A L B Í N Ó | ✓

KILENCEDIK

• Kilencedik fejezet •

K R I S T Ó F

• H é t f ő •

Amikor belépek a terembe rögtön Eper üres helyére kell pillantanom. Boti összehúzott szemöldökkel figyel, ahogy leülök az utolsó sorba.

Kínomba kinézek az ablakon. Lassan már itt a nyár. Ma én is egy sötét kék rövidnadrágot és egy fekete ujjatlant vettem fel. Ujjaim az asztalon dobolnak.

Mindenen jár az agyam.

Anyámon
Barnán
Vladimiren
Gilberton
Végül pedig Epren.

Még mindig nem okoskodtam ki, hogy hogyan juttattom ki onnan. Aztán még ott van Barna, aki őrizetben van. És a beteg anyám.

Legszívesebben szétvernék mindent. Kezeim ökölbe szorítom. Az erek jobban beduzzadnak karamon. Kézfejem vörös lesz. Fogaim csikorgatom.

- Kristóf? - kifújom a levegőt és az asztalom előtt álló Móninak szentelem figyelmem. Arca aggódó, szemei vörösek.

- Mivan? - mordulok rá.

- Kérdezhetek valami?

- Bökd már ki! - forgatom el szemeim. Móni beleharap alsó ajkába.

- Izé... Tudsz valamit Eperről? Szombat este óta nem hallottunk róla semmit... - suttogja idegesen.

- Úgy nézek ki, mint aki tudja? Nem az én őribarim! - vonom meg vállaim. Figyelve arra, nehogy valamit elkezdjen sejteni.

Móni egy másodperc erejéig a szemeimbe bámul. Észreveszem, hogy egy könnycsepp lecsordul arcáról. Faszomba

- Figyu. Nem is értem miért hozzám jöttél! Mi csak Eperrel padtársak vagyunk. Soha nem beszéltünk két mondatnál többet - bökőm még oda neki. Móni bólint.

- Eltűnt. Nagyon aggódnak érte a szülei.

- Aha. Az király. Készen vagy? - nézek rá várakozóan.

- Olyan bunkó vagy, nincs szíved? Egy jégtömb vagy! - kezd el velem visítozni.

- Leszarom. Ha a kis csaj nem tud a seggére vigyázni nem az én bajom - próbálok nyugodtan beszélni, ám nehéz - ideges vagyok.

- Igazad van. Te fiú vagy. Téged nem fenyeget annyi veszély, mint minket lányokat! Mivan, ha megerőszakolták és utána feldarabolták? - néz rám újra nagy szemekkel. Felnevetek.

- Túl sok filmet néztél! Lehet, hogy megunt titeket és lelépett?! - dőlők hátra székembe.

- Utállak. Komolyan. Egy pöcs vagy - ezzel ellépked.

Lehet, hogy az vagyok. De őszintén nem érdekel. Még mindig haragszom Eperre. Saját magának köszönheti ezt. Komolyan, elgondolkodtam már azon is, hogy hagyom a picsába és nem juttattom ki onnan.

Pár perc elmúltával Tibi bá is megérkezik. A vastag történelem könyvet szó szerint ledobja a tanári pultra.

- Eper? - néz kérdően a mellettem lévő üres helyre. Megvonom a vállam.