Olteah©

7 rész - Átkozott ajándék

A városba, egyúttal a kastélyba való visszatérés után Levin azonnal kapott az alkalmon, hogy kérdőre vonja a kastély úrnőjét. A fiú érkezéskor hamar fel viharzott a szobájába a könyvvel együtt, míg a tanár futtában kért bebocsátást a úrnőhöz, aki természetesen fogadta, lévén, hogy fiáról van szó.

Néhány nagyobb terem a kastélyban pont az ilyen tárgyalásokra szolgált, tökéletes volt hisz otthonias ám mégis elegáns. A legtöbb ilyen terem plafonja magasan volt, hogy teret adjon a nagy ablakoknak melyeken beáradhatott a természetes fény. Télen mindegyikben égett a kandalló mely magadta a hangulatot. Néhány heverő is szolgálta a vendégek kényelmét, vagy épp a családét. A legtöbb teremtől eltérően ezekben nem volt csillár, ám voltak különlegesebbnél különlegesebb gyertyatartók melyek fényt adtak sötétedés esetén.

Az úrnő az egyik heverőn foglalt helyet, várva a tanár érkezését. Szerencsére a nap ezen szakában férje nem tartózkodott abban a szárnyban, a dolgait intézve pedig ritkán tért vissza mégis, ennek ellenére a nő arcán a gondterheltség uralkodott hisz tudta, hogy férje milyen féltékeny típus, de kíváncsi volt néhány dolog részletére hisz a bálon nem sokat tudhatott meg, Dastel pedig a saját ügyének tartva a dolgot nagylelkűen nem osztotta meg feleségével az egyezményt. Meredten a földre szegeződő tekintete félelemmel volt bélelve, jegygyűrűjét forgatta elmélyedve gondolataiban. Tiszta, ártatlan arcán az öregedésről árulkodó ráncok megjelenése csak növelték szépségét, kivéve azok, melyek a folytonos aggodalom miatt nőtték ki magukat láthatóvá. Férje viselkedése mindig aggodalmat ébresztett benne. Könnyekben áztatott szemét azonban hamar az ajtóra emelte, mihelyst az azon lévő kilincs mozdulni látszott. Hamarosan Levin lépett be rajta, maga mögött hagyva a szolgálót aki el vezette ide.

A nő azonnal felállt, kezeit maga előtt összekulcsolva, míg Levin alázatosan meghajolt előtte udvariasan a földre pillantva, ezt persze Dastellel szemben önszántából sosem tenné meg.

-A szolgáló azt mondta, -szólalt meg a nő.-hogy szeretne velem a fiamról beszélni.

-Pontosan.-Felelte kiegyenesedve.

-Üljön csak le.

Levin engedelmesen bólintott majd kivárva, míg az úrnő helyet foglal, leült vele szemben.

-Talán valami rosszat követett el? -Kérdezte a nő egész halkan.

-Erről...Szó sincs. -Válaszolta félre pillantva. -Csak szeretném, ha mesélne róla kicsit. Hogy jobban megismerhessem és elkerülhessem az esetleges tapintatlanságokat. Ahogy észre vettem, a fiú eléggé...Könnyen kizökkenthető nyugalmi helyzetéből.

-Sajnos ezt nem tudom tagadni. -Felelte a hölgy sóhajtva behunyva szemeit. -Seaval mindig egy nagyon csendes, alázatos személyiség volt, akit könnyen meg lehetett törni. Voltak idők mikor küzdött, megpróbálta legalábbis...Azonban Dastel ilyenkor mindig közbe lépett, rosszabbnál rosszabb büntetésekkel. Gyakran megtörtént, hogy az ellenkezésemet figyelembe sem véve verte el.

Ez talán magyarázatot adott a fiú szorongásaira, ám a tanárt érdekelte még, hogy mi mással tudta a mostoha ennyire elrettenteni mindentől a fiút.

-Büntette még valami mással is ?

A nő lesütötte fejét, úgy érezte, hogy ezt talán már nem kéne fokoznia, habár régről ismerte a tolmácsot, mégis félt.

-El kell mondania, szükségem van rá, hogy megérthessem a fiút.

-Igen... -Válaszolta némi habozás után. -Dastel említette, hogy a bál estéjén maga járt fenn a játszószobájában.