Bad Boy -[[Befejezett]]-

Visszaemlékezés pt. 3 (Álom)

Már egy hónap eltelt azóta. Egy hónapja semmit se hallottam Lora felől, de tényleg semmit. Egyedül Namjoon-nal beszéltem, de ő se tudott róla semmit, s Lora barátnője se volt hajlandó válaszolni nekem.

De én meg már nem bírtam tovább. Mintha szerelem-függő lennék; mintha elvonási tüneteim lettek volna miatta. Nem bírtam nélküle lenni, így elindultam a házuk felé. Az ajtójukon kopogtatni nem mertem, így inkább Lora ablaka alá álltam, s kavicsokkal kezdtem el dobálni azt.

Alig kellett várnom valamennyit, az ablak kinyílt. Lora sóhajtott, majd megmondta, hogy várjam meg lent, mert lejön hozzám. Öt percet ácsorogtam a fűben, mire lejött hozzám.

Megindultam felé, hogy megöleljem, miszerint semmi baja, de eltolt magától.

- Minden rendben? - néztem rá felvont szemöldökkel.

- Kook, én... - sóhajtott egyet, én pedig kíváncsian figyeltem őt - Szakítok - nézett a szemeimbe.

- M-mi? De.. miért? - habogtam.

- Mert a közöttünk lévő szikra számomra elmúlt...

- Egy hónap alatt? Csak ilyen hirtelen, ilyen könnyen?

- Igen... - nézett a földre.

- Ja... nem is csodálom, ha nem is voltál hajlandó beszélni se velem - forgattam a szemeim.

- Nem erről van szó. Amikor elmentél tőlem, már akkor alig szerettelek. Nem tudom miért, de meg kell értened - vont vállat.

- Ch... rendben... - fontam össze karjaimat magam előtt.

- Nehogy már neked álljon feljebb!

- Hát... nekem még mindig feljebb áll - erőltettem magamra egy perverz mosolyt, Lora meg egy hatalmasat sóhajtott - Na mi az? Elképzelted? - vigyorogtam.

- Takarodj innen - nézett rám mérgesen.

- Már itt se vagyok - csak úgy köpködtem a szavakat, s távoztam is.

Még egy utolsót visszapillantottam ,s mintha Lora szemeiben néminemű megbánás szerepelt volna. De nem érdekelt, inkább elmentem. Semmi keresni valóm nem volt már ott. Persze, ilyen gyorsan csak úgy elmúlt az a szerelem. Volt ez egyáltalán szerelem? Mert szerintem ezek szerint nem.

Haza se mentem már. Hallottam egy kerületről, ami nem a jóságról híres, hanem inkább a rosszról. Több, mint egy órát sétálhattam, míg végre elértem odáig. Bátortalanul léptem be a torz helységre. A cigi és egyéb drog füstje egyből megcsapta orromat, s természetesen az alkohol se volt rest. Az utcán szinte alig voltak emberek, viszont a zene megállhatatlanul dübörgött. Elveszve keresgéltem, hátha van itt olyasvalaki, aki képes befogadni engem. Akikkel találkoztam mind undorodva figyeltek rám, amolyan "ez mit keres itt?" pillantásokkal.

- Nézzenek oda. Itt egy újonc? Hát téged meg mi szél hozott ide? - hallottam meg egy rekedt hangot. Felé fordultam, s kinézetileg egy velem egykorú fiú lehetett.

- Hát... ha elmondanám hülyének néznél - vontam vállat.

- Szerelmi bánat?

- Honnan tudtad? - vontam fel szemöldököm.

- Látszik rajtad! De sebaj. Be szeretnél illeszkedni? - kérdezte.

- Hát, mivel már semmi sem érdekel, ezért igen.

- Rendben. Akkor a szárnyaim alá kaplak, kölyök - karolt át engem vállamnál fogva, s elindultunk egy buliba...