Sárkányok között

1. fejezet

Sziasztok! Én vagyok Lavender Flake, egy teljesen átlagos lány. Azt leszámítva, hogy a vérem lila színű. Hajam hosszú és szőke és eléggé vékony vagyok. Szemem levendula színű, erről kaptam a nevem. Kb. 168 cm magas vagyok. Apámmal élek, testvérem nincs. Anyukámat 1 évesen láttam utoljára, apa nem volt hajlandó többet elmondani róla. De hagyjuk is a háttérinfókat, térjünk vissza a jelenbe.

Október 12 van, vasárnap délután. Osztálytársaimmal éppen kint vagyunk a parkban és röplabdázunk. Az egyik csapatban én vagyok és a legjobb barátaim, Lindsey és Carl. Lindsey barna, vállig érő hajú, szeplős arcú és kék szemű. Alacsonyabb nálam, de erősebb is. Carl pedig rövid, vörös hajú és kb. fél fejjel magasabb nálam. Szeme zöld, szemüveges. Még velünk van az osztály "leggyengébb láncszeme", azaz akivel senki sem foglalkozik. Dora a neve, rövid, sötét haja van, de frufruja hosszú és még senki sem látta a szemét tisztán soha. Alacsony lány, de egyben nagyon furcsa is. Szabadidőben soha nem beszél senkivel. Még talán magával sem. Ennél többet senki sem tud róla.
A másik csapatban az osztály "nagymenője" Dennis és "csatlósai" Luke, Anna és Tom. Mindig ugyanaz a napszemüveg és pulóver van rajtuk, mint valami egyenruha. Általában mindenkit csak szekálnak, főleg engem, mert én "más" vagyok. De már lepereg rólam. Most is csak azért röplabdáznak, mert menőzni akarnak, hogy ők mindenkit mindenben legyőznek. Ennek ellenére mi vezetünk 21-17-re. Csak azért van olyan sok pontjuk, mert emberhátrányban vagyunk... Vagyis itt van Dora, de vele nem megyünk semmire.
-És még egy pont nekünk - mondta Dennis nagyképűen.
Anna szervál. Elrontotta.
-Mit csinálsz te bolond!? - dorgálta Dennis. - Átadtad nekik a szervát!? Még egy ilyen hiba és többé látni sem akarlak!
-Illem noku? - nem tudom miért álltam ki mellette. Utálom mindegyikőjüket. Talán azért, hogy bosszantsam Dennist.
-Hagyd már őket, nálam a szerva, zsebünkben a győzelem! - nyugtatott Lindsey.
Ugyanis ő a legjobb röplabdázó az egész osztályban.
-Még egy pont... És még egy - számolta Carl.
-Meccslabda! - mondtam.
Linds sikeresen szervál és a labda repül Dennis felé. Dennis próbálja visszaütni, de úgy melléütött, hogy azt nem lehetett kibírni nevetés nélkül.
-Csendet! - ordított Dennis.
Odament Annahoz és felborította.
-Kellett neked átadni a szervát nekik!? - készült, hogy pofon vágja a lányt, de ekkor minden ellilult.
Nem láttam semmi mást csak lila foltokat egy hatalmas, valamivel világosabb lila placcon. Hirtelen akaratom ellenére odamentem az egyik lila folthoz, hozzáértem, mire az szétfolyt. Két lépést hátráltam, eldőltem és minden elsötétült.
Kinyitottam a szemeimet és ott feküdtem a parkban egy padon, mellettem Lindseyvel és Carllal.
-Mi történt? És miért fekszem ezen a padon? - kérdeztem értetlenül.
-Belilult a bőröd, elkezdett izzani a szemed, odamentél Dennishez és eltörted a lábát - mesélte Linds.
-És utána elájultál - fejezte be Carl.
-Mennyi ideig?
-Nem volt több öt percnél.
-Ez elég parás...
-Nekünk mondod? - akadt ki Linds. - Történt már veled ilyen?
-Még soha. És hol vannak azok a szerencsétlenek?
-Elvitték Dennist a kórházba. De szerintem jobb lenne, ha téged is hazakísérnénk. Eléggé forró vagy.
-Rendben. De én teljesen jól érzem magam.
-De ez a hőfok szerintem nem normális. Ugye Carl?
-Higgy neki Lav.
-De... na jó, menjünk.
Szerencsére nem lakom messze. 2 utca és már otthon is vagyok. Hazafelé nem beszélgettünk, vagyis én nem. Barátaim sutyorogtak valamit a hátam mögött, de amikor rákérdeztem nem mondták el.
-Szia apu! - köszöntem mikor hazaértünk.
-Jónapot Mr. Flake! - köszöntek kórusban a barátaim is.
-Sziasztok gyerekek! Ilyen hamar hazajöttetek?
-Igen - válaszolt Linds - fura dolgok történtek lent a parkban. De jobb lesz, ha Lav szobájában beszéljük meg ezt. És hozzon egy lázmérőt is.
-Azt minek?
-Csak hozza, majd mindent megtud.

