↯Passing Darkness↯ (H.S)

15.~Oh, sweethearth

Remegő lábakkal szállok ki az autóból, a friss levegő simogatja az arcom és egy pillanatra elhiteti velem minden rendben van. Harry, minden mozdulatom árgus szemekkel követi. Attól tartva biztosan szökni próbálnék. De ez mind hiába lenne, egyszer már megpróbáltam és akkor sem jutottam messzire. Jobban belegondolva, ahogyan az autóban szájaltam csodálkozom még nem lőtt fejbe. Eddig mintha nem is éreztem volna a súlyát az egész helyzetnek, de a házam előtt állva egy göndör maffia taggal... Aki mindjárt kiszakít mindenből, amit ismerek. Remegő lábaim lassan visznek lépcsőfokról fokra. Folyamatosan érzem a zöld szemű szörny jelenlétét, olyan közel jön mögöttem, hogy testének melege szinte magába burkol. Ahogyan az ajtó elé érek, bizonytalan kezekkel kezdem tapogatni a zsebeim a lakás kulcsokat keresve. Harry kicsit sem finoman maga mellé lök, hogy helyet csináljon a bezárt ajtó előtt magának. Hátsó zsebéből könnyen előkapja a kulcsokat, gondolom a táskámból a fontosabb dolgokat kivette. Szélesre tárja az ajtót, mikor látja nem mozdulok és valószínűleg nem is tervezek, a kezemnél fogva nagyot ránt rajtam. Hallhatóan felszisszenek, de egy cseppet sem zavarja. Szigorú zöld tekintetével már azelőtt belém fojtja a szót, hogy megszólalnék. Szemei világosan értésemre adják, az autóban kiélvezhettem ami a régi életemből maradt, nincs több finomkodás. Ha tovább szájalok, már nem fogja ilyen könnyen venni mint eddig. Idegességemben nagyot nyelek és a néma könnyeket próbálom visszatartani, de azok mégis versenyt futva cikáznak az arcomon.

- Jó lenne ha összekapnád magad, mert kurvára nem érünk rá, hogy ki picsogd magad – mordul rám – Idefelé kiszórakozhattad magad, de a továbbiakban egy rossz szó és Matt, a macska vagy te bánod – fenyegetően közelebb lép – Téged foglak utoljára hagyni – nyomatékosítja mély baritonján.

Egy apró bólintással adom értésére hogy felfogtam, mert képtelen lennék megszólalni, a szavak egyszerűen a torkomra forrtok. Ajkaimat idegesen megnedvesítem és reszkető hangom előcsalva próbálom hívni a macskám. Elvégre ezért vagyunk itt. Csodálkoznék ha ezt a halk szólongatást Shadow meghallaná. De alig telik el pár perc, a fekete cicám elegánsan megjelenik az ajtófélfában. Komótosan sétálva igyekszik felém, majd megtorpan mikor Harry alakja is feltűnik neki a szoba homályában. Gyanakvóan indul meg felé, magamban rimánkodok a göndör ne bántsa. Harry zöld szemeit a macskára szegezi, aki egyre bátrabban lépdel felé puha mancsain. Amint kartávolságba ér, Harry egyszerűen megragadj a macskát és mielőtt pislognék szinte a kezembe vágja. Némán állok azt se tudva mit kéne tennem vagy szólnom, az eddigi fene nagy bátorságom bennem reked. Realizálva, hogy bármelyik pillanatban meghalhatok és eddig is csak játszottam az életemmel. Rádöbbenek mekkora felelőtlenség volt eddig, így viselkednem. Az a valami ami ezideáig pislákolt bennem lassan kialszik és csak tovaáll. Gondolatmenetemből kiránt Harry szorítása a felkaromon, maga után ráncigál, még az ajtót sem csukja be, tárva-nyitva áll a ház. Kivágja a kocsiajtót és durván az ülésre lök a macskával a kezemben. Sietősen megkerüli az autót, göndör barna tincsei ugrálnak az arca körül. Becsapja az ajtót amitől enyhén összerezzenek, erre csak egy fintorral méltat reagálni. A felbúgó motor hangja tompán szól a fejemben, nyugtatóan próbálom magamhoz ölelni a fekete cicám, aki erősen kapaszkodik belém mancsaival.

- Nálad van a dög, teljesítettem a rám eső részt, szóval szépen kideríted hova rejtették a szállítmányom – mondja durván Harry, miközben a vezetésre koncentrál – Nem hittem egy délután elég lesz, de hamar megjött az eszed, velem szemben tudd hol a helyed – jegyzi meg mellékesen – Ha nem pofázol feleslegesen, sokkal tűrhetőbb vagy szivecském.

Nem tudom mikor, de lefogom törölni ezt az önelégölt ábrázatát, ebben biztos vagyok...

Ilyen könnyen nem nyerhet.