THE FOREST - Az erdő - 1. rész

Csapdában

A hír hallatán, nem is tudtam hogyan kellett volna reagálnom, vagy mit csináljak. Felálltam a székről, és az utam egyenes a kórház előtti parkba vezetett. Kint hideg, és nyirkos volt minden. Kicsit egyedül akartam lenni. Leültem egy nyirkos padra, majd gondolkozni kezdtem. Nem akarom elfogadni hogy meghalok 17 évesen, még túl fiatal vagyok. De tudom hogy nem eshetek kétségbe, hiszen bízom abban, hogy megváltoztathatom vészes sorsom. Ennek tudatában sem tudom hiába is gondolkozom mit csináljak. Tudom hogy mások ilyenkor érzelmi válságba kerülne, de ezt nem tehetem meg. Vissza mentem a kórházba, Mirandának most lelki támogatás kell az anyja miatt.

Bementem a bejáraton, majd a váróba menetem, ahol Miranda várakozott türelmetlenül. Amikor pont odaértem hozzá, ő rámnézett, majd tekintette rólamról a közeledő orvosra siklott.
-Önök Mary Bealy hozzátartozói?- kérdezte.
-Igen.- válaszolt rögtön Miranda.
-Jó hírem van. Nem volt semmi súlyos baja, csak alultápláltan, és kiszáradva érkezett hozzánk.
-Hála Istenek! Köszönöm!- sírt és nevetett örömében Miranda.
-De ha megkérdezhetem mi is történt, hogy ilyen állapotba került?
-Az erdőben találtunk rá amikor túráztunk.
Az orvos gyanakvóan nézett ránk, de végül otthagyott minket.
-Tudom hogy aggódsz, de mond el mi is történt.
Leültünk egy csendes helyre, majd lehunyta a szemét.
-Az erdőben voltam,... -mondta.
-Szinte gondoltam.-jegyeztem meg.
Lehunyta ismét a szemét.
-Egy nagy lángoló házat láttam. Te befutottál majd az égő  ház összedölt. Abban a pillanatban te felordítottál és a hangod elhalkult. Majd csak a hamvas tájat láttam, és egyedül voltam.

Döbbent arccal hallgathatam végig. Haza akartam menni.
-Max. Menj haza. -tanácsolta Miranda.
-Ha nem bánod, akkor megyek.

A hazavezető úton próbáltam,semmire sem gondolni, de ez most nem ment. Már láttam távolról a házunk lámpájának fényét. Hogy nézzek apám szemébe, hogy mondhatnám azt hogy minden rendben, amikor tudom hogy meg fogok halni. A fákat nézem és közben érzem az erős szelet. Majd olyan érzésem lett mintha az előttem lévő tűzcsap elkezdett volna rezegni, majd mozogni. Azt hittem hogy a szemem káprázik, a több napi ébrenléttől. De nem. A föld el kezdett remegni. Sikoltozásokat hallottam. Pánikba estem.
-Ne már!-néztem fel az égre.
Elkezdtem a házunk felé futni, majd apát láttam meg az utcán, amint kifutott a házunkból.
-Max! Gyere ide rögtön!
Odafutottam.
-Apa mi történik?-kérdeztem.
Persze tudtam hogy földrengés van, de itt soha még nem történt ehhez hasonló.
El se tudom mondani mit érezhet az az ember aki egy földrengések kellős közepén találja magát.
-Max! Egész nap nem láttalak! Hívtalak! Hol a fenébe voltál?
A föld még jobban elkezdett erősödni.
A pázsitra ültünk le távol mindentől. Majd kezünket fejünkre tettük.
Legyen vége, legyen vége ezt mondogattam magamban.
10 perc után a földrengés véget ért. Felálltunk. Egymás mellett álltunk. Körül néztünk. Semmi kár nem lett.
-Úristen! Ilyent még nem láttam.
A házhoz fordultunk és egy újabb fordulat. Egy szikla darabot láttunk a házunk udvarán de láttam, hogy nem ment tönkre  semmi. A szomszédba néztem és ott is volt egy nagy szikladarab, tovább haladtam a szememmel és minden ház udvarán ott állt egy szikla, amik furcsa módon teljesen egyformák voltak.
Apa közelebb lépett a sziklához.
-Öö, apa?
-Mi az?
-Emlékszel amikor a nő udvarán voltunk?
-Igen és?
-Amikor hozzáértem ahhoz az izéhez, elájultam.
-Igazad van. De a mai napig azon gondolkozom mi is történt.
-Hát hogy is mondjam el kell mondanom sok mindent.
-Akkor kezd.
-Nem tudom egyedül lemondást. Előbb idehívom Mirandát és az anyját, amikor már jobban lesznek.
Apa erre nem is tudott mit mondani, csak furán bólintott.

/A következő rész címe: A vallomás/