Linds mindig is ilyen, „majd én megmondom és úgy lesz" stílussal beszélt. Magabiztosságával mindenkit meg tud győzni.
Felmentünk a szobámba. Lindsey mindent elmesélt apának.
-45 fokos láz. De én nem érzek semmi különlegeset - jelentettem ki.
-És te mit láttál, kislányom?
Elmeséltem, hogy én mit láttam.
-Ajajaj, hamarabb kezdődött.
-Mi? - kérdezte Linds és Carl.
-Apa a kezdetektől fogva tudta mi történik velem. De nem volt hajlandó semmit sem elmondani.
-Anyád bízott meg azzal, hogy semmit sem árulhatok el, hátha nálad nem fog megtörténni. De már elkezdődött.
-Mi kezdődött el? - kérdezte Carl.
-Rendben, de ez az ügy szigorú titoktartást igényel. Senki sem tudhat róla. Nektek is csak azért mondom el, mert nem csak ti láttátok. Megbízlak benneteket azzal, hogy ne tudjon senki az igazságról.
-Rendben.
-Akkor gyerekek, hisztek a természetfeletti lényekben?
-Én nem - válaszolt Linds.
-Én igen - mondta Carl.
-Attól függ milyen értelemben - mondtam.
-Nos, természetfeletti lények igenis léteznek. A legtöbb sárkány. Mi is azok vagyunk. Akár hiszitek, akár nem, most is éppen egy sárkány beszél hozzátok. Minden természetfeletti lény 17. születésnapján átmegy egy átváltozáson. Részleges vagy teljes, az egyéntől függő. A történetetek alapján Lav egy részlegesen ment át. Éppen ezért Lavender, te most egy kifejezetten sárkányokat felkészítő suliba fogsz menni. Ott majd mindent megtudunk rólad és megtanítanak téged a sárkánylétre.
-Mi is mehetünk? - csúszott ki Carl száján. - Bocsánat, de nem bírtam tovább. Mindig is többet akartam tudni a természetfeletti lényekről.
Erre Lindsey pofon vágta Carlt. De látszott rajta, hogy ugyanúgy várja az "igen"-t.
-Szép kis szülinapi ajándék, mondhatom - vágtam közbe. - Nem minden nap tudja meg az ember, hogy ő nem is ember és... és.... és.... - fakadtam sírva a nagy nyomás miatt.
-Nyugodj meg kislányom. Nem lesz ez annyira nehéz. Meg ha nem mész el, akkor veszélybe sodrod a körülötted lévőket és magadat is. Még nem tudod kontollálni az átváltozást. Nem telik sok időbe elsajátítani, de nem tudja bárki megtanítani. Meg itt lent veszélyes is, ha bárki meglátja, mert azzal elárulod a fenti világot. Ja és skacok, ti sajnos nem mehettek. Nem szeretik ott a normális embereket.
-És nincs rá valami mód, hogy...
-Nincs. Már az első teszten lebuknátok.
Éreztem a csalódottságot a barátaimból.
-És mikor kell mennem? - szipogtam.
-Mindenki a szülinapja után 1 nappal indul. De nálad már elkezdődött, így holnap, azaz a szülinapodon kell indulnod.
-Október 13. Szerencsés kis nap, mondhatom. De azért még ünnepelhetünk közösen? Mármint így négyen?
-Ma igen, de holnap délelőtt el kell indulnod.
-Egyre jobb...
-Ne panaszkodj már! Nem lesz olyan rossz. Akkor most megyek, összeütök valami finomságot, ti addig segítsetek Lavendernek pakolni.
És kiment apa az ajtón. Felkeltem, odamentem a könyvespolchoz, levettem a legvastagabb könyvet, visszamentem az ágyamhoz, földhöz vágtam a könyvet, lefeküdtem az ágyamra és meredtem a semmibe.
-Jól vagy? -kérdezte Linds.
-Hogy lennék jól?! Mit tennél, ha megtudnád, hogy sárkány vagy!? - ordibáltam.
-Nyugi van, nem kell kiabálni.
-Inkább menjetek ki mielőtt el nem vakít a düh és le nem csapok rátok is!
-De....
-Semmi de! Kifelé!
Inkább kimentek szó nélkül. Dühöngtem még egy kicsit, utána elgondolkoztam a történteken. Hogy tehettem ilyet a barátaimmal? Miért lettem ilyen dühös? Miért is nem akarok én menni? Mi lesz velem? Miért is kell itt hagynom ezt? Mit kell pakolnom? Miért érzem magam rosszul? Annyi kérdés felmerült bennem. De a végén rájöttem: éhes vagyok. Így a többiek után mentem a konyhába.

