Olteah©

3 rész - Látomás

   Alig lehetett reggel fél kilenc mikor kintről fel csendült egy mély, koppanó hang. Odakint fát vágtak.
 A kastélyt meleg járta át, a szoba ablakán beáradt a fehéres, kékes fény megnyugtató hangulatot hozva a szobára. A fehér kígyó percek múltán megjelent a még mélyen alvó fiú mellkasán, sziszegve öltötte ki nyelvét, mire Por bágyadtan kinyitotta szemeit, majd le tessékelve magáról a kígyót felült fogait összeszorítva.
-Az országban én vagyok az egyetlen, akit reggelente egy tömeggyilkos kígyó köszönt...-Motyogta hajába túrva majd körbe nézett. Mintha az első pár pillanatban nem tudta volna, hogy hol van. Még mindig ott. Abban a kastélyban. Azon az egyre ördögibb helyen.
-Az a tömeggyilkos még meg mentheti az életed. -Sziszegte a kígyó épp megkapaszkodva az ágy szélén.
 Por rá nézett sóhajtva majd az ablak felé pillantott.
-Volt egy kisebb belső vérzésed, azt elintéztem az éjszaka. Kutyabajod.
-Kida furcsállni fogja, hogy egy éjszaka alatt felgyógyultam. -Felelte újból a kígyóra nézve aggodalmas tekintettel.
-Végül is már tud rólam.
 Port azonban nemigazán érdekelte, amit a társa mond, felállt az ágyról majd az ablakhoz sétált.
-Havazik odakint...
 A kígyó sziszegve öltögette ki nyelvét a havazás hallatára, hirtelen azonban az ajtó megrezzenve tűrte ahogy valaki kopogtat rajta, a kígyó köddé vált, míg a fiú az ajtó felé fordult kíváncsian.
-Már ébren vagy?
 Kida hangja feszültséget keltett benne, összevont szemöldökkel nekidőlt az ablakpárkánynak.
-Még rohadtul alszom.

-Be jöhetek?

