Wrong way

Part 8

Álmok.Lehetnek jók,vagy az enyémekhez hasonlóan rosszak...akkor már vagy egy hete képtelen voltam aludni,enni,vagy pusztán csak kimozdulni a szobából,ahova a hat fiú száműzött.Valahol Kínában voltunk egy hegyekben épült házban,minek falai úgy éreztem lassan összenyomnak,és minden levegőm elszívják előlem.Nem tudtam,hogy tényleg ez e valóság,vagy csak a mellkasomban egyre erősödő fájdalom miatt érzem e így.Minden egyes porcikám zsibbadt,és hiába is próbáltam bántani magam annak érdekében,hogy ez elmúljon,továbbra is ugyan olyan erősen éreztem.Ahelyett,hogy sajgó lelkem gyógyulni kezdett volna,egyre mélyebbre süllyedtem.Ezt bizonyították a testemen lévő karcolások és színes foltok is.Gyűlöltem magam,annyira mint még előtte soha senki.Meg akartam halni....hiszen ez volt az egyetlen módja annak,hogy bocsánatot kérhessek a családomtól és legjobb barátomtól azért,amiért elvettem az életüket...Habár megérdemeltem a szenvedést,azért amit tettem,mégis ezt akartam....

-Eun,hoztam neked enni.Kérlek nyisd ki az ajtót.-hallottam meg hirtelen egy hangot a zárt ajtón kívülről,ám nem érdekelt.Ezért ahelyett,hogy megmozdultam volna,csak tovább ültem a hideg padlón,felhúzott térdekkel,és egyre csak a körbe körbe forgó plafont bámultam.Tudtam,hogy amiatt mozog minden a szobában,mert napok óta semmit sem ettem...viszont ennek ellenére sem érdekelt semmi,mert tudtam,ha ezt folytatom végre meghalhatok.Mikor ezt gondoltam szívem még jobban fájt,és akkor is,mikor Zelo hangját hallgattam.Ő volt az egyetlen aki még maradt nekem,és pontosan ezért nem engedhettem közel magamhoz.Nem,mert féltem,ha hagynám,hogy szeressem,és szeressen,ő is meghalna.Biztos voltam ebben,hiszen egy veszélyes gyilkosnak születtem...

-Kérlek..tudom,hogy haragszol rám..tudom Eun.Igazad van,én tehetek mindenről,de enned kell.Muszáj,a szüleid is ezt akarnák.-suttogta a fiú.Hallottam ,ahogy lecsúszik az ajtón,és azt is,ahogy hangja elcsuklik.Nem akartam,hogy ostorozza magát,azért amiről nem tehet.Amiről én tehettem...egyedül én voltam a felelős a történtekért.Ám ennek ellenére,mégis képtelen voltam beszélni.Féltem,hogy szívem meglágyul,hiszen szerelmes voltam a fiúba,olyannyira,hogy erős belső fájdalmat okozott érzelmeim visszafogása.Hiányzott Zelo illata,érintése,és egész lénye..Hiányzott az,ahogy beszélt hozzám,és az ahogy rám nézett.Hiányzott az érzés ami elöntött,mikor a fiú közelemben volt.Mikor tudtam,hogy figyel...Ezen gondolatok közepette láttam meg kivágódni a résnyire nyitott ablakot,majd bemászni azon Yonggukot,kinek ezen tevékenység minden napossá vált.Habár sosem szóltam hozzá egy szót sem,ő mégis képes volt órákig ücsörögni velem szemben ,vagy mellettem,és bámulni...először bosszantott,de aztán megszoktam,és teljesen figyelmen kívül hagytam őt..Látogatásaikor mindig hozott magával egy üveg narancslét,vagy vizet.Éreztem,hogy gondoskodik rólam..ez eleinte furcsa volt,hiszen sosem beszéltem vele annyit,hogy kialakulhatott volna köztünk egy jó baráti kapcsolat,egy idő után viszont ehhez is hozzászoktam.

