6.

488 36 8
                                    

Jiseol pov.

Szégyellem magam.

Yoongi világosított fel rá, hogy hol is tartok. Igaz, úgy éreztem, hogy végre kezdek változni, de nagyon lassan és aprólékosan. Ez a helyzet meg felhozza azt a veszélyt, hogy Bora megunja, hogy nem törődök vele, és már nem akar többé a barátom maradni.

Így már készen álltam a reggel nyolc órai táncra. Mégis féltem. Nem akartam Yoongival beszélni. Tuti, hogy a tegnapi után nyájasan és normálisan próbál meg viselkedni. Nekem arra meg nincs szükségem. Meg volt az oka, hogy miért mit mondott. Én meg nem akarom, hogy eljátssza, hogy semmi gond azzal, amit csinálok és hamis véleményt mond csak azért, mert tegnap kicsaptam a hisztit.

Mert az, hogy tanulok és olvasok, azzal az ég adta világon semmi probléma nem volt. Csak az volt a gond, hogy amit nem kértek, és soha nem is fognak sehol, hozzá próbáltam magolni, hogy többet tudjak. Még ezzel az úgynevezett "szorgalmival" sem lenne akkora gond... Ha nem állandóan ezt csinálnám. És a szorgalmihoz hozzá tanultam egy kevés szorgalmit, ezzel megszüntetve szinte az összes időmet.

Egyszer meg csak azt vettem észre, hogy Bora már külön jár mindenfelé, hiszen én "nem értem rá".

Eljátszhatom mindenki előtt, hogy meg vagyok sértődve, de semmi értelme nem lenne. Ebből csak én jöhetek ki rosszul, ha ilyent csinálok. Nem, most mindent elhanyagolok, és a barátaimmal fogom tölteni az időmet, egészségesen, mint a velem egyidősek.

- Szia, Jiseol. - köszönt Bora, aki észrevette, hogy laza táncolós ruhában vagyok. ami egy fehér cipőből, egy fekete rövidnadrágból, egy fehér hosszú ujjú haspólóból és egy fekete sapkából állt. A kulacsomat, amit vinni akartam, a kezemben forgattam és nézegettem a szégyenérzet miatt.

 A kulacsomat, amit vinni akartam, a kezemben forgattam és nézegettem a szégyenérzet miatt

Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.

- Mégis jössz? - kérdezte, és hallottam, hogy kissé jobb kedve támadt.

- Még nem tudom... - mondtam ki őszintén. - Nem tudok a szemedbe nézni nyugodtan. Yoongi pedig...

- Egy bunkó paraszt. - fejezte be, de megráztam a fejem.

- Yoongi volt az, aki rávilágított, hogy teljesen elhanyagoltalak. Nagyon rossz irányba haladtam. Többet nem lesz ilyen.

- Jiseol, nem kell ilyen gyorsan váltsál. - simított végig a karomon. - Tudom, hogy nem könnyű. De ha értem csinálod ezt, nem kell elsiessed. A te tempódba lépkedj. - mosolygott rám őszintén.

- Úgy sajnálom, dongsaeng. - remegett meg a szám kissé a visszatartott könnyektől, majd szorosan magamhoz öleltem.

- Én úgy szeretlek, ahogy vagy, oké? - tolt el magától a szemembe nézve.

- Oké, köszi. Én is.- töröltem le a könnyeim, majd felugrottam az ágyból. - Nyolc óra van. Hol vannak a fiúk?

Mintha ez lett volna a varázsszó, máris csengettek az ajtón.

Megváltoztattál /Yoongi FF- BTS/Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon