Amikor a sötétség körűlvesz

A végzet

                                                  ~2015, Bexley (Anglia)~

  Végűl összejöttek, és boldogan éltek míg... minden szép történetnek így kellene kezdődnie. Egy fiatal lány, aki beleszeret élete párjába, aztán hozzámegy, családot alapítanak, és kisebb, nagyobb gyűrődésekkel leélik egymás mellett az életüket. De a világ változik. Mert a benne élő emberek a maguk képére formálják.. Kevésbé hűségesek, kevésbé megbízhatóak, és kevésbé szeretetteljesek. Átvernek, kigúnyolnak, megaláznak, elmossák a színeidet. Mindíg talpon kell maradni, hogy viselni lehessen a gyűrődést, hogy cipelni lehessen ezt a végzetet magunkkal.

Ashley Brown profi mestere a gyűrődésnek. Fekete haja, élénken fehér bőre, és kicsit sem átlagos szürkés szemei miatt többnyire kiközösítették. A suli menői boszinak csúfolták, néha meg is dobálták. Nem szólt vissza, csakis egyszer. Felgyülemlett benne a gyűlölet, hogy a külső alapján ítélik meg a koldusokat, pedig aranyszívük lehet, vagy bárki mást, aki kívűl visszataszító, de odabent bármit megtenne egy szóra, hogy segítsen. Gyűlölte, amiért így bánnak az emberekkel, kitaszítva. Bexleyben az ilyesmi mindennapos volt, olyannyira, hogy bele lehetett törődni, együtt lehetett vele élni, de minden útnak van vége. Az a pont, ahol már nem bírod, nem megy, ki kell add magadból és harcba kell szálnod a végzeted ellen. Ashe épp a szekrényében kereste a fizika könyvét, míg a mellette álló csoportból belé nem csíptek. Ashe nem reagált, amire felnevettek.

-Ez tényleg nem érez semmi fájdalmat? Ebből komoly boxoló lesz fiúk, nézzétek. -elindúlt a lány felé, Ashe megszólalt, visszahátrált-Hogy mi? Nem értettem. Mondhatnád hangosabban. Nem is. Inkább fogd be, és húzz el innen.-Ashe becsapta a szekrénye ajtaját, majd a derék fiú szemébe nézett.

-"Ez"? "Ebből"? Mit képzelsz, ki vagy te? Felvilágosítalak, jó? -a lány szivárványhártyája hullámzott a pupilla körűl, mint az óceán. A fiú jéggé dermedt réműltében, a többiek csak végignézték a jelenetet. Bámulták az állítólagos barátjukat, amint tekintete a mennyezeten ragadt.-Csak egy kis szaros vagy, aki mások letiporásához ért, miközben te magad egy nagy nulla vagy, érted?! NULL-A.

Beborúlt az égbolt, és eleredt az eső. A banda azonnal felszívódott a folyosóról. Teljesen egyedűl maradt. Büszke volt magára, összeszedte a cuccait, és hazament. A következő évfolyam első napján csupa új diákkal telt meg az iskola. A csúfolói eltűntek, egész vakációban nem látta őket, szó szerint semmivé váltak, nem léteztek tovább, az eső elmosta a nevüket.

                                                       ***

                                   ~2017, Bexley (Anglia)~

Mintha mi sem történt volna ezelőtt két évvel. Új diákok, új élet, új érzelmek. Mintha egy teljesen más lány életét élné, voltak barátai, és nem ítélték el a szokatlan kűlseje miatt. Furcsálta az egész változást, de csak örűlni tudott neki. Beleszeretett egy fiúba, aki teljesen elvonta a figyelmét a múltról, és a sértegetők érthetetlen eltűnéséről. Egy fiú sem tudta lekötelezni, nem érdekelte senki más rajta kívűl. Minden körülötte forgott, az iskolában, a buszon, a hazavezető úton, az otthonában, az álmában; függetlenűl attól, hogy a fiú nem érdeklődött iránta olyan szinten, hogy ez a mély érzelem kialakúlhasson. Tulajdonképpen nem volt szükség semmire csak a létezésére. Az iskola legnépszerűbb pasijai közé tartozott, és jól megválogatta, hogy ki legyen az új barátnője. Ez a lány, számára valamiért más volt, mint az összes többi, olyan, aki nem mutatott rajongást és nem rajlott folyamatosan körülötte a barátaival, nem vetett huncut pillantásokat és félreérthető jeleket, ha ő rápillantott, az mélyig hatott. Ashe érezte, hogy van valamije, amire a fiúnak szüksége lehet. A telepátia volt az, ami két évig működött köztük, ők így kommunikáltak, nem kellettek szavak vagy tettek ahhoz, hogy megérthessék egymást, anélkűl is tisztán érezték a másik lelkét.

