Barátságból szerelem

7.

Reggel ahogy kiléptem az utcára, megcsapta az arcomat az őszi szellő. Felhős volt az ég, és szemérkelt az eső. Megláttam Dávidot a kapunk mellett.
- Szia - öleltem meg, de mintha nem viszonozta volna, sőt tolt el magától.
- Szia.
Nem mosolygott rám. Bánatot véltem felfedezni a szemeiben.
- Valami baj van? - kérdeztem meg alig hallhatóan.
- Kivel vagy kapcsolatban? - kérdezte, közben pedig idegesen rágózott.
- Bencével. Tegnap jöttünk össze - közöltem boldogan, de lehervadt a mosolyom, amikor megláttam, hogy Dávid lesújtó pillantásokat lövelt felém.
- A tizenegyedikes Bence? Pff... - mondta szemrehányóan. Nem értem, hogy mi baja lehet.
- Mi a bajod vele?
- Nincs semmi bajom vele, de szakíts vele. Nem passzol hozzád. Ha tudnád hány csaja volt ed... - de nem tudta befejezni a mondatot, mert közbevágtam.
- Állj! - emeltem meg a hangomat. - Ne te döntsd el, hogy ki illik hozzám, és ki nem. Helyes, magas, egyszóval álompasi. Minden lány csorgatja a nyálát utána, és szerinted most hagyom elúszni azt a lehetőséget, hogy menő legyek, és legyen egy brutál jóképű pasim? Hát nem! Eddig én voltam a kis félénk nyuszi, akit meg kellett védened. Most már nem kell, hogy megvédj! Örülj neki, hogy most már nincs teher a válladon. Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, de most légyszíves hagyjál élni! - förmedtem rá. Láttam Dávid arcán, hogy mérhetetlenül csalódott volt. Nem vágott közbe a mondanivalómba, csak szótlanul hallgatott. Egy kis szünet volt, aztán megszólalt.
- Ha ezt akarod, hát legyen. Nem fogok már vigyázni rád. Tudod, én mindig csak a jót akartam neked. És nem voltál teher a vállamon, sőt...
Majd megfordult, és elment az iskola felé. A lábaim a földhez ragadtak. Nem tudtam megmozdulni. Csak ott álltam, és néztem Dávid egyre távolodó alakját. Legszívesebben utána szaladtam volna, hogy bocsánatot kérjek, azért amit mondtam, de nem mertem. Mi van, ha meg sem hallgat? Nagyon nagyot eshettem Dávid szemében. Magamban gondolkoztam, amikor valaki hátulról megölelt, és a nyakamba puszilt. Hátrafordultam. Megláttam Dezső Bencét, aki mosolyogva nézett rám. A pasim...
- Szia Bogyó! - csókolt meg szenvedélyesen, közben pedig a derekamat fogta. Egy pillanatra kizártam az egész világot, és csak egy emberre koncentráltam, Bencére.
- Szia - köszöntem neki vissza, amikor levegőhöz jutottam. Csak mosolyogtunk egymásra, amikor feltámadt az az ötletem, hogy megkérdezem tőle, hogy hogyan áll rajtam a mai szerkóm. Egy fekete kantáros nadrágot vettem föl, belül pedig egy fehér sportmelltartó volt rajtam. Az esős idő miatt a fekete bőrdzsekimet is felvettem.
- Teszik a ruhám? - kérdeztem mosolyogva, közben pedig a nyakánál fogva közelebb húztam magamhoz.
- Dögös vagy, mint mindig - harapott bele az ajkába, majd egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.

/Ebédszünet/

Kicsöngetés után, megebédeltünk, majd megkerestem Bencét, aki az udaron ült egy társaság közepén. Félénken odamentem a padjukhoz, majd amikor Bence észrevette, hogy ott álok, odahúzott magához, és az ölébe ültetett, majd átölelte a derekamat. A társaságban levő emberek furán néztek rám, majd folyatódott a beszélgetés. Én csak hallgattam őket, meg sem mukkantam, addig ameddig fel nem tettek nekem egy kérdést.
- Dezső Bence új barátnője. Hát sokkal dögösebb, mint a Jázmin - röhögtek össze, én pedig csak mosolyogtam zavaromban.
- Pályáztam ám rád baby - kacsintott rám, egy szőke, smaragzöld szemű fiú, és meg is csapta a combomat.
- Nyugi van, Domi! Ő az enyém - förmedt rá Bence, és még jobban átölelte a derekamat, sőt még a nyakamat is elkezdte puszilgatni. Hátradöntöttem a fejemet a vállára, és ráraktam a kezemet az övére. Végignéztem az udvaron. Egy társaságon megakadt a szemem. A saját osztályom, a fűben törökülésben ült, és nevettek valamin. Viszont egy ember nem nevetett, csak bámult. Engem... Dáviddal összetalálkozott a tekintetem, és szemeztünk. Nem tudom, hogy meddig, de csak arra lettem figyelmes, hogy a csengő idegbajosan csengett. Mindenki rohant befelé a termekbe.

/Órák után/

- Jól van lányok! Elég lesz már az ölelkezésből. Haza kell mennünk Bogyóval, izé, azaz Flórával - mondta röhögve Bence, de mi csak nem akartuk elengedni egymást Vikivel. Bogi köszönésképpen csak rávágott a hátamra, és hazament. Elköszöntem Vikitől, majd Bencével összekulcsoltuk a kezünket, és elindultunk mi is.