Megváltoztattál /Yoongi FF- BTS/

10.

Halk sutyorgásra kelltem fel. Hol vagyok?

- Szerinted mit csináltak? Gyanús ez nekem - hallottam egy lány hangot. Bora...?

- Nem tudom, de így nagyon aranyosak - hallottam meg egy fiú hangot is halkan... Jimin? Mi ez?

- Várj, gyorsan lefotózom őket - mondta Bora, de mielőtt kinyitottam volna a szemem, vakut érzékeltem.

- Francba, hogy mindig ilyenkor vakuzik!

Kinyitottam a szememet, majd meglepődtem. Felvázolom, mit láttam.

A kanapén ültem, szemben velem Jimin, mellette Bora egy telefonnal. Aztán kicsit oldalra fordítottam a fejem, és majdnem felsikítottam.

A valami, amit éreztem a derekamon, az egy kar volt, méghozzá Yoongi karja. Felém fordulva ölelt magához, fejét a vállam és a nyakam közötti részhez nyomta.

Egyből gyorsabban vert a szívem és próbáltam normálisan levegőt venni.

- Mi ez? - kérdeztem Boráéktól, mire elmosolyodtak.

- Nem emlékszel, hogy hogy kerültél oda? - kuncogott Jimin.

- Nem az. Hanem ő hogy kerül onnan - mutattam kicsit távolabb - ide - majd magamra mutattam.

- Azt csak ti tudjátok - nevetett halkan Bora, mire Suga mégjobban magához szorított.

Nyeltem egy nagyot, majd behunytam a szemem, hogy lenyugodjak.

- Keltsd fel - mondta Bora, amikor látta, hogy kezdek nagyon zavarba jönni. - Bár nem biztos, hogy azt túléled.

- Francba - sziszegtem, mivel az összes vér a fejembe áramlott, nehezen vettem a levegőt, és meg-megborzongtam, ahányszor levegőt engedett ki magából, a nyakamhoz.

- Lassan csak felébred - rántotta meg a vállát vigyorogva Jimin, mire felsóhajtottam.

- Egyébként aranyos így - néztem a hozzám bújó fiúra, mire Bora felnevetett.

- Akkor viszont mindjárt jövünk - szólt, majd kimentek.

Itthagytak. Szemét dögök. Most mit csináljak? Egy ártatlan Yoongi bárány fekszik félig rajtam, szorosan magához ölelve és még a nyakam is kicsit beállt.

- Hogy keltselek fel... - gondolkodtam. Majd felcsillant a szemem.

Ötlettől vezérelve kezemet hajába vezettem, majd finoman beletúrtam.

Felsóhajtott jólesően, majd kicsit engedett a szorításán. De szinte észre sem vettem.

Addig folytattam ezt a folyamatot, amíg mocorogni nem kezdett.

Jó volt látni, ahogy ilyen kényelmesen elfekszik és ilyen nyugodt, sima az arca. Nem látszott rajta a gondterheltség, a fáradtság, az unottság és a bunkóság sem. Gyilkos kombó egy lány szívének.

Egy idő után viszont reménytelennek láttam a felkeltését, így kezemet elemeltem a hajából, de hírtelen megfogta a kezem és visszarakta a helyére. Kihagyott egy ütemet a szívem.

- Ne hagyd abba. Olyan megnyugtató...

- Yoongi...? - kérdeztem meglepetten. Mikor mondott ő valaha is ilyent? Mikor hagyta így magát?

- Álmos vagyok - sóhajtott.

- Az rossz. Akkor menj aludni - mondtam.

- Alszom én - válaszolt frappánsan.

- Mármint otthon - forgattam meg a szememet nevetve.

- Nincs, ami most innen felkelt. Túl lusta vagyok - morogta. Gonoszan elvigyorodtam, majd a füléhez hajoltam.