Weasley Twins ( Harry Potter fanfic )

5. fejezet (Elizabeth)

- Szóljunk anyának?

- És mit mondunk neki Kit? Jaj anyu, figyelj már, a félresikerült Potter gyerek kitalálta, hogy hozzuk vissza a halálból az igaz szerelmedet, aki történetesen az apánk, de mind ezt persze úgy, hogy törvényt szegünk és ki ne hagyjuk, hogy lopnunk kell a minisztériumból egy időnyerőt, amit mindenkitől bevontak, de egy másodpercre se aggódj, vacsira itthon vagyunk.

- Jó, elismerem, hogy ez így tényleg borzasztóan hangzik.

- Még szép, hogy úgy hangzik Kit! Ez a legrosszabb ötlet, amivel bárki valaha előállhatott!

- Akkor mi legyen?

Kit a padlót fixírozta, míg én őt. Mind a ketten tudtuk a választ, de nem mertük kimondani hangosan. Abban reménykedtünk, hogy az egyikünk észhez tér és üvöltve vágtat Harry bácsi irodájáig, hogy elmondhasson mindent Albus ostoba ötletéről, de legbelül mindketten tudtuk, hogy ez nem opció. Egy testvérről volt szó, egy férjről, egy apáról...

- Tudom, hogy rizikós Lizzy – emelte rám a tekintetét Kit. - de meg akarom őt ismerni.

- Én is...

- Akkor? Benne vagyunk?

***

- Hát ti tényleg hűek maradtok a Weasley névhez.

- Mire célzol ezzel?

- Biztos vagyok benne, hogy arra, amire mindannyian gondolunk.

- Hülyék vagytok, ha mentek.

- De nem lepődünk meg rajta.

Kedves, jól nevelt, együtt érző barátok? Olyanok is léteznek? Miután a szükség szobájának padlóján szenvedtünk még egy bő fél órát, úgy döntöttünk mégis csak tanácsot kéne kérnünk, de egyértelműen nem a felnőttektől, így összegyűjtöttük az összes barátunkat az iskolán belül és betuszkoltuk őket a társalgókhoz hasonló formát felvett szükség szobájába. Egy darabig ment az értetlenkedés, de miután végre sikerült elmondanunk a fennálló helyzetet mind elhallgattak, egészen addig, míg Mira meg nem szólalt.

- Ennyi a hozzáfűznivalótok? – kérdezte Kit kezeit széttárva, mire helyeslően barátaink felé bólintottam. Én is azt vártam, mint a testvérem. Tiltakozást, nem pedig egyhangú beletörődést.

- Szerintem király terv. – dőlt hátra a kanapén Damien, miközben kezeit összefűzte a tarkójánál. – Szívesen megismerném a faterotokat ennyi mítosz után az igazi Weasley ikrekről.

- A király ötlettől azért messze áll. – mordult fel Lena. – Az én személyes véleményem szerint eget rengető butaság, amire készültök, viszont tudom, hogy mikor a fejetekbe vesztek valamit megállíthatatlanok lesztek.

- És mi van akkor, ha valami balul sül el? – kérdezett rá Sophia. – Mi van, ha nem fogtok megszületni? Mi van akkor, ha egyikünk sem fog megszületni?

- Beszélj a saját nevedben törpe. – szólalt fel Keiji is. – Veled ellentétben mi mind idősebbek vagyunk náluk.

- Egyébként sem kell emiatt aggódnod. – simította meg a húga vállát Sebastian. – Waylon és Elizabeth már megvolt mikor a háború zajlott, a mi szüleink pedig nem vettek részt a háborúban. Így egyikünknek sincs mitől tartania.

- És igazándiból ez az egy változás nem roncsolhat szinte semmit. - szólaltam fel a védelmünkben, mire mindenki újra nekem szentelte a figyelmét. – Megmentünk egy embert a haláltól és talán még többet is, ha az apánk tovább segédkezik a harcban.

- Amennyi negatív vonzata van az egésznek, ugyan annyi pozitív bukkan fel, ahányszor csak beszélünk róla. – morogta Kit, miközben térdén összekulcsolt kezeire fektette a homlokát. – Migrént kapok már annyit gondolkoztunk az eshetőségeken.

- Mikorra kell döntenetek?

- Holnap reggel ismernénk meg egy lányt, aki az egészet kiötlötte. – válaszoltam. – És ha minden igaz, végre is hajtanánk a terv első fázisát.

- Ami?

- Belopózni a Mágiaügyi Minisztériumba és ellopni az időnyerőt Harry bácsi irodájából.

- Hatalmas slamasztikában lesztek, ha ez kiderül.

- Veszíteni nem veszíthetünk semmit. – vonta meg vállát Kit, majd lassan elmosolyodva körbenézet a társaságon. – És amúgy is, csak mi lennénk a Weasley ikrek vagy mi fene.