Sárkányok között

14. fejezet

Nos, egy védőgömbben ücsörögni az orvosi szobában egy halloweeni parti kezdetén nem a legkellemesebb dolog. Fogalmam sincs, hogy miért, de úgy érzem, hogy Amy nem az igazat mondta indokként. Csillagászok meg jósok? Amy, ezt te is lazán meg tudod mondani... És ez a "dicsőség átadás" sem te vagy. A felfedezéseidet általában büszkén közlöd, nem így lepattintva, hogy mások fedezzék föl helyetted.
Ennek ellenére bennem volt a menekülési ösztön. Először is megpróbáltam elgurítani a gömböt. Nem sikerült... Alaposabban is megnéztem és ki van támasztva... Ügyes.
Következő próbálkozás a kitörés volt. De ez az ötlet már eleve halálra volt ítélve. Kívül-belül védőgömb. Harmadjára az erőmhöz folyamodtam. Vagyis csak akartam. Minden képességemet blokkolta a gömb. Remek...
Mivel más már nem jutott az eszembe így vártam. Vártam, hátha jön valaki. Néha egy-egy "segítség" kiáltást is közberaktam, hátha kivált valami hatást.
Körülbelül egy óra múlva bejött egy férfi. Mikor levette a kapucniját, egyből ráismertem. Ő nézett rám olyan furán, mikor Amy kiment. Meglepő módon még mindig tudott olyan furán nézni. Elkezdett beszélni, de csak tátogott, semmi hang nem jött ki a torkán.
-Ugye tudod, hogy nem hallak? - kérdeztem.
Először egy értetlen nézést küldött felém, majd a homlokára csapott. Varázserejével nyitott egy kis rést a gömb tetején.
-Na, mostmár hallasz.
-Végre. Unalmas volt csak nézni, hogy tátogsz.
-Hát igen. Erre ráfelejtettem.
-Kiengednél?
-Minek nézel Káoszmester? A szőke hercegnek?
-Káoszmester? Én?
-Oh, bocsáss meg, már megint elfeledtem. Rögtön felvilágosítalak.
-Azt nekem kellene... - poénkodtam. - Csak itt nem... várj, megpróbálom!
Megpróbáltam varázsolni. Hát eléggé keserves kis fénygolyót sikerült kreálnom, de most a lyuknak köszönhetően gyengült a gömb gátló hatása.
Az idegen csak kiröhögött. Utána belekezdett valami varázsigeszerű szövegbe: Lomao bellkrewin ana Khaophaj!
Ekkor átváltoztam... de nem én irányítottam a testemet. Az elmém fölött is átvette a hatalmat. Most csak egy csapdába szorított lélek vagyok.
-Na végre! Valakinek sikerült megidéznie! Zircronis? Az ég átkozzon meg Nagyúr! Miért nem valami zokninál értelmesebb lénnyel idéztettél meg? Még Koppának is jobban örültem volna... - mondta az, aki átvette a testem fölött az irányítást. Eléggé durván beszél... Nemcsak amit mond, de a hangja is eléggé nyers, meg recsegős.
-Káoszmester, de jó újra látni! Újra erőd teljében! A Nagyúr már várja, hogy megossza a...
-CSEND!
-De miért? Ez a satnya kis lány nem okozhat nagy galibát, amíg te irányítod.
-Éppen ez a baj! Még túl erős, tisztán hallja, amit most beszélgetünk. Szóval nem említs semmi olyat, amiről kósza füleknek nem kell hallaniuk.
-Akkor nincs mit mondanom.
-Hajh, meg vagyok veled áldva Zircronis! Még mindig fogalmam sincs róla, hogy hogyan kerültél be közénk. De most szüntesd meg a varázslatot és engedd el a lányt. Az elméjéről majd én gondoskodok. De azért üzendd meg a Nagyúrnak, hogy...
-Oéavr! -mondta Zircronis, majd Káoszmester eltűnt és újra én irányítottam.
-Te tényleg eléggé idióta vagy - mondtam ezúttal én.
-Te csak maradj csöndben! Most visszamész a szobádba és senki sem tudhat erről az egészről!
Akaratom ellenére elindultam ki az orvosi szobából. Közben egy erőteljes szakító érzést éreztem a fejemben, mintha ki akarna szakadni egy darab az elmémből. Rájöttem, hogy Káoszmester próbálja eltüntetni a beszélgetése emlékét a fejemből, de már eleve rossz helyet próbált eltávolítani. Végül is sikerült neki, de a gyengélkedőre való menetelt és a próbálkozásaimat sikerült kitépnie... Tehát annyira emlékszem, hogy... összehívtam reggel Lindsék csoportját, majd elindultam jelmezt kreálni. Utána... öhm... fogalmam sincs mi történt, majd Zircronis kántálása a mostig. De mi is történt a szakadékban? Már nem emlészem. De azt tudom, hogy Káoszmester eltűnt mostmár belőlem, egyáltalán nem érzem az elméjét, vagy a jelenétét.
Fölmentem a szobámba és mindent, amire emlékeztem, elmeséltem Snownak.
-Figyelj Lav! Szerintem valami nem okés körülötted...
-Vettem észre - vágtam közbe.
-...de ezt még az előnyödre is fordíthatjuk.
-Hallgatom a tervet!
-Neked az égvilágon semmi dolgod sincs, minthogy normálisan viselkedj, ne foglalkozz ezekkel a kis kavarodásokkal, majd megkeresem a megoldást. Megvannak a forrásaim hozzá.
-Ezzel nem sokat segítettél a kedvemen...
-De ha az akció beindul, akkor sokkal könnyebb dolgod lesz majd.
-Én megbízom benned, de haaaaaa... - önálló életre kelt a lábam. Megint. -Snow, örülnék, ha segítenél!
-Azt csinálom.
-Mivan?!?
-Ez az első része a tervemnek. Vagyis nem. Inkább egy jóslatot láttam, amiben katasztrofális dolgok történnek veled a halloweeni partin. És ez a legjobb hely, hogy részt is vegyél, de ne legyél fókuszban.
