Amikor a sötétség körűlvesz

Fénye a sötétségnek

                                             ~2018 Bexley (Anglia)~

    Nem számolta az időt, nem érezte a hideget, ami csípte csupasz karjait és elmosódott arcát, nem érezte ahogy lábai elzsibbadtak a gugolásban, pici, apró dolgok voltak ezek csupán a szívét átszúró mély sebhez képest. Könnyei nem fogytak, hulltak, mint az folyót termelő anyaforrás vize. A semmibe tekintett, egyetlen pontra koncentrált, és belemeredt nézésébe. Halottnak érezte magát, érezte tébojúlt lelkét, ami a nagy semmi közepén lebegett. Nem érezte, ahogy vörös vére csörkedezik ereiben, ahogy szíve csendesen dobban minden egyes levegővételnél, ahogy átfagyott kezei mereven álltak elhagyatva, nem hallotta, a kinti zajokat, az autók jövés-menését, nem érezte a világot, ahol abban a fél órában teste állott. Semmit nem érzett. A semmiből egy sportos, de vékony fiúalak termett előtte. Meglátta a lányt, és nem volt szíve magára hagyni. Legugolt elé, és tekintetével próbálta életrekelteni. Pár másodperc alatt elkapta a fiú tekintetét, barna szemei melegséggel töltötték el, nem látta teljesen, de jóképűnek tűnt fura, kissé féloldalt elhelyezkedő állával. Az arcát figyelte, mire a fiú mosolyogni kezdett, és felnevetett:

-Elég érdekes lány vagy. Itt vacogsz kint a hideg éjszakában, miközben bent is lehetnél a barátaiddal.-Ashe még mindíg komoran az arcát nézte.-

Bocsi, -állt fel, kezét nyújtva, hogy segítsen felállni a lánynak-bizonyára nem tartozik rám, de ilyen hidegben még a kutya is megfázik.

-Ne haragudj. -szólt, felemelve a kezét. A fiú segített neki felállni, hátrahőkölt tőle, de sikerűlt.

-Mondd csak, mióta vagy idekint? -kérdezte, a lány tekintetét keresve, aki a földet kémlelte, majd hírtelen a fiú szavára felnézett.

-Nem tudom. És te mióta lesed a lányokat?

-Hát.. -elmosolyodott, majd megsimította jobb kezével a nyakát-nem vagyok kukkoló, esküszöm. Csak erre jártam, és láttalak itt megdermedve, gondoltam segítek.-közelebb lépett-Sok ideje lehetsz idekint, legalábbis eleget ahhoz, hogy teljesen átfagyj. Vacogsz és libabőrös vagy.-mondta, majd levette sötétzöld puha kabátját, és a lány vállára tette.

-Igen, köszönöm a felvilágosítást. Tudod mit? Nem is megyek vissza. Hidd el, idekint sokkal jobb. -félretekintett a vaksötétségbe, és legugolt előző helyére.

-Hátakkor, -a fiú lehajolt hozzá, és felhúzta homlokát-el kell viselned a társaságomat. Ugyanis nem hagylak egyedűl. Szörnyen néztél ki pár perce, mármint nem te voltál szörnyű.. hanem ez az egész helyzet. Szerintem nem egészséges. -a lány mellé állt, majd legugolt, szeme kopott fénye ösztönözte arra, hogy ne hagyja egyedűl.

A lány ránézett, és elmosolyodott.

-Sokkal szebb vagy, amikor mosolyogsz. -Ashe csillingelő nevetése elégedetté tette a fiút, mire ő is nevetett.

Úgy érezte elhagyta a lelke. Összetört szívvel, mégis büszkén, erőltetett mosollyal az arcán felállt és egy érzéki kézmozdulattal hátralökte hosszú haját. Felemelte a tekintetét, majd a mellette gugoló fiúra nézett. Csípőre tette a kezét, majd így szólt:

-Most velem jössz! -és máris a fiú karja után nyúlt, aki szóhoz sem jutott.

-Hová megyünk? -kérdezte, miközben a lány húzta maga után, majd megállt egy pillanatra, hátrafordúlt és a fiú szemébe nézett:

-Tudom, semmi okod rá.. de kérlek, bízz bennem. -szólt a buzgó lány, majd végigsimította füle mögött húzódó haját, és elmosolyodott.