↯Passing Darkness↯ (H.S)

8.~ What's your name, dear?

Ezt most bóknak fogom venni, hogy milyen egyedi személyiségem van. Mert különben kicsit bántónak találnám, és kénytelen lennék, fél téglával megpaskolni a pofiját. Igazán kár lenne az arcáért! Nem fűzök semmilyen megjegyzést ehhez a megszólalásához. Nyugi, nem haldoklom! Csak nem akarom felbaszni, mielőtt megkérem, hogy ugorjunk el a macskámért, ha már úgyis elrabolt. Először egy laza beszélgetést kezdek vele, utána pedig felvezetem, hogy a macskámat akarom. Remélem, Shadow jó cica lesz, és tökön harapja a gazdi fogva tartóját...

- Amúgy, ha már önkényesen úgy döntöttél, hogy elrabolsz és a csodálatos társaságod élvezhetem... – döntöm a fejem, a hideg ablaküvegnek, miközben az elsuhanó tájat nézem – Igazán elárulhatnád a nevedet... szóval, hogy hívnak? – nézek rá, a szemem sarkából.

Egy pillanatra, rám kapja a tekintetét, majd újra az utat figyeli. Az ujjai egy pillanatra erősebben szorulnak a kormány köré és a homlokát is enyhén ráncolni kezdi. Szépen ívelt szemöldökeit összehúzza és a nyelve hegye kilátszik telt ajkai közül, miközben latolgatja a kérdésem. Végül egyik kezével a sebességváltóért nyúl, onnan pedig a combom fedetlen része felé vándorolnak ujjai, amit nem takar a rövidnadrágom. Azonban, hamar visszahúzza a kezét, amikor meghallja a nem tetszésemet kifejező, dühös fújtatásom.

- Közöd? – fordítja felém a fejét, és ridegen csillogó zöld szemei, az arcomat fürkészik – Nem leszel annyira hosszú életű, hogy ilyen dolgokat tudnod kelljen! – nézi újra az utat – De, ha ennyire szeretnéd, szólíthatsz Apucinak – veti oda fél vállról, mintha ő tenne nekem szívességet.

- Nagyon elszámoltad magad, haver! – háborodok fel és méltatlankodó pillantásokat lövök felé – Nem foglak Apucinak hívni! – fintorgok.

- Mivel, egy kifejezetten mutatós trófea vagy, és egy nagyon kívánatos kihívás, ezért meghosszabbítom a velem töltendő idődet – vigyorog gonoszul – Mit szólnál az örökéhez, édesem? – kacsint rám.

- Előbb kezdek el edzőterembe járni vagy lövöm főbe magam! – morgom dühösen.

- Nem kell morcinak lenned, mindenem – gügyögi, jól szórakozva rajtam.

- A nevem Royce, nem ezek a bugyuta becenevek... - pufogok.

- Én akkor is szerelmemnek, hercegnőmnek vagy egyetlenemnek foglak hívni! – jelenti ki, ellenkezést nem tűrően és birtokló hangon.

- Hangyafasz... - horkantok fel.

- Mit mondtál? – néz rám szigorúan és barna tincsei a homlokába lógnak.

- Csak azt, ha nem vagy hajlandó elárulni a neved, akkor kénytelen vagyok én adni neked, egyet... - A hüvelyk és mutató ujjammal közre fogom az állam, és úgy csinálok, mintha mélyen elgondolkoznék – Dezsőnek foglak hívni! – jelentem ki, szélesen mosolyogva.

- Ne máááár! – kezd el nyafogni, amin mosolyognom kell – Egyáltalán milyen név, ez a Rezső? – szalad ráncba a homloka, miközben értetlenül és zavarodottan tekint rám.

- Nem Rezső, hanem Dezső – nevetek – A legjobb barátnőm magyar országról költözött ide, onnan ered ez a név. Hidd el, ott ez egy nagyon népszerű... és kibaszott menő névnek számít! – próbálok ártatlanul és őszintén hangzani, és nem elröhögni magam.

- Komolyan? – kérdezi kétkedve.

- Nem! – röhögöm el magam – Ez olyan névnek számít, mint nálunk a Donald – magyarázom felé fordulva – Hívhatlak még Sanyinak is amúgy... - vetem fel az ötletet, mivel látom, hogy a nyakán egyre jobban kezd kidagadni egy ér.

- Kibaszottul, ne próbálj meg így szólítani! – sziszegi.

- Dezső, Sanyi! Dezső, Sanyi! – kezdem hangosan és lelkesen kántálni.

- Harry vagyok, a szentségit! Semmi Dezső, meg az a szarság, amit mondasz! – kel ki magából, az álla megfeszül és rángatóznak benne az izmok, zöld szemei pedig dühösen izzanak.

- Csak ennyit akartam tudni, Harry – mondom negédesen – Ennyire, nehéz szülés volt? – ércelődök vele, olyan jó érzés palira venni őt.

- Kibaszott picsába! – mérgelődik.

- Még a legjobb maffia vezérekkel is megesik, hogy húgyagyú bolondok – kárörvendek mosolyogva – Ezért nem kell hibáztatnod magad Harry, egyszerűen... csak fantasztikus vagyok – sóhajtok fel boldogan, imádom idegesíteni őt.

- Talán mégis jó, hogy tudod a nevemet... - mondja sejtelmesen és rózsaszínes, duzzadt ajkai mosolyra húzódnak – Így már tudod mit kell kiabálnod, amikor ájulásig nyallak, aztán jól elfenekellek, hogy gyönyörködhessek benne, a kezem miként hagy nyomott, azon az isteni seggeden! – mondja perverzen és megnyalja a szája szélét, zöld szemeiben pedig vágy lobban.

Mint látjátok, ebből a sztoriból is hoztam részt! :D El sem tudom mondani, hogy a kommetjeitek mennyire megmelengetik a szívemet! :) A kedvességetek és támogatásotokért cserébe, igyekezni fogok gyakrabban új részt hozni! :D

És mit gondoltok Royce karakteréről? Kíváncsi vagyok :)

Ha tetszett és szeretnéd, hogy folytassam, kérlek nyomj egy vote-ot és kommentelj!

Köszönöm.

~happygirl~