Olteah©

11 rész - Lenn a mélyben

Közel négy évvel később kellemes tavaszi este köszöntött Ades Veea városára. Kár, hogy maguk a városlakók nem élvezhették az időt, hisz sötétedést követően, ami úgy tíz óra után következett be, előmerészkedtek az éjszaka vadászai. A rettegett lények kikre a város már évszázadok óta nem talál ellenszert.

Ám úgy tűnt, hogy azon az estén két egyed, egy egészen szokatlan prédát vett üldözőbe. A két farkason látszott, hogy még csak kölykök, testük nem volt olyan izmos, mint a felnőtt példányoké, sokkal karcsúbbak voltak és szőrük is vékonyabb volt. Nem utolsó sorban, halálos fogaikat takaró pofájuk is inkább sugallt barátságot, mint veszélyt.

Az egyik világos krém színű volt, lapockáján enyhén feketés folt, valamint hasa fehéres. A másik sötét barna, pofája feketés, akárcsak mellkasa. Elszántat üldöztek valamit, habár futásukon inkább látszott, hogy szívesen veszik játéknak az egészet.

Az üldözött préda pedig nem más volt, mint Seaval, aki immáron tizenkét éves létére is ugyanolyan kétségbeesetten tud menekülni a dolgok elől, mint pár évvel ezelőtt. Már csak a sikítás hiányzott volna, igaz, voltak pillanatok mikor közel volt hozzá, például, ha az egyik üldözője túl közel került volna. Mindent a futásnak szentelve igyekezett elérni három, nem egészen ide illő dolgot. Az első volt a célvonal, a második tanára bólintása, a harmadik pedig az, hogy az a két óriásira nőtt öleb nehogy utolérje és halálra nyalogassa.

Az egész nem más volt, mint egy kis próbatétel. Négy év puszta seprű forgatás után a tanár úgy döntött, hogy ideje a nehezebbik szintre emelni a tanítványa képzését, amibe már beletartoztak a nehezebb gyakorlatok. Viszont, hogy a fiúnak minél hamarabb legyen némi értése a túléléshez, az első részt igyekezett hozzá kötni a lélektolvajok egyik főellenségéhez, a Ckraiit-hoz.

Az első részben a fiúnak megkellett tanulnia menekülni. A Ckraiit három tagból áll, és a nap sikeresen zárásához vezető egyik út az volt, hogy egy bizonyos kopót, amit a lélektolvajok üldözésére tenyésztettek ki, le tudjon rázni.

Ki is tűzött neki egy bizonyos időt, aminek letelte előtt a kijelölt helyen kell lennie, úgy, hogy a két kölyök legalább tíz másodperccel később érjék el a bizonyos pontot. Persze a kölykök együtt működése nem volt kétséges, hisz a falka jó kapcsolatot ápol a város lélektolvajaival, egymást segítik. Na meg a falka is örül néha, ha pár órácskára megszabadítják őket a két idei porontytól. Ami az utóbbi pár hétben elég gyakorinak bizonyult, egyikük meg is jegyezte, hogy annyira azért nem kellene túl hajtani a fiút.

Az a bizonyos egyik, akkor is ott ült Levin mellett, világos szürkés bundája szinte fénylett a holdfényben. Halkan lihegve figyelte az utcasarkot, ahonnan a fiú az utóbbi pár estén fel szokott tűnni, néha pedig a tanárra nézett, aki folyamatosan a zsebóráját figyelte feszülten.

-Holnapra olyan izomláza lesz, hogy nem fogod tudni felkelteni sem az ágyból. -Szólalt, meg, magára vonva a tanár figyelmét. A falkában volt egy pár tag, aki képes volt a beszédre, akárcsak ez az egyed, aki ezúttal a kölykökre figyelt, nehogy véletlen túl lőjenek a célon.

-Két év múlva tizennégy éves lesz, -felelte a tanár ránézve. -a Ckraiit ilyenkor már rá is nagyobb figyelmet fordítana, mint egy kis gyerekre...Muszáj megtanulnia legalább a dalnokot elintézni, ha a hóhért nem is.

-Nem tudom te, hogy vagy vele, de szerintem ő sosem azok közé a lélektolvajok közé fog tartozni, akik a hóhérok kivégzésére érdemesek.

-Hát már megbocsáts, de ti is generációról generációra egyre szerencsétlenebb kölyköket nemzetek...Mégis hogyan szorulhatott be egyikük egy lovasszekér és egy ház fala közé pont hajnalban?