13.

2K 82 7
                                    

Másnap reggel nehezen keltem fel, mivel ma hajnali kettőkor felkeltem, mert nem tudtam aludni. Kb. hajnali 3-kor visszaaludtam, aztán most negyed hétkor megint felébredtem az ébresztőre. Kimentem fogat mosni, közben pedig a telefonomon szólt a Havana című szám, amit Camila Cabello énekel. Gyorsan felöltöztem. Felvettem egy testhez tapadó fekete pulóvert és egy szintén szoros farmert. A pulóvert gondosan betűrtem a nadrágomba. A farmer alá vettem még egy véknyabb harisnyát, hogy azért ne fázzon a lábam, ha majd kimegyek. Elővettem a smink cuccaimat. Korrektorral eltüntettem a szemem alatti táskákat, a szemceruzával kihúztam a vízvonalam, majd a szempillaspirállal megcsináltam a szempilláimat. Végül már csak a szájam maradt. Felkentem egy sötét rózsaszín színű szájfényt. Kiengedtem a hajamat, és már készen is voltam. Lementem reggelizni. Anya már elment, viszont csinált nekem tükörtojást, amit jóízűen el is fogyasztottam. Magamra húztam a fekete bakancsomat, majd felvettem a kabátomat, és a sapkámat. Felkaptam a vállamra a táskát, és elindultam a suli felé. Szép volt a táj. Mindent hó borított be. A talpam alatt ropogott a hó, néha-néha megcsúsztam egy kicsit, de nem estem nagyot. A suli elé érkezve köszöntek nekem a többiek. Vikit és Bogit azonnal kiszúrtam a tömegből. Nem volt nehéz, hisz talpig feketében voltak. Odamentem hozzájuk, és megöleltem őket.
- Sziasztok - engedtem el őket az ölelésből.
- Csá. Nem nézel ki olyan rosszul - ,,dicsért" meg Bogi.
- Szép vagy - simogatta meg a vállamat Viki, majd bementünk az iskolába.

//

Az órák véget értek. Ma megkaptuk a történelem témazárónkat. Ötös lett. Bár ez nem újdonság. Pakoltam már össze, hogy hazamenjek, egyszer csak megláttam, hogy Bence kilép a matek teremből, majd odamegy a szekrényéhez. Szakítani kéne vele. Most. Elfordultam. Nem akartam nézni őt. Viszont ő nézett. Nagyon nézett. Alig tudtam követni az eseményeket. Minden olyan gyorsan történt. Bogi a semmiből odatermett.
- Hímprosti - kiabált Bencének, aki erre felfigyelt. - Még hallgat is rá.
Bogi odalépett Bence elé, és az öklével egy óriásit beleütött a seggfej arcába. Bencét nem viselte meg az ütés, nem esett el, vagy ilyesmi.
- Verekedni akarsz? - röhögött fel gúnyosan Bence.
- Minden álmom, hogy megverjelek - közölte Bogi higgadtan. Bence nekiment a Boglárkának. Bogi elesett. A seggfej kihasználta, hogy most ő van felül, és elkezdte Bogi haját tépni. Nem nézhettem, hogy a barátnőmet most megverik. Cselekedni kell! Odafutottam hozzájuk, megfogtam Bencét a pólójánál fogva és felrántottam. Értetlenül nézett rám. Mivel a táska a hátamon volt lerántottam magamról. És igen. A nyaka oldalát egy 15 kilós hátizsákkal megütöttem. Nagyon nagy volt a lendületem, ezért leesett a földre. Elkezdett ordítozni, hogy fáj a nyaka. Gyorsan felsegítettem Bogit. A termekből kijöttek a diákok és a tanárok is. Mindenki Bence köré gyűlt.
- Ez a büdös rib@nc rádobta a rohadt táskáját a nyakamra - ordibált Bence, és közben énrám mutogatott.
- Flóra! Neked elment az eszed?! - néztek rám a diákok dühösen. Hát persze. Nyaliznak a seggfejnek. Most mindenki ellenem van, mert Bence is. Nagyszerű.
- Kisasszony! Azonnal menjen az igazgatóihoz! - ordibált rám az igazgatóhelyettes. Lefutottam a lépcsőn, egyenesen az igazgatóihoz. Bekopogtam. Pár pillanat múlva az igazgató kinyitotta az ajtót.

Barátságból szerelemNơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