THE FOREST - Az erdő - 1. rész

A csuhás férfi

Újra a házban találtam magam. Ott álltam a verandán és a ház úgy tornyosult felém, mintha csak rám akarna dőlni, és azzal eltörölné földi létemet. Vajon ki lakhatott itt? Miért fontos ez a ház. Egy kisebb szellőt éreztem a hátamnál, hátrafordultam. Egy nőt láttam, aki nagyon is ismerős volt. Testemben a hideg futkosott, de melegséget is éreztem.
-Ne félj tőlem! Nem bántalak.-mondta.
A házba akartam futni, de az ajtó már nyitva volt. Nem volt más ötletem, bementem. Amikor  beléptem, a bejárati ajtó ahogy becsapódott, úgy nyitodótt ki magától a pince ajtó.
-Gyere!-suttogta harsányan egy hang.
Nem futamodom meg, meg akarom tudni mi ez az egész, ezért a  pince irányába indultam. Ott álltam az ajtóban és a sötétségbe néztem. Egy hosszú meredek lépcső vezetett le. Mégegyszer hallottam...
-Gyere ne félj...
-Miért is lenne okom rá...-mondtam halkan.
Elkezdtem óvatósan lefelé menni. Minden egyes lépcsőfok megtétele sérülés nélkül felért egy világbajnoki aranyéremmel. Leértem a pincébe. Hideg, nyirkos. Csak dobozokat láttam. Odaléptem a legközelebbihez, s kinyitottam. Régi fényképek voltak egy családról, egy fiú meg a két szülő de az apa képe el volt mosódva. Csak az anya és a gyereke arca látszott. Ahogy jobban szemügyre vettem a nő arcát, felismertem. Ez a nő az a nő akit az előbb láttam odakint. Egy női hangot hallottam, egy dal dúdolt. Tudtam melyik szobába kell mennem. Felmentem a pince lépcsőjén, át a nappalin, majd felmentem a lépcsőn a másodikra. A folyosó végén lévő szoba ajtaja elé léptem és benyitottam. A szobát elárasztotta a napfény. A bútorok mintha újak lettek volna. A nő ott állt a szoba közepén, kezében egy kisbabát tartott. Körbe mentem a szobában egy naptárt láttam 1987.
-1987.-mondtam halkan. Amint a naptárt néztem valami/valaki becsapta az ajtót.
Hátrafordultam. Egy sötét csuhás férfi állt az ajtóküszöbön.
-Menjen el!-ordított a nő.
A nő sírva átölelte fiát, majd az ablakhoz lépett.
-Menjen el! Nem adom oda!
A köpönyeges férfi elkezdett a nő felé menni. Majd megszólalt... .
-Van egy másik megoldás is...-a hangjából tudtam hogy ez nem ember, valami rossz...
A nő abbahagyta a sírást. Gyerekét az ágyába tette és közben dúdolt. Megcsókolta homlokát.
Majd újra könnyezni kezdett... . A köpönyeges férfi eltűnt, de a nő tudta hogy meg kell tennie.
Az ablakhoz ment, leült a párkányra.
-Itt az én lelkem...-mondta hangosan majd síró fiára nézett.
-Vigyázz magadra Max! Szeretlek!
Behunyta szemét, hátradőlt és eleresztette a párkányt.
Lefagytam, értem miért éreztem melegséget a szívemben mikor megláttam.
Rá akartam nézni babakori önmagamra, de már nem volt senki a kiságyban. Nem akartam kinézni az ablakon. Most előszőr sírtam igazából évek óta. Nem akartam a házban maradni, de otthagyni sem. Leültem a ház elé... . Nem tudtam mikor lesz vége a látomásnak. Minden olyan valódi volt. Fáztam és fáradt voltam. Felálltam és édesanyám ott állt az ajtóban.
-Ne gyere ide.-mondta.
-Segíteni akarok!-mondtam.
-Egy megoldás van fiam,el kell pusztítanod a gonoszt. A tűz megtisztítja a rosszat is.
-Láthatlak még valaha?-kérdeztem.
Anya elmosolyodott. Majd arca komor lett.
-Max menekülj! Jön! Menj!
Hátrafordultam és a fekete csuhást láttam meg. Az egyik pillanatról a másikra ott termett előttem és karmait nyakam köré tette.
Karmait egyre jobban éreztem, mindaddig amíg el nem ájultam. Tudtam ez lesz a kijárat ebből.
A kórházban ébredtem fel. Nem érdekelt senki és semmi.
Kitéptem az infúzíót a karomból. Mindenem fájt mintha egy teherautó ment volna át rajtam. Megkerestem a kisszekrényben a ruháimat, felöltöztem. Apa és Mirandáék bejöttek a kórterembe.
-Fiam! Mit csinálsz! Várd meg az orvost!
-Szerintem is maradnod kéne egy kicsit.-helyeselte Miranda anyja.
Nem figyeltem rájuk csak pakoltam tovább.
-Max hogy vagy? Fiam! Állj meg!
-Mindenki hagyjon!-mondtam, tudom hogy állíthatom meg az egészet.
Láttam a kórterem másik végén fekvő beteg mindent kifigyel és csodálkozva bámul ránk.
-Ne féltsetek!-kérlek. -Mennem kell.
Kimentem a kórteremből, és elköszöntem. Amikor kiléptem a kórházból, futva indultam haza. Apa is hazavihetett volna kocsival, de nem akartam hogy ott legyenek mikor elpusztítottam a szörnyet.

Történetünk hamarosan a végéhez közeledik. Nem tudom valaki ismeri-e az AHS-t vagy másnéven az Amerikai Horror Sztorikat👥👾💀. Ha esetleg te nem ismered de ha van egy ismerősőd aki szereti, és szívesen is olvasná/olvasnád akkor Januárban el is kezdhetitek. ☺😈😷👥