24.rész

1.3K 138 9
                                    

Olyan hamar vége lett az óráknak, hogy észre sem vettük. Az osztályt teljesen lehangolta a tudat, hogy majd az A-sokkal megyünk táborba. Persze, Koro-sensei és a másik két tanárunk lelket öntött belénk, de mi még mindig idegesek voltunk egy kicsit. Karmát, azóta, hogy kiment a teremből, senki se látta. Nem jött be órára és szünetekben sem boldogított senkit. Az ebédszünetben elhatároztam, hogy körbenézek a körülöttünk lévő erdőben, háta ott van, de semmi nyomát nem találtam.

Hazafelé menet, miközben jöttem le a hegyről Rio és Kanzaki adott nekem társoságot.

-Kíváncsi vagyok, hová ment Karma-kun. -mondta a fekete hajú lány- Neked nem mondott semmit, {név}? -felém nézett-

-Nem és nem is gondoltam volna, hogy csak úgy eltűnik. Bármennyire is el akarja lógni az órákat, az erdőn túl sosem megy.

-Szegény {név}, elszökött az ura.

-Rio-san! -szólt rá Kanzaki- Ne mondj ilyeneket!

-Nyugi-nyugi, csak próbálom javítani a helyzetet.

Mikor leértünk a hegyről épp beszédre nyitottam a számat, de mikor megszólaltam teljesen más jött ki rajta, mint amit akartam.

-Karma?! Hol voltál? Mindenütt kerestelek!

-Az én kicsi {név}-chan-om aggódott értem? Mily' megható~

-Ne gúnyolódj rajtam!... Aggódtam, a fenébe is...

-Hm? Nem hallottam a mondat másik felét~ -mondta diadalmasan Karma-

-Tudom, hogy hallottad...

-Szóval, hol voltál? -szólt közbe Rio-

-Akadt egy kis elintézni valóm. -felelte Karma egy mosollyal az arcán- De sikerült valamennyit elintéznem belőle szóval, minden rendben, nagyjából.

-És mi volt az? -kérdezett rá a dologra Kanzaki-

-Ez titok, Kanzaki-san, még {név}-chan sem fog róla tudomást szerezni~

-Én sem? Mégis mit csináltál?

-Mint mondtam, titok. Bár még nem is végeztem a dolgokkal teljesen, szóval holnap valószínű megint hiányozni fogok az órákról ~

-Mostmár igazán tudni akarom, hogy mit csináltál..!

Red Love {Karma x Reader}Où les histoires vivent. Découvrez maintenant