↯Passing Darkness↯ (H.S)

5.~ The big tangle

Gyorsan körbejártatom a szemem a környezetemen, a legideálisabb helyet keresve. Valami olyan kell, ahol tényleg tudok pisilni, utána pedig megszökni. Mögöttem, csak a lepukkant raktár épülete van, jobbra az autók parkolnak, balra pedig egy nyitottabb füves rész van. Kizárásos alapon, csak a velem szemben lévő erdős terület maradt. Legálabb, öt métert kell, ahhoz sétálnom, hogy az első bokrot vagy fát megközelítsem.

A szemem sarkából, a mély hangú, magas srácra nézek. Bosszúsan ráncolja a homlokát és összeszűkíti a szemét. A szemöldökét is összevonja, amitől sötétebbnek tűnik, zöld szeme pillantása. Rózsaszín ajkait egy kemény vonallá préseli és megfeszíti az álkapcsát. A pisztoly markolatára fonódó ujjai elfehérednek, a másik kezét pedig barna, göndör fürtjeibe vezeti.

Gondolom így akarja levezetni a feszültséget, hogy ne akarja az egész tárat belém engedni, vagy csak gondosan beállítja a frizuráját. Playboyok, és az ő tollászkodásaik...

Hosszú ujjai, végig szántanak enyhén loknis haján. A fém gyűrűk egyike, amivel a kezét dekorálja, belegabalyodik gesztenye árnyalatú fürtjeibe. Az arca fintorba rándul, amikor kis híján kitépi a saját haját. Elkezdi rángatni a kezét és morogva szitkozódik. Egyre fájdalmasabb grimaszokba torzul az arca és földet kezdi rugdosni, mint valami hisztis gyerek.

Istenem, mekkora egy balek!

- Támadt egy kis gubanc? – kuncogok.

- Mindig így állítom be a hajam! – morogja – Nem tudom, mit kell ezen nézni...? - rángatja tovább a csapdába esett kezét.

- Ha te mondod... - forgatom a szemeim mosolyogva – Csak, nehogy ollóval kelljen kivágni... aztán úgy járkálj, mint egy kopasztott csirke – bazsalygok.

Válaszként, egy haragos pillantással belém fojtja a szót.

Ez, a tökéletes alkalom a szökésre! A lábaim még sem akarnak mozdulni, gyökeret vertek a poros földbe. Valamiért nem tudok futásnak eredni, és csak figyelem a srác vergődését. Valahol, persze kárörömöt érzek, de nem csak ez bír maradásra. A lényem egy elborult és sötét része, segíteni akar neki. Neked kényszerzubbony való, te lány! Azonnal vonszold el innen a segged, ha élni akarsz! Tombol a tudatalattim és hasznos tanácsokkal lát el, mint mindig.

Mikor végre mozgásra bírom a lábaim, nem egészen az történik, aminek kellene. A szenvedő, magas srác felé kezdek lépkedni. A keze, mintha most jobban bele lenne gabalyodva a hajába, és a rángatással nem javít a saját helyzetén. A kezével, amelyikben a pisztoly van, csapkod a levegőben, remélem, nem húzza meg a ravaszt véletlen.

Folyamatosan azzal fenyeget, hogy meg fog ölni, én meg vagyok olyan idióta, hogy segíteni akarok neki. Valami megmagyarázhatatlan erő, vagy inkább érzés arra buzdít, hogy most nem hagyhatom itt. Később biztos, hogy átkozni fogom magam azért, mert nem hagytam itt, az első adandó alkalommal. De sajnos az is a természetemhez tartozik, a folyamatos szájalás és a nagy arcom mellett, hogy a segítségre szorulóknak, nem tudok hátat fordítani...

Lassan oda lépkedek hozzá és a kezemet finoman ráfonom a csuklójára. Az egész teste megdermed és érzem a kezem alatt, hogy megfeszülnek az izmai. Egy gyors mozdulattal, a pisztoly csövét az oldalamnak szegezi. Kiengedek egy remegő sóhajt az ajkaim közül és neki látok, kibogozni a haját. Mivel másfél fejjel magasabb nálam, kicsit nehézkesen boldogulok. De, hamar sikerül kiszabadítanom a kezét, haja fogságából.

