Hajnali láng [Sergio Ramos & Fernando Torres ff.] - Befejezett

Hetedik fejezet

"Vannak, akik hálásak, ha megkínálod őket a szívük legféltettebb vágyával, másokat azonban halálra rémiszt a lehetőség. Mert általában előbb le kell mondanod a régi életedről, a régi éned egy részéről, hogy megkapd, amit szeretnél. És ehhez bátornak kell lenned, különben nem leszel képes a váltásra. Márpedig ha nem vagy képes váltani, mindössze három lehetőséged marad: utálhatod önmagadat, hogy nem vagy képes megtenni azt az aprócska lépést, utálhatod azt, aki miatt feláldozod a boldogságnak a lehetőségét, vagy utálhatod azt, aki a boldogságot kínálja, okolhatod őt, amiért nincs benned elég mersz, és elhitetheted magaddal, hogy nem is volt valóságos a lehetőség. Mert egyszerűbb mást hibáztatni, mint önmagadat."

~Laurell Kaye Hamilton

Camila Fernández

Madrid, 2015 február

Egy hónap telt el azóta, hogy szakítottunk az andalúz hátvéddel, én pedig Iker házába költöztem. Próbálom rendbe hozni az életemet, ám minél jobban próbálkozom, annál kevésbé megy. Keveset hallottam azóta a védőről. Az unokabátyám mesélt róla, hogy nem néz ki túl jól és az edzéseken sem teljesít az elvárt szinten. Bűntudatot ébreszt bennem a gondolat, hogy mindezen miattam kell keresztülmennie, viszont legalább az megnyugtat egy picit, hogy a kapussal valamelyest rendezték a viszonyukat, habár a barátságuk talán sosem lesz már a régi. A csapat érdeke azonban ezt kívánja meg tőlük, elvégre a klub számára fontos, hogy a játékosok összhangban legyenek.

Velem nem történik semmi különleges, nagyrészt a munkába temetkezve töltöm a mindennapokat, elzárkózva mindentől és mindenkitől, még Fernandotól is, hiába próbál elérni szinte minden lehetséges módon. Egyedül Iker és Sara, illetve a keresztfiam tartják bennem a lelket. Ezek miatt vagyok még életben. Mert már semmi másom nem maradt.

Most is a laptopom előtt ülök a szobámban, és gépelem be éppen az egyik madridi focista által korábban elhangzott szavakat, melyből egész kerek interjú kezd körvonalazódni a dokumentumban, amiben a szöveget szerkesztem. Hamarosan nagy meccs lesz a spanyol fővárosban, igazi derbi a két nagyágyú között, a fehér mezesek és a matracosok újra egymásnak feszülnek. Már csak napok kérdése és ismét láthatom a két focistát, akik ráadásul egymással fognak farkasszemet nézni. És egyedül az ég tudja, mi lesz a vége ennek, de az biztos, hogy a végén senki sem ússza meg sértetlenül.

Próbálom magam erősnek mutatni és túlélni az előttem álló napokat, azonban mindenki látja körülöttem, hogy mindez csupán egy szánalmas kísérlet tőlem. Ráadásul az sem könnyíti meg a helyzetemet, hogy a média kiszagolta a szakításunkat a védővel, elvégre már nem hordom a jegygyűrűmet. Nincs hozzá bátorságom, elvégre hogy is lehetne. Szégyen lenne a részemről viselni az ezüst ékszert, mikor megcsaltam azt, aki nekem szánta. A szakma legalja pedig azonnal lecsap az összes pletykára, csakhogy pénzhez juthassanak. Az mát nem számít, hogy a másik min megy keresztül. Fogalmuk sincs, hogy mekkora szenvedést okoznak, nem ők érzik a hátukon a megvető pillantásokat, a csalódott tekinteteket, főleg akkor, ha beindulnak és valótlan dolgokat kezdenek el boncolgatni, és mindezt címlapon természetesen, hogy minél nagyobbat szóljon. Hiszen csak így jönnek a mocskos bankjegyek a konyhára.

Újabb borús gondolat lepné el a tudatomat, ám a csengő hangosan adja tudtomra, hogy látogató érkezett, így erőt véve magamon, álmosan battyogok le a szakadt melegítőnadrágomban és a gyűrött fehér pólómban, kócos hajjal, hogy ajtót nyissak az érkezőnek. Azonban óriási meglepetés fogad. Kinyitva az ajtót, senki sem áll a bejáratnál. Döbbentem pillantok körbe, de nem látok egyetlen embert sem a környéken. Ekkor azonban lefelé vándorol a tekintetem, csak ennek köszönhetően veszem észre a lábtörlőn heverő virágcsokrot. Lehajolva érte, meglepve veszem fel azt, majd a kezemben fogva a vörös rózsákat, valamiféle jel után kutatok, hogy megtudjam, ki küldte nekem. Végül meg is találom, amit keresek egy apró, vajszínű kártyában, amelyet kezembe véve, figyelmesen kezdem el olvasni a fekete, cifra betűkkel ráírt sorokat.