Megváltoztattál /Yoongi FF- BTS/

9.

Nagyon jól éreztem magam Yoongival, tényleg, minden teljesen rendben volt. Addig.

Úgy gondoltuk, hogy megyünk bowlingozni, mivel a sétálgatás szintén unalmas lenne. Apropó, úgyis rég bowlingoztam. Már azon meglepődtem, hogy egyáltalán elhívott magával valahova, de amikor azt mondta, hogy barátok vagyunk... Na, az már tényleg hihetetlen volt. Felért egy csodával.

Yoongi is most különösképpen mosolygott, miközben magyaráztam.

- Tudod mikor voltam utoljára ilyen helyen? - kérdeztem szinte felháborodva.

- Mióta? - kérdezte vigyorogva, végig mellettem haladva.

- Nem tudom, de nagyon régóta - nevettem fel én is, majd felsóhajtottam, vigyoromat egy mosollyá alakítva. - Mindig csak tanultam. Pihenni se volt elég időm.

- Na látod - csettintett. - Jó dolog a tanulás, de abból is megárt a sok.

- Igaz. Meg a munka is levette az energiámat - sóhajtottam a hajamba túrva.

- Apropó, hol dolgozol? Sose meséltél róla - kérdezte kíváncsi hangszínnel, mire megrántottam a vállamat.

- Az egyetemtől nem messze van egy kisebb kávézó. Na, ott vagyok felszolgáló - mondtam mosolyogva. Szeretem azt a helyet, azt a kellemes aromát, ami megnyugtat, ha ott vagyok, a munkatársaimat, akikkel rendszeresen beszélgetek, a kedves főnök és a sok vendég, akiket kiszolgálok.

- Elmosolyodtál. Ennyire szereted azt a helyet? - szólalt meg mosolyogva, miközben már gurított is.

- Igen. Teljesen a szívemhez nőtt az a hely. Ott mindig megnyugszom. Van, hogy ha nagyon szomorú vagyok, oda megyek, ha kell dolgozzak, ha nem. - vettem el a nehéz golyót, majd megdicsértem Yoongit, mivel telitalálatot dobott.

- Segítsek? - kérdezte, mikor látta a szerencsétlenkedésem. Látszik, hogy nagyon rég nem voltam itt. Bár ez sem kifogás, mivel akkor sem tudtam játszani.

- Megy ez... - próbáltam megtartani az önbecsülésem, majd úgy dobtam, hogy pont a szélén ment végig.

- Stréber, gyere, megmutatom. - mondta, majd a kezembe nyomta a bowling golyóját, és megfogta a kezem óvatosan, így szinte átölelve tanított.

Kicsit gyorsult a légzésem és nem nagyon koncentráltam a játékra. Igaz, ami igaz, Yoongi egy nagyon helyes fiú, természetes, hogy ilyen helyzetben meg-megdobban a szívem. Meg szokatlan is volt.

- Már ott az egészet elszúrod, hogy rosszul fogod. - dörmögte a fülem mellett, majd kezeimet megpróbálta normálisan elhelyezni. - Következő lépésként... - mondta tovább, miközben kirázott enyhén a hideg mély orgánumától.

Ahol hozzám ért, enyhén bizsergető érzés szaladt végig rajtam. Furcsa volt, de valamiért megnyugtatott.

- Na, dobjad csak - mondta elengedve engem, mire zavartan néztem rá. Nem figyeltem.
Vigyorogva nézett rám, majd felnevetett.

- Stréber, mi van, lefagytál? - mikor észrevette, hogy csak felénken elmosolyodok, felsóhajtott. - Na, gyere.

Visszajött, kezemet a helyére rakta, beállásom is megváltoztatta, majd velem együtt ment előre és eldobta. Hármat ledöntött, ami már nagy haladás. Örömömben megfordultam és Yoongi nyakába ugrottam.

- Sikerült! - ujjongtam. Kissé meg volt illetődve a hírtelen tettemtől, ám időben elkapta a derekamat, nehogy lerántsam a nyakától fogva, így lábaim nem érték a földet.

- Stréberkém, ez csak három volt - nevetett fel halkan, de nem engedett el.

- Neked csak három. Nekem már három - engedtem lassan el, miközben letett.