Közben a konyhában

-Ti meg?
-Lavender kiküldött minket nem épp a legbarátságosabb módon.
-Ahogy ismerem hamar le fog jönni, bocsánatot kér és kaja után kérdez.
-Remélem igaza van Mr. Flake.
-Most tényleg ennyire ismeri a lányát, vagy a sárkányérzékeit használja? Ha van egyáltalán olyan... - szólalt meg Carl először, amióta lejöttek.
-Talán... - kacsintott Lavender apja.
-Megjöttem! - jelentettem be. - Bocs az előbbiért skacok, elragadott az indulat. Apu, mit lehet enni?
Amint ezt kimondtam apa elkezdett kuncogni és megkérdezte a barátaimtól:
-Na, mit mondtam?
Kicsit elképedtek a barátaim. Nekem fogalmam sem volt róla mi történt, de inkább nem is kérdeztem, így is eléggé kivagyok.
Apa megtálalt és egy tál kókuszgolyót és egy tálca almás lepényt tett elénk.
-Ezt meg hogy? - kérdezte Linds.
Csak néztünk, hogy volt ilyen rövid idő alatt ennyi mindent készíteni. Ő csak kacsintott és hozott még egy csokitortát is.
-Oké ettől elment az étvágyam - mondtam és átmentem a nappaliba. De azért magammal vittem a kókuszgolyót. Megettem 4 darabot, visszamentem a konyhába és leültem.
-Visszajött az étvágyam...
Máskor ilyet poénból szoktam csinálni, de ezt most halálosan komolyan gondoltam.
-Kezdek nagyon összezavarodni.
-Nem csak te... - mondta Linds.
-Akkor boldog szülinapot! - mondta apa.
-Boldog szülinapot! - zengték kórusban.
-Köszi mindenkinek.
Apa átnyújtott egy dobozt. Szép sötétkék papírba volt csomagolva és egy türkizkék szalaggal volt átkötve.
Kinyitottam és egy karkötő volt benne egy gyönyörű levendula színű kővel.
-Ez a te vilhangod, azaz ékköved. Minden sárkány kap egyet születésekor és mindenki a 17. születésnapján kapja meg... ami neked holnap lenne, de te akkor már nem leszel itt. Erre úgy kell vigyáznod, mint az életedre. Törhetetlen, de elpusztítható. Ne kérdezd, még nem próbáltam, sem hallottam hogyan kell. Ha elpusztul te is elfogsz. A vilhang egy idő után a részeddé válik és többé le sem bírod venni... de nem parázz! Tudni fogod, hogy mikor fog ez elkövetkezni. Ja és ebben van minden erőd és a fegyvered. Minden sárkány fegyvere akkor kerül elő, amikor a vilhang úgy érzi, készen állsz a fogadására. Ha valamit elfelejtettem, azt majd a suliban megtudod.
-Köszönöm - csak ennyit tudtam mondani az információáradat miatt.
-Na akkor együnk - mondta vidáman apa.
Mindenki evett rajtam kívül. Lefagytam. Itt fogom a saját életemet. Nem lehet igaz...
-Mivan? Megint elment az étvágyad? - kérdezte Linds tréfásan. - Lav. Lav! Lavender! Ez lefagyott.
Erre csettintett. De nem történt semmi.
Hirtelen újraindultam.
-Hmmm? Mi?
-Lefagytál.
-Ja, bocs. De te nem fagytál volna le, ha az életedet tartanád a markodban?
-Nem. Én elfogadtam volna és elkezdtem volna enni.

-Mintha csak én mondtam volna – kuncogtam.
Megettük a tortát, fele kókuszgolyót és fele lepényt. A maradékból csomagoltunk Lindsnek és Carlnak majd ők hazamentek, mert eléggé eltelt az idő.
-Majd még holnap reggel átjövünk elbúcsúzni.
-Rendben. Sziasztok!
-Viszlát Mr. Flake! Hali Lav!
-Viszlát Mr. Flake! Szia Lav! - köszönt el Carl is.

Nos, új sztori. Ja. Várom a véleményeket róla! Köszi az olvasást! :3 -CSFD 2017. szept.

Átírva és javítva - CSFD 2020. aug.