-Kulcsot nem adtál a szobához, tehát úgy vélem nem igazán van mi vissza tartson.
 Az úrnő lassan benyitott az ajtón és a fiúra nézett.
-Látom jobban vagy. Ez érdekes. Azt hittem átnyafogsz még pár napot, ahogy a többiek...
-Többiek? Nálad az megszokott, hogy a tanítványaid össze vereted pár paraszttal? -Kérdezte felmorranva, mire Kida sóhajtott.
-Azok csupán szemfényvesztők voltak, romlott vérű hibridek, akiket én béreltem fel.
-Szóval már meg is akarsz öletni?
-Épp ellenkezőleg. Arra próbáltalak rá venni, hogy te ölj meg közülük egyet. De te...Te megkegyelmeztél.
-Mert...-A homlokára csapott döbbenten. -Ha megölöm valamelyiket azzal jössz, hogy azok ártatlan falusiak is lehettek volna én meg...
-Épp ez az. -Felelte higgadtan. -De nem tetted. És ez jó. Dicséretet érdemelsz.
-Tess' ?
 A dolgok egyre homályosabbak lettek a fiú szemei előtt. Mit miért? Most miért kap dicséretet? Mert hagyta magát életveszélybe sodorni?
-Akkor elmagyarázom. Egy jó lidérc egyik legfontosabb erénye az engedelmesség és a gazdája iránti megalázkodás. Ha ez nincs meg, a lidérc általában kedvére gyilkol. Te hagytad őket futni, mert nem kaptál arra engedélyt senkitől, hogy végezz velük. Tudtodon kívül átmentél a vizsgán.
 Kellett úgy pár másodperc mire fel dolgozta az egészet, majd Kida közelebb hajolt.
-Vagy csak az a bizonyos Lény tanácsolta, hogy ne öld meg őket?
 Por zavartan elfordította a fejét. Ahhoz képest, hogy a gazdája még semmit sem tud a kígyóról, Kida előtt egész hamar felderültek a dolgok.
-Mesélj csak...-Folytatta leülve az ágy szélére. -Már nincs mit titkolnod.
-Álmodj csak. Megengedem. -Felelte karba téve kezeit.
 Azonban már késő volt hallgatni, a hatalmassá nőtt kígyó szép lassan kivált a falból, nyelvet öltögetve Por fölé tornyosult.
 Kida próbálta takarni meglepettségét, azonban enyhén tátott szája és a kígyó felé szegezett feje sok mindent elárult.
-Mondd csak el neki...-Szólalt meg a kígyó. Kida ezt persze nem hallotta, hisz a kígyó igyekezett mindig telepátiával kommunikálni.
 Por fel morrant a kígyóra pillantva.
-Soha.
 Az úrnő sóhajtott, miután sikerült felébrednie a pillanatyni transzból.
-Legyen...
 A lény szó nélkül köddé vált, okkal hagyta a dolgot.
-Szeretnék mutatni valamit. Velem jössz?
-Muszáj...
-Igen.
 Kida felállt az ágyról majd elindult kifelé a szobából, a fiú csak követte őt.
-A háziállatot egyelőre tegyük félre, senki nem veszi fejünket, ha egy kicsit eltérően csinálunk mindent, ahogy azt a hagyományok előírnák. Viszont szeretnék valami mást is kideríteni veled kapcsolatban. -Folytatta a kastély második szárnya felé véve az irányt.
-Mégpedig?
  Az úrnőn látszott, hogy elgondolkozik a válaszon, ez kissé feszültté tette mindkettőjüket.
-Ez csak egy egyszerű vérvizsgálat...A korod béli lidércek könnyen elkaphatnak vírusokat, ha meg sebesülnek és sérül az immunrendszerük.
-Nem érzem betegnek magam...
-Jobb félni, mint megijedni. -Felelte majd belépett a nagy, tölgyfa ajtón mely a második szárnyba nyílt.
 Látszólag semmi különbség nem volt a két szárny között, kivéve, hogy a gyertyatartókon nem volt ékkő. Ez volt az első, amit Por észrevett, de nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget.
 Kida nemsoká megállt egy ajtó előtt, elő vett egy kulcsot majd ki nyitotta azt és belépett. Egy kisebb terembe értek, melynek minden oldala a többi szobától eltérően kőből volt, ablakai nem voltak. Teljesen sötét lett volna, ha a szoba közepén elhelyezett öt oltáron égő zöld tűz nem világított volna.
 Az ajtó lassan becsukódott a fiú mögött, és hirtelen előtört a veszélyérzete. Próbálta nem kimutatni félelmét, figyelte ahogy Kida az egyik fal melletti asztalkáról elvesz egy tányérkát és egy tört, majd visszaindul a fiú fele.
-Az minek? -Kérdezte szinte felnyikkanva.
-Mint mondtam, ez egy vérvizsgálat. Szükség van a véredre. Egy egész kicsire.
 Por mély levegőt vett majd elvette a ki tartott tőrt. Némi habozással és visszafojtott lélegzettel lassan végig húzta tenyerén megborzongva, majd kezét a tányérka fölé tartotta belecsepegtetve némi vért.
-Meg volnánk. -Szólalt meg Kida hátat fordítva neki.-Most menj, keress egy szolgálót aki bekötözi.
 Por a tenyerére nézett bólintva majd kilépett az ajtón magára hagyva Kida-t. Az úrnő letette a tőrt az asztalra, majd végig járta az oltárokat, mindegyik lángba csepegtetve egy kis vért. A kőből készült oltárok oldalán különböző jelek voltak. Mielőtt elérte volna az utolsót, négyből három láng megrezzent a tálkájába cseppenő vértől, egy azonban felemésztetté azt egy pillanatra nagyobb erőre kapva. Az az oltár Olteah-t jelölte.
 Kida már ráncolt homlokkal érkezett el az utolsó oltárhoz. Óvatosan belecseppentett egy kis vért, melytől a tűz erőteljesen fellobbant majd szép lassan visszaereszkedett.
 Az úrnő csóválta a fejét. Letette a tálkát az asztalra, majd felvette a tőrt és belehelyezte az utolsó oltárba. A tűz újból megnövekedett, Kida háta mögött pedig, ugyanebben a pillanatban megjelent a kígyó. Hatalmas volt ahogy az úrnő fölé magaslott, fehér pikkelyei szinte visszaverték a zöld fényt.
-Vér vizsgálat betegség ellen, mi? -Sziszegte a kígyó.
-Ha az igazat mondom neki csak morgolódva magába fordul. Mi a neved?
A kígyó látszólag habozott a válasszal, majd hetykén megszólalt.
-Svlidknat Siroet.
-Ez valóban egy Seleidin név. Importemus vagy, nem?
-Így igaz.
-Már megbélyegezted?
-A fiút? Első találkozásunk után egy nappal.
-Olyan könnyen? Hogy nyerted el a bizalmát olyan hamar?
-Úgy, ahogy te sosem fogod tudni.-Felelte nyelvét öltögetve közben körbe kúszta Kida-t.-Nem gondoltam volna, hogy te is képes vagy a telepátiára.
-A családomban öröklődő képesség. Por nem képes rá?
-Még nem tudom. Ezért is nem válaszoltam az előbbi felkérésedre. Félek hogyha erre sor kerülne talán ő is meghallaná.
-Szóval nem vagy tisztában a képességeivel?
-Nemigazán. Meg sem próbálkozik használni párat, ha egyáltalán van neki.
 Az úrnő karba tette kezeit figyelve a kígyót.
-Miért mondod mindezt el nekem? Azt gondoltam te is olyan titkolózó leszel, mint ő. Ez árulás, nem gondolod?
 -Csak azért mesélek neked róla, hogy tudd, ő nem egy átlagos lidérc.
-Ezt eddig is tudtam. Nem mondtál újat.
 A kígyó kiöltögette nyelvét. Kinézete békésnek látszott, szája sosem mozgott beszéd közben, így nem is lehetett látni méregfogait. Szinte teljesen veszélytelennek tűnt.
-Na és az elég újdonság, hogy Por képezi a lidérc változatok negyedik ágazatát?
 Ez már felkeltette Kida figyelmét. Kezeit leeresztette maga mellé, a kígyót figyelve.
-Az nem lehet...Mégis hogyan? Két féle vér nem osztozik egy testen.
-Ki beszelt két ver típusról?
-Azt akarod mondani, hogy Por vérének semmi köze a gazdájához?
-Nagyon kevés, épp annyi, hogy közük legyen egymáshoz... De főként Seleidin vér folyik ereiben.