Bementünk oda, ahonnan a világítás kiindult. Nem is rossz ötlet Snowtól. Itt legalább tudom irányítani a fényeket és nem is okozok galibát a partiban. Nem nyugtató a helyzetem, de ez van.
Eleinte unatkoztam, így egy már a könyvtárból korábban kivett könyvet kezdtem olvasgatni. Egy sárkányról szól, aki még nem tudja, hogy ő egyáltalán sárkány és hogy mi mindenre képes. Tökre érdekesnek tartom. Hasonlít rám. Hehe.
Egy idő után találtam benne egy kis halloweeni versikét:
"Halloweenkor ijesztgetés,
Valentinkor ölelkezés.
Cukorgyűjtést, gúnyaöltést,
Boszorkányos szépjóestét.
Mindenki legyen édesen ijesztő,
Vagy nem jár neki életrekeltő.
Tök faragva legyen fényes,
Vagy megsütve legyen édes.
Későn kell a hálósipka,
Legyen mindenkinek rémisztő halloweenja!"
Megtetszett a versike is, így ki is vetítettem a fények segítségével. Nem egyszerű megcsinálni, koncentrálnom kell. Nagy levegő... Be a parti közepére... a két ablak közé... és... MEHET!
-Mivan? - kérdezte Snow.
-Ez hangos volt?
-Eléggé...
Hirtelen minden elhalkult és elsötétült. Mivan, már megint valami történik velem? Már így is eléggé kész vagyok, nem kérek mára több galibát sem magammal, sem magamban.
-Lav-Lav, légyszi csinálj fényt!
Snowot hallottam, szóval nem az Álom folytatódik. Nem is lehetek kómában, hiszen mozogni is tudok. Akkor meg? Nos, majd kiderül, előbb "a magam módján", ahogy a beavatáson is, fényt keltettem.
-Nem megmondtam, hogy ne csinálj semmit? De attól még ez mindig menő trükk - dicsért meg a trucsonom.
-Köszi... Várj. Még mindig? Hogy érted? Akkor még nem...
-De akkor már előjöttem. Meg ne feledd, hogy mi vagyok. Arról is tudok, amikor még egyek voltunk. Mindent, amit te, minden emléked nekem is megvan.
Most egy halom kínos emlék futott át az agyamon és kezdett vörösödni a fejem. A fény is vörös lett, ami belőlem áradt. Most még kínosabban érzem magam.
Erre benyit Ivory és Dylan a szobába. Remek. Nem elég, hogy a trucsonom előtt leégettem magam, de most már a csopottársaim előtt is.
-Lav!... Öhm... izé... miért vagy vörös? - kérdezte Ivory.
-Nem fontos...
-Dehogynem! Ha megint le akarod rombolni az iskolát, mint első héten, akkor jobb, ha Amyhez mész.
Még vörösebb lettem.
-Már így is eléggé kínosan érzem magam, úgyhogy légyszi ne fokozzátok!
-Kínosan?
-Nem akarok róla beszélni... - éreztem, hogy már ennél vörösebb már én sem tudok lenni. Elértem a színskála legszélét.
-Okéééé... Amúgy azért jöttünk, hogy megnézzük, hogy hogy vagy. Az iskola összes fényét a nagyterem falára vetítetted úgy, hogy egy versikét adjon ki. A tanárok szerint ehhez halálos mennyiségű varázslat szükséges. Erre még a nixtrucson is alig képes...
-Pedig én megcsináltam és a legnagyobb gondom az Snow és ez a kínos érzet.
-Le kell velünk jönnöd - közölte Dylan.
-Nem tehetem.
-Miért?
-Egyszerűen csak nem.
-De muszáj. Ez a kis mutatványod felhalmozta a suli összes fényét. Akkora energiatömeget kentél a nagyterem falára, hogy senki sem bír mozdulni. Az elekto- és fénysárkányok próbálják visszafogni az energiatömeget. De az akkora, hogy közösen is alig bírnak vele bármi is kezdeni.
-Akkor te mit keresel itt, Dylan? Nem azt akarom mondani, hogy tűnj innen, csak te is elektrosárkány vagy. Nem kéne segítened?
-De, csak mi pont ide indultunk. Kijöttünk a teremből, mire sötét lett és a nagyteremben pedig egy versike tűnt fel. És azon kívül, hogy a tanárok látni akarnak téged, ezt a gondot is meg kell oldanod.
-Mhm...mmmmmmm... de izé... akkor sem mehetek.
-De mégis mi a sárkánynyila miatt nem jöhetsz?
-Hát izé... nem mondhatom.
-Lerángassunk?
-Nem értitek. Nem mehetek le a partiba. Meg lett tiltva.
-Ki tiltotta meg? Ha nem tanár, akkor úgy megtörölgetem a képét... - keménykedett Dylan.
-Mellesleg most nincs parti odalent. Jelenleg egy hatalmas bármikor-megölök-mindenkit csapda van a nagyteremben és az egyetlen, aki meg bírja állítani, az te vagy - érvelt Ivory.
-Ahj, hogy a francisba már! Gáz fog történni, ha lemegyek! Nem akarom senki testi épségét kockáztatni, ezért vagyok itt fönt és nem mentem le! - fakadtam ki.
-Nem sok sikerrel - vágott vissza Dylan.
Tudtam, hogy igaza volt. Tudtam, hogy a jóslat beteljesült. De nem meglepő, általában beteljesülnek. Akkor nem jóslatnak hívnák.
-A sárkány egye meg! Akkor menjünk! - mondtam mérgesen.
Csináltam egy fénygömböt és lementünk a nagyterembe. Már a folyosó végéről láttam a fényt, ami a nagyteremből áradt. Beléptem a terembe, de ekkor váratlan esemény történt: az összes fény megindult felém. De nem tiszta fény volt, hanem keveredett egy jó adag elektromossággal. Egy másodpercem sem volt, már el is ért az energiatömeg, én pedig összeestem...

