Tényleg csak BFF-ek vagyunk?

7. fejezet

*Haruko*
Másnap meztelen testének súlya alatt ébredtem. Azt kívántam, bárcsak mindig így ébredhetnék. Az éjjeli emlékek hirtelen megrohamozták a fejemet. Kívülről láttam magunkat, és közben mindent éreztem. Elképesztő volt. Majd gyorsan visszazuhantam a valóságba, ahol ez a gyönyörűség testemen aludva szuszogott. Nem akartam megmozdulni, elengedni, de kénytelen voltam annak tudatában, hogy a szüleim most legalább egy hétig otthon lesznek. Nagyot sóhajtottam és felébresztettem Emikot.
- Ébresztő - suttogtam, mire nyöszörgött. - Gyerünk szívem! 
- Csak méég öt percet~ - nyöszörögte, de már félig ébren volt, képes volt felfogni mit mondok.
- Ha nem kelsz fel, elérem, hogy olyan hangosan nyögj, mint még soha!
Erre egyből felkapta a fejét és rám nézett, majd hirtelen bele is vörösödött. Pár pillanat kellett neki, hogy rájöjjön, tulajdonképpen meztelenek vagyunk és az arca még az előbbinél is vörösebb lett. Majd lemászott rólam, kerülve a tekintetemet és kiment a szobából, feltételezem a WC-be. Addig én felvettem a fehérneműimet, és eldugtam az övét. Na nem mintha ne lenne neki másik valamelyik fiókban, de akkor ebbe nem gondoltam bele. 
Mikor visszaért, elfelejtkezett róla, hogy nincs rajta semmi, és teljesen nyugodtan mászkált előttem, és nem értette miért figyelem én annyira őt.
- Mi az? - kérdezte, mikor már nem bírta, én csak megráztam a fejem és figyeltem tovább. Minden apró részletét megfigyeltem a testének, csodálkoztam is rajta, hogy nem egyértelműen leolvasható az arcomról az ámulat. Gyönyörű volt. Majd hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és húztam magam után Emikot is. Kihúztam egy konyhaszéket és leültettem rá. Ekkor tűnt fel neki, hogy nincs rajta ruha és szégyenlősen takargatni kezdte magát. 
- Egész végig így járkáltam előtted? - kérdezte félve.
- Igen - mosolyogtam rá huncut vigyorral. Mire felháborodva nézett rám.
- Miért nem szóltál??
- Azt hittem tudsz róla - tettettem a hülyét és vállat vontam. - Maradj itt!
- Jó de adj valami ruhát! - kérte mire az első kezembe akadó anyagot oda adtam neki. Egy vörös, talán selyem kendő. Odaadtam és elrohantam megkeresni a fényképezőgépét, amit még tőlem kapott.

*Emiko*

Amíg ő távol volt, magam köré tekertem a kendőt, leültem a székre és csak néztem ki a fejemből, mígnem a szemem sarkából észre nem vettem gyönyörű mosolyát. Meseszép volt ahogy ott állt az ajtókeretnek támaszkodva, kezében a fényképezőgéppel. Majd hirtelen egy kattanásra lettem figyelmes. Odafordultam, mire lágyan ajkába harapott. - Mi az? -néztem rá értetlenül, ő pedig rám mutatott. Egy darabig még ültem és őt figyeltem, majd lenéztem oda ahova mutatott...
- ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!! - kiáltottam fel, miközben kezemmel próbáltam takarni magam.
- Vedd el a kezed! - lassan odasétált hozzám, megfogta kezeim, majd a fülembe súgta.- Csodás vagy. - szavaira arcomba szökött a vér. Ezután a székkel együtt óvatosan hátradöntött. Az ijedtségtől becsuktam a szemem.
- Kinyithatod a szemed! - mondta. Szót fogadtam neki, de amit láttam attól elállt a lélegzetem. Haru gyönyörű barna szemeivel találtam szembe magam, melyek láttán elöntött a vágy és érezni akartam csókját. Kezeimmel végigsimítottam arcán, majd közelebb húzva magamhoz, megcsókoltam. Mikor levegőhiány miatt csókunk félbemaradt, arcán tisztán kivehető volt a meglepettség. De nem tartott sokáig. Helyét ugyanis hamar átvette egy ravasz, vággyal fűtött mosoly.  

*Haruko*
Hirtelen felbátorodásán egy pillanatra meglepődtem, de egyben borzalmasan tetszett is és lenyűgözött. A meglepettség, azonban nagyon hamar átalakult az eddiginél erősebb vággyá és újra akartam ajkait érezni enyéimen. Megcsókoltam, mire habozás nélkül viszonozta a csókot.
Csók közben beletúrtam hajába és bele is markoltam, majd a kezemet lassan elkezdtem levezetni a hajából, a nyakán, a mellkasán át. És tettem egy kis kitérőt melleinél. Elképesztő volt ahogy minden érintésemre rezdül és reagál a teste. Ahogy elkezdtem melleivel játszani, ajkaink elszakadtak egymástól. Elvörösödve fordította el a fejét, ezzel utat engedve a nyakához. Amire egyből rátapadtam és édes csókokkal hintettem be. Ekkor már elkezdett ficeregni alattam és sóhajait megpróbálta elfojtani. A nyaka kifejezetten érzékeny, és én ezt tudtam jól, ki is használtam. Közben egyik kezem el kezdtem levezetni még érzékenyebb területekre és kicsit vártam ott, és nem csináltam semmit. Egy kis idő után idegesen nyitotta ki a szemét és rám szegezte. Olyan vörös volt hogy egy paradicsom is irigy lehetett volna.
- Csináldh már ah...! - nyögte én pedig széles vigyorral a képemen válaszoltam.
- Parancsára, hercegnőm! - mondtam és ha lehet még vörösebb lett.

Tádááááá!! Meghoztam, sajnálom hogy várattunk titeket! Remélem a következőt hamar tudjuk hozni! Igyekszünk!~ Haru