                                                         ***

-Naa, mi lesz már, valaki el kell kezdje, menj oda hozzá! Ashee, gyerünk..!

-De nem.. ehhez két ember kell. Ha ő nem akarja mit érek vele? Amúgyis beszél Johannával.

-És? Attól még odamehetnél hozzá. Csak így lazán. -mondta a lány és vetett egy laza mozdulatot.

-Nincs annyi bátorságom..

-Istenem, Lucy mondj már te is valamit!

-Mit mondjak? Hadd döntse el ő, nem akarom, hogy később megbánja azt a választást amit mi erőszakoltunk rá.

-Igaz. -válaszolta belátóan.

Ashley nem bírta a szemét levenni róla. Tökéletesen látta arról a helyről. A barátaival beszélgetett, jó kedve volt, szerette, ha mosolygott. Boldogsággal töltötte el, ha "együtt" tölthették az ebédszünetet, lent az udvaron. Kellemes tavaszi szellő fújdogálta az ülőhelyek melletti fűz leveleit. Szeretett elmélyűlni a természet lágy simogatásában, miközben őt nézi. De valaki félbeszakította, és BUMM, vissza a Földre.

-Ashley!-kiabálta Laura, ,aki történetesen jóba volt a sráccal, és, ha volt valami, rögtön elmondta-Derek üzent neked valamit.

Nem tudott mire gondolni, egyszerre érezte, hogy melege van és, hogy fázik, egy pillanatra megszűnt a kép, a sok diák körülötte, az iskola épülete, és a felhőtlen égbolt. Mérhetetlenűl kalapált a szíve, nem jött ki egy csepp szó sem a száján. Erőt gyűjtött, mégis úgy érezte remeg minden porcikája.

-Mit üzent?-kérdezte.

-Azt mondta, hogy szerinted ő nem látja mikor nézed, vagy nem hallja, mikor Lucinda szól, hogy "Aashleey, itt van Dereek".

-Bakker Lucy, mondtam, hogy túl hangos vagy..

-Hát köszi szépen. Tudom, hogy szép a hangom.

Nem tudta, hogy mire gondoljon.. talán fusztrálja, hogy folyton nézi, és zavarja ez az egész. Ez lett volna a logikus magyarázat, de a tekintetében nem ezt látta. Valahol legbelűl érezte, hogy Derek tud a dologról. Furának érezte, hogy csak pár méterre áll tőle, de a barátjával kűldte el az üzenetet.

-Mikor mondta ezt neked, Laura? - kérdezte Ashe kíváncsian.

-Tegnap mondta, suli után.

-Értem. Köszi, hogy átadtad. Jövök neked eggyel.

-Nincs mit. Üzensz neki valamit?

-Nem, majd ha akarok valamit azt személyesen tudatom vele. Nem szeretném lopni a stílusát.

Laura nevetett eggyet, majd elment. Nem akarta hogy az egyik osztálytársa legyen az üzenőfal köztük, elég ciki lett volna, de nagyra értékelte, hogy a lány, átadta az üzenetet. Nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen, hogy mire vélje ezt az egészet, ráadásul ennyi idő után. Mégis azt érezte, mintha már ismerné, mintha mindennapi lenne számára a fiú jelenléte az életében.

Viszont a helyzet nem sokat változott, sőt, semmit sem változott. Ashe kezdte úgy érezni, hogy nem tartja őt Derek annyira, hogy személyesen is megszólítsa. De a szemében mást látott, mindíg mást, mint amilyen a logikus magyarázat lett volna.

Még a nyári vakáció előtt összejött Johannával, akivel szintén osztálytársak voltak. Kellemetlen és zavarba ejtő érzés volt más lánnyal látni együtt. Őrülten féltékeny volt, és dühös, mert nem őt választotta. Máskor magát okolta, amiért nem lehet tökéletes, és megfelelő a számára. Így telt el egy év. Mindenről ő jutott az eszébe, minden zenét kitörölt a telefonjáról, mert rá emlékeztette, semmilyen könyvet nem olvasott, mert mindíg talált valami hasonlóságot, nem evett édességet, mert az illatát érezte rajta. Lassan semmit nem csinálhatott.. de hiába, nem volt képes elfelejteni. Olyan volt, mint a körhintán űlni; nem haladsz előre, csak körbe-körbe mész, és minnél tovább maradsz, annál jobban összezavarodsz.