A pisztoly csöve, továbbra is az oldalamba fúródik, amikor zavart és dühös tekintetével, rám bámul. Értetlenségében ráncolja a homlokát, egy kicsit elválnak egymástól az ajkai, mielőtt összepréselné őket. Az arcvonásai, pár másodperc alatt megkeményednek és rideggé válik a tekintete. Most már, szabad kezével elkapja a felkarom és arrébb taszít.

- Indíts pisilni, ha annyira kell! – dörren rám, célra tartva a pisztolyt, hogy ösztönözzön.

Egész testemben megfeszülök, és szikrákat szórok a szemeimmel, amikor rá nézek. A kezeim ökölbe szorulnak, kicsit szaporábban kezd emelkedni a mellkasom, ahogyan felbőszülten kapkodom a levegőt. Egy méltatlankodó morgással hátat fordítok, és sértett hangon szólok vissza neki, a vállam fölött rá pillantva.

- A köszönömöt lehagytad, seggfej! – csattanok fel.

Tudod, ki a lófasz fog segíteni neked, legközelebb!  Remélem, legközelebb egy aprítóba szorul be a kezed!

Én tudtam, hogy meg fogod bánni! Kárörvend a belső hangom.

Egy sűrű és magas bokor mögé sétálok. Mivel már tényleg nagyon kell pisilnem, örömmel konstatálom, hogy találtam egy megfelelő helyet. De mielőtt megkönnyebbülhetnék, muszáj még valamit elintéznem.

- Csukd be a szemed, és fordulj el! – kiabálok oda neki.

- Ne csinálj ekkora ügyet belőle, csak húgyozz! – érkezik a válasz.

- Először is, én pisilni szoktam, másodszor – nézek rá vádlón – leskelődni fogsz!

- De, hogy fogok! - háborodik fel - Még is miért csinálnék ilyet? Nem vagyok perverz, hogy pisilő lányokat kukkoljak! Bár, téged szívesen megnéznélek... - mélyül el a hangja.

- Ne most, jöjjön rád a kangörcs! Tartogasd magad a ribancaidnak, haver! - pirítok rá - És most, fordulj el! - a hatás kedvéért még, hisztisen dobbantok is a lábammal.

- Istenem... - emeli égnek a tekintetét, majd becsukja a szemeit – Ha szökni próbálsz, úgy is hallani fogom az avarban! – mondja fenyegetően.

- Fordulj is, el! – nyavalygok.

Kelletlenül, de megteszi. Igaza van, a száraz leveleken és ágakon, nehéz lenne hangtalanul meglépni. Gyorsan ki kell találnom valamit, hogy könnyíthessek magamon, aztán megszökhessek.

- Nem akarom, hogy halld! Fogd be a füled! – kiabálok a bokor mögül.

- Te most szórakozol velem?! – kérdezi hitetlenkedő és feszült hangon, miközben felsőtestével és fejével, visszafordul felém.

- Azt mondtam, ne less! – ripakodok rá, mire azonnal visszafordul.

Igyekszem halkan könnyíteni magamon és húzni az időt, hogy utána megléphessek. Szóval tartom és folyamatosan beszélek hozzá, amíg befejezem a dolgom, utána már csak a szökésre koncentrálok. Sokkal könnyebb úgy, hogy már nem feszít a hólyagom!

- De fogd be a füledet! Nem kell hallanod, hogyan pisilek! – hisztizek.

- Mert, pont erre szoktam felizgulni... hát, persze...- morogja gúnyosan.

Pedig, simán kinézem belőled!

Sikerül annyira kiakasztanom, hogy megteszi, amire kérem. Háttal van nekem, csukva van a szeme és nem hall semmit. Mivel a kezeit arra használja, hogy befogja a füleit, a pisztoly sincs a keze ügyében. A sértettségemnek hála, mivel egy hálátlan dög, sokkal elszántabb vagyok annak érdekében, hogy meglépjek. A tökéletes alkalom!

Egy pillanatot sem várva tovább, eszeveszett tempóban kezdek rohanni, az erdő sűrűbb része felé... de még hallom Harryt, amint utánam kiabál...

- Megtalállak!

Most, egy dupla olyan hosszú részt hoztam, hagy örüljetek! :D Remélem, most szerettek! ;) Royce elég leleményes, Harry meg rettentően béna, de azért meg fogja torolni a szökést! :D

Ha tetszett és szeretnéd, hogy folytassam, kérlek nyomj egy vote-ot és kommentelj!

Köszönöm.

~happygirl~