetünk találkozott. Látszott a fiún, hogy először meglepődik, de hamar eltűnt számára ez az érzés. Rámvigyorgott, majd hátradőlt a székében és elővett a két zsebéből egy Koro-sensei elleni kést és pisztolyt.

-Csak figyelj -suttogta-

Felemelte a pisztolyt, majd kibiztosította azt. A polip szinte rögvest kikapta azt a kezéből, miközben Karma egy váratlan támadással hozzá vágta a kést, ami a tanár feje mellett, a táblába vésődve kötött ki.

-Karma-kun, fondorlatos terv, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy végezz velem. Nyuhuhu.

-Szaros polip. -morogta az orra alatt-

-Mondtál valamit?

-Semmit sensei, semmit. Folytassa csak az órát. -felelte egy gúnyos mosollyal Karma-

-Nem mindig sikerülhet minden. -súgtam oda-

-Ha te mondod.

-Most miért vagy ilyen mérges?

-Idegesít, hogy mostanság nem tudom megsebezni.

-Ne húzd fel így magad! Bár hidd el, tudom milyen érzés az ilyen.

Elvigyorodott- Nem leszek mérges, ha kapok egy édes csókot tőled.

-Soha. -éreztem, ahogy el fogja önteni az arcomat a pír, így hát gyorsan elfordultam a másik irányba-

-Megint kezded ~?

-Nem kezdek semmit...

-hmmm~

Hallottam, hogy valamit zörög a padjával, szóval felé fordultam. Mikor ezt megtettem a szemeim elkerekedtek. A pádját szorosan az enyém mellé húzta és elterült a dupla asztalon.

-M-mit csinálsz?!

-Fekszeeeek~

-De ne itt és ne így! Koro-sensei észrefog venni!

-Ezesetben~ -fogta magát és egy könnyed mozdulattal belefeküdt az ölembe-

-M-m-m-mit-?!

-KARMA-KUN!!!

-Koro-sensei halkabban, nem vagyok süket! -tette a füleire a kezét a fiú-

-Ne az órám alatt csinálj ilyeneket! Erről már beszéltünk!

-De megintcsak ott tartunk, hogy {név}-nek nincs ellenvetése.

-Megintcsak ott tartunk, hogy ez egyáltalán nem igaz. -szóltam közbe-

-Dehogynem~ Elvégre, ha nem így lenne nem lenne lángoló vörös az arcod~

Reflexből az arcomhoz kaptam a kezem, hogy eltakarjam előle a pírt, mire kuncogni kezdett.

-Aranyos vagy~

Felkelt az ölemből és nyújtózkodott egyet.

-Karma-kun folytatnám az órát, kérlek az udvarlást hanyagold egy kicsit. -mondta a polip-

Az egész osztály kuncogni kezdett, majd folytatódott az óra. Karma továbbra is otthagyta a padját az enyém mellett, ami valamiért jól esett számomra. Tetszik, hogy ilyen határozottan mutatja ki, hogy kellek neki. Gakushuu sosem tett ilyet, számára természetes volt, hogy meg tud szerezni.

Akaratlanul is eszembe jutott, az egyik randevúnk Gakushuu-val. Kézenfogva sétálgattunk a parkban és épp az egyik új játékomat mutattam neki a telefonomon, mikor megragadta az állam és egy puszit nyomott az ajkaimra, majd magához ölelt.

Azóta sose vert a szívem olyan hevesen örömömben.

Sóhajtottam egyet, majd a sensei álltál kiosztott feladatlapra koncentráltam. Nem vettem észre, hogy Karma egy gyanakvó pillantással figyelt engem.

Miután kicsengettek a fiú átkarolt hátulról.

-Mi járt a fejedben?

-Semmi különös... -tiltakoztam lágyan-

-Valóban? Nekem nem úgy tűnt, mintha így lenne.

Sóhajtottam, majd ránéztem a fiúra.

-Tudod, nekem volt valakim... Még mielőtt ebbe az osztályba kerültem volna.

-És? Ha csak volt, akkor teszek rá magasról.

-Igen, csak volt. De szólok, hogyha nem kerültem volna ide mi még mindig együtt... Együtt lennénk.

-Komolyan azt hiszed, hogy szeretett téged, ha azért eldobott, mert ide kerültél?

-Igazad van... Sajnálom, hülye vagyok.

-Ne mondj olyan tényt, amiről nem tudok. Mellesleg, ki az illető?

-B-biztos, hogy tudni akarod..?

-Persze. -mosolyogta-

Sóhajtottam. -Asano...Asano Gakushuu, az igazgató fia.

-Heee~ Asano-kun, mi? ~

Valamiért aggódni kezdtem hirtelen Gakushuu épségével kapcsolatban...

Red Love {Karma x Reader}Where stories live. Discover now