-Sárkányokra! Lavender! -hallottam mindenki kiabálását.
-Senki se menjen a közelébe! - hallottam Amy figyelmeztetését. - Nekem sincs semmi fogalmam róla, hogy mi a sárkánymáj történik itt, de jobb, ha nem vagyunk a közelben. Akár fel is robbanhat. Vagy az is lehet, hogy... nem - csuklott el a hangja.
Nem, nem haltam meg. Tisztán éreztem minden porcikámat... olyat is, amit nem kellett volna. Nem is ájultam el, hiszen mindent hallok és fel is fogok. De mozdulni nem bírok. Szemem csukva, számat nem bírom mozdítani. Valami furcsa bizsergést is érzek, ahogy átfut a testemen. De nem olyat, amilyet akkor szoktam, ha apa finom csokitortáját eszem.
-Snow! - kiáltottam gondolatban.
Éreztem jelenlétét, de semmilyen kapcsolatot nem bírtunk felvenni. Valami nem engedi.
Hirtelen mindenki elkezdett menekülni meg sikoltozni. Mármint a hangok alapján ezt szűrtem le. Vajon mi történhetett velem?
Mikor ez a kérdés megfogalmazódott bennem, abban a pillanatban elfogott a szédülés, majd egy hirtelen rántás, erős fájdalom, mintha egy kulcslyukon húztak volna át és lezuhantam. Hogy honnan hová? Azt ne kérdezzétek, mert ez már nem olyan terep, amit ismerek. Távol a sulitól, egy nyirkos esőerdőben, két lapulevél alatt fájlalom a vállamat, ugyanis azzal sikerült tompítanom az esést. Megpróbáltam felkelni. Nehezen, de sikerült. Most már képes voltam mozogni, de valami birizgálta az elmémet. Nem engedte, hogy tisztán gondolkozzak. És még mindig bizsergek.
Nos tehát egy erdőben állok. Pontosabban esőerdőben, ami tudtommal nincs a suli közelében. Bármerre nézek csak fák. Fák mindenhol. És most képzeljétek el, hogy hagymát pirítotok ebédhez, de leégetitek. Na most pont olyan illatot érzek. Akármerre nézek, mindenhol csak összeégett aljnövényzetet látok. Pontosítok, körülöttem. Két méterrel arrébb már minden normális. El akarok indulni és mikor megmozdítom a kezem, akkor belényilall a fájdalom. Odakapok a vállamhoz a másik kezemmel. Szerencsére nem tört el. Csak egy kis zúzódás. De éppen olyan helyen van, ahol semmit sem bírok bal kézzel csinálni, mert fáj. Oké, akkor fájó vállal nekiindulok valamerre. Ennyi fa között nehéz megtalálni az égtájakat. A fák lombkoronái eltakarják a napot. Napot... várjunk. Nem este volt még az előbb? Remek, akkor az időt sem tudom. Vagy 10 óra körül járhat, vagy 2. Csak a fény irányából merem megtippelni.
Mintha bilincs lenne az elmémen. Nagyon lassan bírok csak gondolkodni. Ez így nem lesz jó, kell valami terv. Hát, egy biztos, hosszú napom lesz...

