A Destiny történetben szereplő Zelo és Lee Ha Eun megismerkedésének,szerelmének és életének története...
-Hogy miért szeretlek?Szeretem a mosolyod,szeretem az apró kezeid,szeretem a rendetlen hajadat,és szeretem minden egyes porcikádat.Szeretem azt...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
1 hónap.Ennyi idő telt el a lövöldözés és őrzőim balesete óta.Ugyanennyi idő telt el azóta,mióta az apám elküldte az összes alkalmazottját,és magunkra maradtunk.Egyedül a 6 fiú maradt velünk,akik szinte már idegesítően a sarkamban voltak a nap huszonnégy órájában.Szó szerint.A goromba Youngjae és kedves társa Daehyun,még az ajtót sem engedték bezárni,mikor zuhanyoztam..én persze mindent hagytam,mert utáltam veszekedni...egyedül az akkorra már felépült Zelo volt az,akinek vissza mertem szólni.Talán azért,mert élveztem ha bosszanthattam,és minden egyes hozzám intézett szava ellen tiltakozhattam.Egyedül ő volt az,akinek hajlandó voltam nevetni,és az is,akit nem akartam elengedni soha...akkor sem ha tudtam köztünk nem lehet semmi,ugyanis tisztában voltam azzal,ha valakit megszeretek,az rövid időn belül meghal.Ezért nem mondtam el neki azt,hogy gyengéd érzelmeket táplálok iránta...
-Eun,kész vagy már?-törte meg gondolatmenetemet az említett magas alak,mire arcomra egy idétlen vigyor kúszott...
-Találd ki.-kiabáltam vissza,miközben eszem ágában sem volt kimenni a wc-ből.Ha megtettem volna,semmi izgalom sem lett volna az egyébként unalmas napban,hiszen az nap nem én és az anyám főztünk,hanem a hat őrségben lévő fiú...volt egy olyan sejtésem,hogy mindannyian éhen fogunk dögleni,ugyanis nem volt túl biztató ami a konyhából jött..az idióták hangosan kiabáltak egymással és a szagokból ítélve valamit oda is égettek...
-Akarod,hogy bemenjek?
-És mit akarsz csinálni?Kirángatsz a budival együtt?-röhögtem ,miközben idétlenül vigyorogtam magamban.Eközben a fiú válaszára vártam,ám ahelyett,hogy bármit is kiabált volna vissza,hangos durranás kíséretében szakította ki az ajtót a helyéről,majd kapott fel a mosdóról,és mit sem törődve azzal,hogy mindenféle perverz állatnak elmondom,kezdett el velem futkosni a folyosón..túlságosan elszemtelenedett...
-Hééé gyerekek,lassabban.-hallottam meg hirtelen az apám vidám nevetését.Ő és Zelo nagyon jól kijöttek egymással...magam sem értettem miért,ugyanis az apák általában utálták a lányuk körül legyeskedő fiúkat.Ám az én apám különleges volt,és épp ezért szerettem annyira...ő volt az,aki miatt még életben voltam,hiszen mindig támogatott engem.Jobb apát nem is kívánhattam volna...Ezen gondolatok közepette éreztem meg hirtelen magam alatt valami puhát,majd a következő pillanatban ,összeborzolt hajam alól láttam Zelo egyenesen képembe vigyorgó arcát....
-Oké apa.-kiabált a fiú,mire szemeim kikerekedtek..valamiért mégis jól esett,hogy apának nevezte az apámat...ez csak fokozódott,mikor az említett is fiamnak szólította a fiút...
-Mióta nevezed apának az apámat te pimasz?-kérdeztem,miközben kócos hajam próbáltam rendbe tenni,ám nem igazán jártam sikerrel az alkalommal sem..nem csodálkoztam rajta,hiszen hajam mindig is olyan volt,mint a szénaboglya.
-Mióta tudja,hogy kedvellek.-mosolygott a fiú,mire szívem kihagyott egy ütemet,és biztos voltam benne,hogy habár próbálom rejtegetni zavarom,Zelo látja rajtam,hogy mit okozott nekem szavaival.Azokkal a szavakkal amiket úgy szerettem hallani,akkor is tudtam nem helyes,hiszen a fiú veszélybe sodorja magát azzal,hogy többet érez irántam ,mint kellene..
