Weasley Twins ( Harry Potter fanfic )

3. fejezet (Elizabeth)

Mindig is én voltam a határozottabb iker, az előre törő, az, aki folyton beszélt és nyitott volt. Ebben a teljesen újnak ígérkező életben viszont felcserélődtek a szerepek. Nem arról van szó, hogy magamba zárkóztam és fújtam a világra, mint macska a kutyára, hanem sokkal inkább arról, hogy az első egy hónapban folyamatosan az öcsém nyomában jártam és ez sokkal kellemesebbnek bizonyult, mint kiállni mindenki elé. A második hónapban már javulni kezdett, majd a harmadik hónap után teljesen háttérbe szorult a kialakulni készülő zombi énem és az öcsémmel közösen építettem az új életünket. Igaza volt, a külön óráinkon kívül folyton együtt voltunk, néha még éjszakára is átosontam a hálótermébe vagy ő hozzánk. Ezt furcsának tartották a bentlakó diákok, de nem érdekelt se engem, sem Kit-et. Ők nem érthették, hogy milyen érzés, ha egy kiszakított részed távol van tőled.

- Ma nem mész? – kérdezte Mirabella, miközben lehuppant mellém a kandalló előtt levő kanapéra.

- Hová? – néztem rá felfont szemöldökkel, mire csak a szemét forgatta.

- Az öcsédhez.

- Nem.

- Kár, pedig mentem volna veled.

- Lena! – vetettem hátra a fejem a kanapén, hogy segélykérően másik szobatársamra nézhessek. Lena az asztal fölé görnyedve szemlélte az átváltozás órára kapott tankönyvet, amiről még beszéd közben sem volt hajlandó elszakítani a tekintetét.

- Mira, borzasztó vagy.

- Ne mond, hogy te nem néznéd meg szívesen Damien-t alvás közben!

- Ismétlem, borzasztó vagy.

Mirabella Laybell és Lena Belmonte a legnormálisabb hálótársaim, akik a vegyes baráti társaságunk körét erősítik. Első nap nem igazán szenteltem nekik túl nagy figyelmet, de Mira folyamatosan az arcomba mászva próbált barátkozásra bírni egészen addig, míg be nem adtam a derekamat. Ugyan ezt tette Lena-val is, aki sokkal inkább hasonlított egy Hollohátas diákra, mintsem egy Griffendélesre. Folyton a könyveit bújta és egy másodpercig sem volt hajlandó felhagyni a jegyzeteléssel.

- Nincs kedvetek holnap lemenni és megnézni a kviddics gyakorlati órát? Állítólag ez az első olyan év, mikor minden csapat együtt tréningezik.

- Persze, menjünk. – bólintottam, miközben a kanapéra felhúzott lábaimra fektettem az állam. – Jövőre én is szeretnék jelentkezni, úgyhogy nem árthat, ha megnézem, hogy hogy is működik egy edzés.

- Jelentkezni szeretnél? – nézett fel végre Lena.

- Miért lepődsz meg ezen ennyire? – kérdeztem nevetve, mire Lena csak összecsukta a kezében szorongatott tankönyvet és a kanapéhoz lépve leült a másik oldalamra.

- Nem lepsz meg, csak nem értelek. – rázta a fejét. – A szüleid mindketten kviddics játékosok voltak, Waylon pedig már egy hónapja hajtogatja, hogy ő is jelentkezni szeretne. Ezt inkább kényszernek érzem nálad, mintsem saját döntésnek.

- Lena! – förmedt rá Mira a jobbomon ülő lányra.

- Hé, nyugi. – intettem le. – Holnap úgy is kiderül, hogy végül mi mellett döntök.

***

- Lányos késés pipa. – karolta át a vállamat Kit, mikor leültem mellé a lelátóra nyomomban a lányokkal, akik mögöttünk foglaltak helyet Damien és Keiji mellett. Sophia a korlátnál állva figyelte a fölöttünk zajló eseményeket. Izgatott volt, ahogyan mi is, hiszen Sebastian és Michael is „versenyzett", hogy bekerülhessenek a házuk kviddics csapatába.

- Még egy szó és egyke leszek.

- Nem mernéd.

- Kóstolgatsz?

- Weasleyk pofa súlyba, kezdődik! – szólt ránk Damien. Mielőtt még csodálkoznátok, hogy egy első éves hogyan használhat ilyen szavakat, Damien Danika néni és Marcus bácsi fia. Anyu sokszor mondta, hogy Marcus bácsi kapitányként rengetegszer üvöltött így vele az edzések során, ráadásul Damien-t gyerekkorunk óta ismerjük, úgyhogy hozzá szoktunk a modorához.

- Nem is értem, hogy ez – mutatott az előttünk suhanó játékosokra Lena. - hogy köthet le bárkit is.

- Hidd el én se értem, hogy az – mutatott Keiji a Lena kezében tartott könyvre. – hogy köthet le téged.

- Fogjátok már be! – förmedt az egymást szekálókra Sophia, majd izgatottan visszakapta a tekintetét a pályára. – Most jönnek!