Átugrunk Snow szemszögébe

-Lav? Lavender? Hova tűntél?
Mikor Lavenderbe csapódtak a villámok, akkor lett egy hatalmas villanás, pár másodpercig ájultan feküdt, majd eltűnt. De valami nem stimmel. Miért nem bírtam és még mindig nem bírok vele kapcsolatot felvenni? Lavender, ez nem vicces, kérlek válaszolj! Ha nem válaszol, akkor kénytelen leszek egy csapatot szervezni, majd megkeresni. Azt a tényt nem fogadhatom el, hogy meghalt. Most jelen pillanatban a jelenlévők 90%-a van ebben a hitben. De ez lehetetlen, hiszen én még itt vagyok. Ha meghalt volna, akkor én sem lennék itt.

Lavender galibába keveredik az éjjel,
A felmentőcsapat hazatér üres kézzel,
De a remény lángja még él,
Hogy hősünk biztonságban hazatér.

Az első sora a jóslatnak stimmel. De a továbbiak sokkal inkább aggasztanak. Amint megszerveztem a csapatot, útnak is indulunk. Hogy hová? Majd kiderül, hiszen a jóslat nem csak ennyiből áll. Viszont a folytatása még előttem is ismeretlen...

Íme a hőn áhított folytatás. Egyre nehezebb Lav-Lav sorsa, de ilyen barátokkal semmi sem lehet akadály... hacsak az a valami, ami megakadályozhatja őket rossz kezekbe kerül... de nem is sejtitek, hogy mennyire.
Ennyi spoiler elég is lesz. Mellesleg úgy vagyok, mint Snow: "A történet folytatása még előttem is ismeretlen." Remélem tetszett, és sajnálatos módon nem bírom eléggé gyorsan megírni a folytatást. Az időm se szeretné, meg nem akarom, hogy vontatott legyen. De lesz és az a lényeg.
Jók legyetek!
-CyanSFD 2019.jan.

Javítva és átírva 2020.aug.