A Destiny történetben szereplő Zelo és Lee Ha Eun megismerkedésének,szerelmének és életének története...
-Hogy miért szeretlek?Szeretem a mosolyod,szeretem az apró kezeid,szeretem a rendetlen hajadat,és szeretem minden egyes porcikádat.Szeretem azt...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Álmosan figyeltem az égen egyre gyűlő viharfelhőket.Tavasz volt,így az eső gyakorta esett,mit sem törődve azzal,mennyire utálom.Ilyenkor időm nagy részét bezárva töltöttem a négy fal között,hiszen senki sem akart csurom vizesen futkosni Szöul hatalmas és forgalmas utcáin.A barátaim mindannyian iskolába jártak,én voltam az egyedüli aki gazdag lány létére egy mindössze 12 diákos magániskolában tanult.Irigyeltem a barátaim,hiszen mindig együtt voltak,csak én voltam az egyedüli akivel ritkán volt alkalmuk találkozni...mégsem bántam soha azt,hogy az apám az apám,és az anyám az anyám,hiszen mindennél fontosabbak voltak számomra.Voltak bizonyos időszakok a szüleimmel való kapcsolatomban amiket nehezen éltem meg,hiszen akkor már egy ideje mindketten nagyon elfoglaltak és furcsák voltak.Az elején nem értettem,az okát,akkor még nem tudtam,hogy szép lassan mindenre fény fog derülni....
-Eun,lányom,kész a vacsora,gyere enni.-kiabált anyám lentről,mire elhessegettem fejemből az időjárással kapcsolatos gondolatokat,majd szanaszét álló hajam egy szoros lófarokba fogtam,aztán így indultam ,arcomon egy hatalmas mosollyal az ebédlőbe.Kilépve ajtómon ,rögtön elkaptam a küszöböm előtt álló "őr" tekintetét,amitől kissé elpirultam....fura volt nekem az a figura....folyton engem nézett....
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hatalmas léptekkel futottam le a lépcsőn,miközben magamon éreztem a folyton kukkoló,és a másik öt fiú tekintetét.Fel nem tudtam fogni,mi rajtam olyan érdekes.Ezen gondolatok között huppantam le az ebédlőbe,és bámultam bele apa békés,mosolygó arcába.
-Minden rendben Eun?Olyan piros vagy...-szólalt meg az említett,mire arcom csak még vörösebb lett.Valószínűleg azért,mert azok a hímneműek megbámultak,én pedig sosem bírtam az ilyesmit.Sokkal szégyenlősebb voltam annál...
-Igen,biztos csak a futástól van.-mosolyogtam tovább,miközben egy hatalmas csirke combot vágtam tányéromra és tömtem vele tele képemet.Láttam,ahogy a szüleim furcsálló pillantásokat vetnek rám,de nem zavart,hiszen mindig is tudtam rendellenesen működöm.Míg más a figyelmet szerette,én inkább csendben elvoltam a szobámban egyedül.Így ment ez étkezés közben is.Egy szót sem szóltam,csak hallgattam a szüleim beszélgetését,miközben egyfolytában úgy tömtem magamba a csirkét,mint aki évek óta egy falatot sem evett...mindezt csak azért,hogy ne kelljen megszólalnom.
