Tényleg csak BFF-ek vagyunk?

1. fejezet

*Emiko*
Mashida Emiko vagyok, 16 éves és most kezdem a 9. osztályt a Sakura Iparművészeti Szakgimnáziumban. Mivel kiskoromban gyenge volt  a szervezetem, ezért egy évet visszamaradtam.
Már nagyon vártam a mai napot, hiszen ma újra láthatom a legjobb barátnőmet Misaki Haruko-t, vagy ahogy én hívom Haru-chant.
Reggel korán keltem. Felöltöztem, megfésülködtem, csináltam magamnak szendvicset, és elindultam a suliba. Kb félórára lakom az iskolától, ezért gyorsan beértem, majd megkerestem a termet. Hamar meglett.
Mikor bementem az egyik ablak melletti padnál megpillantottam Haru-chant, aki éppen azokkal a lányokkal beszélt, akikkel a gólyatáborban barátkoztunk össze.
- Jó reggel, Haru-chan! - és széles mosollyal az arcomon a nyakába ugrottam.
Azonban  hamar észhez tértem és bocsánatot kértem tőle. Nagyon zavarba jöttem.
Sokszor van ez, sőt néha furcsa érzés kap el amikor megölel, rám mosolyog vagy csak kimondja a nevem. Általában a közelében mindig valami nagy hülyeséget mondok. Ilyenkor igyekszem nem rá nézni, nehogy észre vegye  mennyire elvörösödtem.


*Haruko*
A nevem Misaki Haruko, 15 éves vagyok.  Barátoknak csak Haru. Sakura Iparművészeti Szakgimnáziumban kezdem most a 9. osztályt. Hála a jó égnek nem vagyok egyedül, itt van velem a legjobb barátnőm Emiko. És még pár ember akit gólyatáborban ismertem meg. Mint pl.: Hitori és Mimori, az ikerpár akik egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, vagy Akane, aki egy igazán csendes lány, van még Ena és Kimi, akik szint úgy régi barátnők, és még vannak egy páran.
Épp velük beszélgettem a suli első napján a termünkben, amikor Emiko a nevemen szólított, majd a nyakamba ugrott. Istenem, úgy hiányzott az érintése, hangja, mosolya, még az illata is. Aztán bocsánatot kérve elhúzódott, kicsit csalódott voltam emiatt. Majd láttam ahogy elfordul, és takargatni próbálja, hogy elpirult. Olyan cuki volt. Felálltam és átöleltem, mire zavarában nem tudta mit tegyen. Csak gyengéden viszonozta az ölelést. A fülébe súgtam:
- Hiányoztál.

*Emiko*
Szavai hallatán lefagytam. Nagyon meglepett amit mondott, de olyan jól esett.
- Én is t-téged - mondtam, miközben azt kívántam bárcsak sose engedne el. Aztán észbe kaptam, úristen mit mondtam??! - A-akarom mondani, t-te is.
Gyorsan elengedtem, majd leültem a mellette lévő székre. Furcsán nézett rám, de bejött a tanár és mindenki a helyére ült. Olyan boldog voltam, hogy egész évben mellette ülhetek. A nap többi részében nem történt semmi érdemleges.
- Ahh... jó gyorsan vége lett a lapnak - sóhajtottam, és egy mosolyt erőltettem az arcomra. Nem akartam hogy észrevegye menyire elszomorodtam emiatt.

*Haruko*
Nagyon furcsán viselkedett szinte egész nap. Talán megbántottam?
- Ahh... jó gyorsan vége lett a lapnak - sóhajtotta. Majd fáradtam elmosolyodott, utánoztam a "mozdulatot".
- Igen -feleltem és megdörzsöltem az arcom. Semmi kedvem nem volt haza menni. Szerintem szívás, hogy csak 4 óránk volt. - Később felhívlak! - mondtam, miközben kifelé tartottunk az épületből. Majd elváltunk egymástól. Ő az egyik én a másik irányba. Kicsit szomorú voltam, hogy csak ennyi időt tölthettünk együtt.
Haza érve a cuccaimat ledobtam a földre és magamhoz vettem a telefonom. Már tárcsáztam is a számát. Amikor felvette (végre) vidám hangjától jobban éreztem magam.

*Emiko*
Miután elváltunk megvártam míg befordul a sarkon, majd futottam hazáig.  Senki sem volt otthon, mivel a szüleim üzleti úton voltak, tesóm pedig nincs.  Mikor végre megérkeztem ledobtam a szobámba a cuccaimat és vártam mikor hív. Várakozás közben kicsit megkívántam a sütit, úgyhogy neki láttam sütni egyet mikor megszólalt a telefon. Gyorsan  megtöröltem a kezem és felvetem.
- Szia! - szóltam bele mosolyogva. Nagyon örültem, hogy hallatom a hangját.
- Helló! Mizujs? - köszönt vissza
- Sütit sütök ... mindjárt kész. Kérsz? - Kérdeztem vigyorogva, kicsit félve, hogy mit fog mondani. Hát nem csalódtam benne.
- Igen, kérek - mondta határozottan.
- Rendben. A-akkor viszek neked belőle! - le se tudtam vakarni azt a mosolyt és boldogságot az arcomról. Szerencsére viszonylag gyorsan készen lettem az édességgel, úgyhogy siettem vele Haru-chanhoz. Aki meglepetésemre már a ajtóba várt engem.