-15 voltam...nem igazán tudtam semmit az apám üzleteiről,sem arról,hogy az anyám az apám legjobb haverjával kefél.Teljesen lefoglalt az,hogy a családom büszke legyen rám..vagyis rám is,és ne csak az ikertestvéremre.Minden nap elmentem a rohadt nagy céghez,ami a családomé volt,és órákig figyeltem,hogy hogyan is kell vezetni egy akkor céget,mint amilyen a miénk volt.Tudod,mindenem megvolt..megvolt,nehogy szó érje a ház elejét.Méregdrága cuccokban jártam...habár jogsim még nem volt,autót már vett nekem az apám.Egy sofőr vezette minden egyes alkalommal,mikor el akartam menni valahova.Én parancsoltam annak az embernek aki mindenhova hurcolta a valagam.Kegyetlennek kellett lennem vele,mert tudtam,ha nem teszem az apám megvet majd.Egy napon úgy döntöttem,hogy beszélek az anyámmal arról,hogy miért nem járhatok be a céghez az apámmal,úgy ahogy a bátyám.Ő csak röhögött,mint egy kurva,és azt mondta,hogy megfeleztek minket.Én voltam az,aki az anyám fia volt.Vérszerint testvérek voltunk a bátyámmal,ám amiért jobban hasonlított a viselkedésem a ribanc anyáméra,az a fasz apám megvetett engem.Sosem akarta azt,hogy közöm legyen a cégéhez.Minden csak hazugság volt annak érdekében,hogy megmaradjon a családunk hírneve.A hírnév...kívülről minden pompázatos volt.Belül viszont...akkor mikor a házunk falai között voltunk,akkor mikor nem látott minket senki,gyűlöltük egymást.Mélyen belül tudtam,hogy csak összetört a szívem,amiért az apám viselkedése ellenére is felnéztem rá,és olyan akartam lenni,mint ő..ő viszont sosem szeretett.Többször is elmondta,hogy nem tekint a fiának,mert túl puhány vagyok.Puhány,mert sosem csaltam vagy verettem meg úgy embereket,ahogy a bátyám.Én sokkal jobban szerettem védeni az embereket,mint átverni és bántani.Tudod Eun,gyűlöltem magam azért,mert a Bang család tagja vagyok..gyűlöltem az apám fiának lenni.Bármit megtettem volna,hogy más valaki lehessek,mert úgy éreztem senkim sincs.Lassan,a sofőröm lett a legjobb barátom...egyik este pont emiatt,miután nagyon durván összevesztem az apámmal,ő kocsikázni vitt..Ekkor láttam meg az apám legjobb barátja háza előtt elhaladva az apám rohadék áll haverját és az anyámat,ahogy az erkélyen nyalják egymást.Dühöngeni kezdtem,úgy,hogy a sofőrnek muszáj volt megállnia..kiugrottam a kocsiból,és gondolkodás nélkül tepertem padlóra az áll szent rohadék háza előtt álló biztonságit,aztán kitéptem a ház ajtaját,és addig rohantam és üvöltöztem,míg meg nem találtam az apám rohadék haverját.Ütni kezdtem őt..egy idő után csupa vér volt..az anyám csak sikítozott és hisztizett,majd valaki lerántott arról a rohadékról,és engem kezdett ütni..a bátyám volt az.Ő mindent tudott...hónapokig figyelte az anyámat,ahogy ahhoz a buzihoz megy...sokszor még azt is látta,ahogy kúrnak,mert a kibaszott kocsiban csinálták...Tudod Eun,akkor ,azon a napon vesztettem el a családom.A bátyám,gondolkodás nélkül vett elő egy pisztolyt a zsebéből,és lőtte le az apám faszfej haverját,majd az anyámat.Előtte már végzett az apánkkal.Miattam tette,mert azt akarta,hogy normális életem legyen.....Meg akartam akadályozni,hogy bárkit is bántson,mégis képtelen voltam rá,mert életemben akkor először féltem.Féltem,mert azt hittem gyűlölöm őt...tényleg úgy éreztem..viszont,azon az estén,mikor ránéztem az arcára,tudtam, ő is ugyan úgy szenvedett ahogy én.Azon az estén fejbe lőtte magát az orrom előtt,mert az apám tönkre tette..tönkre tette,mert túl sokat várt el tőle,ő pedig képtelen volt tovább a cég élén lenni.Utálta a családunkat.Mindent azért tett,hogy engem védjen.Tudta,hogy valaki vesztesen fog kikerülni abból az életből,amit éltünk,és nem akarta,hogy az a valaki én legyek.Tudta,hogy nem vagyok elég erős...végig helyettem cipelte a terhet..Meghalt,csak hogy én élhessek.Tudod Eun gyűlöltem magam,amiért miattam meghalt a családom,és később a sofőr is aki az egyetlen barátom maradt,mert sietett hozzám.Többször próbáltam öngyilkos lenni...az egyik ilyen próbálkozásomnál talált rám Himchan...Megakadályozta,hogy kinyírjam magam.Magam sem tudom,hogyan,de a bizalmamba férkőzött,aztán lassan megérkeztek a többiek,és egy csapat lettünk..mindenki a saját terhét cipelte,viszont amikor összekerültünk együtt cipeltük egymás dolgait,így könnyebb volt.Könnyebb volt megbocsátanom magamnak azt,amit tettem.Megértettem,hogy a bátyám nem azért halt meg,hogy én feladjam az életem...épp ellenkezőleg..az életét adta,hogy élhessek....-tátott szájjal bámultam az előttem ülő fiúra,miközben próbáltam összeszedni magam.Ám képtelen voltam nem sírni...Yongguk minden egyes szavából ki lehetett érezni a fájdalmat...nem tudtam volna megmagyarázni,hogy miért,de tudtam,hogy ugyanazt érezte,mint én a szüleim halála után.A haláluk óta először éreztem úgy,hogy valaki megért...megért,mert azonosulni tud helyzetemmel...