Amikor a sötétség körűlvesz

Fő a bizalom

                                               ~2018 Bexley (Anglia)~ 

      Tyler a nap folyamán senkit nem értesített a látottakról. Úgy gondolta, hogy a fényes nappal élvezetét nem fogja bemocskolni borzalmas és derűtlen hírekkel. Amint Lucinda eltűnt, Ashleyt magába szívta a sötétség. Ez volt ő, az alak, a srác, maga a sötétség. Tyler tudta, hogy ki a démon emberi alakja. Nekik kell megtalálniuk.

Naplemente után összehívta a csapatot. A külváros parkjában volt a találka helyszíne,. A szökőkút márványból volt faragva, egy angyalt ábrázolt, körülötte mindenhol százfajta virág pompázott. Megannyi lámpa fénye kűzködött elnyomni a fák kilátástalan árnyékait. Tyler a kúthoz támaszkodva, karba tett kézzel, behunyt szemekkel várt a többiekre. Teljesen nyugodt volt, és biztos a dolgában. Egy magassarkú topogását hallotta a távolból, ami lassanként a közelébe ért, majd pár lépésnyire megállt. Tyler kinyitotta sárgás fényben úszó szemeit, melyek a lány fehér magassarkújára tapadtak. Luna csípőre tett kézzel állt előtte, mondani készült valamit.

-Hogy vagy képes ilyen nyugodt lenni? Nem hiszem el... -mondta hátat fordítva, fehér haját a szellő simogatta. -Ha elmondom akkor neki, talán nem történt volna mindez. -az égre tekintett, a fehér felhők szétválni készültek, hogy teret adjanak a csillagok ragyogásának.

-Ha akkor elmondod neki, magától ugrott volna a halálba.

-Miért vagy olyan biztos benne? -szólt hírtelen felindulásból, aztán újra Tyler felé fordúlt. -Te semmit nem tudsz róla, nem ismered.

-Eleget tudok ahhoz, hogy képes legyek eldönteni kinek az oldalára álljak. -a fiú feltekintett, a lány könnyes szemeibe-Teljesen senkit nem lehet kiismerni. Őt pedig végképp nem.

-Szóval azt mondod, hogy évszázadokon keresztűl nem voltam képes kiismerni őt? -Luna összeráncolta szemöldökeit-Ha ennyire alábecsülsz, akkor mondd meg te, melyik századba, melyik helyre, melyik emlékbe találjuk! Gyerünk! Ugye?! Nem is értem mit keresel itt.

-Hogy az a... -Tyler arcán látszott, hogy fogait csigorgatja,.-Sosem jöttem jól ki az őrzőkkel, de te valami elementális vagy!

-Mondd hangosabban! Hogy mindenki halljaa.. -elnyújtotta a szót, aztán kinyújtotta a nyelvét. -Apropó, a helyettesemmel mi van? Neki kellett volna rá vigyáznia.

-Lucinda?

-Igen, ki más okostojás. Még rímelt is. -mondta arrogánsan.

-Honnan tudjam?! Nem vagyok pudli, mint te, hogy mindenkinek érezzem a szagát.

-Ki a pudli?! -Luna nekirántotta Tylernek jobb kezét, a fiú megakadályozta az ütést, megszorítva jobb kezével a lány csuklóját. -Hogy képzeled?! -a lány a másik kezével próbálkozott, de ugyanúgy járt-Te kis...!!

-Najó, ebből elég lesz! Olyanok vagytok, mint a dedósok.-mintha meg sem hallották volna.

Mindketten a hang felé figyeltek. Egy ordas fa árnyékából Iris lépett elő. Legalább 2 cm magasságú volt a hosszú csizmája talpa. Nem mindíg szeretett alacsonynak tűnni a nagyok közt. Egy fekete bőrszoknyát viselt, és egy rózsaszín prémkabátot. Haját sosem hordta másként, csakis kibontva, amely nyílegyenességben húzódott a háta közepéig. Egy vastag fekete nyakpánt díszelgett vékony nyakán. Tyler nem tudott Irisről.

-Na ne.. Ő vajon mi lehet? Cicaharcos?-mondta Ty felnevetve. Luna elengedte a fiút.

-Ne becsüld alá.

-Ne legyél úgy oda magadtól.-Iris közelebb lépett, hátrafordult, majd előretette a haját.

-Azt a rohadt. Te minidobókéseket hordassz a nyakadon?-meglepve érte a dolog, arcán elismerés látszott-Nem semmi.