Négy sors, három jövő, kettő álom, egy múlt [BEFEJEZETT]

20. fejezet

(Naruto)

Miután Jonin lettem 3 hónapon keresztül csak A-s küldetésekre jártam, és természetesen mindegyik el lett végezve. Számomra ezek gyerekjátékok voltak, meg hát... békeidőt élünk, így nagyon nincs is olyan sűrűn munka, így egymás között vagyunk kénytelenek leverni a feszültséget. Egyszer összefutottam Sasuke-vel. Én könyörögtem neki, hogy harcoljunk egyet, de ő nemet mondott. Amióta ANBU-s, lehetetlen utolérni, bár, talán most nem a személyisége az oka a viselkedésének. Amikor a Taka csapattal idejöhet Konoha-ba, pontosan 3 hónappal ezelőtt, közölte velem, hogy élvezzem ki a békeidőt, amíg lehet, mert szörnyű dolog van készülőben. Tény, hogy Zabuza és Haku rejtélyes körülmények között tért vissza, ezt még én is tudom, meg azt, is, hogy a sensei-re pályáznak... Nagy valószínűséggel Sasuke ez ügyben nyomoz az ANBU-ban... Milyen fura... a 4. Shinobi háború után Sasuke megváltozott, jó irányba... Mindig is azt hittem, ha Sasuke újra itt lesz, akkor mi, Sasuke és Sakura, újra egy csapat leszünk, és együtt megyünk, majd bevetésekre... De az útjaink másfele vezényeltek minket. Vajon a ninja útjaink, újra összeérnek, és lesz, majd, hogy újra közös utunk lesz?

A mai napon kapom meg a tanítványaimat. Kakashi szerint nem kell erőltetni számomra a küldetésekre járást, hiszen tapasztalt harcos vagyok, ráadásul békeidő van, így nincs értelme még egy évet várni, hogy diákokat kapjak. Nagyon fura érzés... 9 évvel ezelőtt még genin voltam, most pedig sensei... és akárcsak Kakashi, én is kapok növendékeket. Iruka szerint kellemes meglepetés fog engem érni, amikor megismerem a tanítványaimat. Izgalomba jöttem; az adrenalin szintem kimaxolodott, annyira izgultam, hogy ifjú genin-eknek taníthatom meg az én elveimet, meg azokat, amiket persze én is megtanultam. Megkértem őket, hogy az emlékkőnél találkozzunk. A diákok állítólag tudják, hogy én vagyok a sensei-jük... Azért remélem, hogy nem lesznek nyalizósok, hiszen, amióta levertük a 4. Shinobi háborút, csak úgy csorgatják utánam a nyálukat az emberek. Néha idegesítő tud lenni a sok rajongó... mármint azok, akik minden lépésedet figyelik, akik viszont normálisak és elbeszélgetnek veled, komolyan, és minden nyalizás nélkül, az jó, azt még személy szerint élvezem is.

Megláttam őket üldögélni a kőnél, beszélgettek és nevetgéltek. Nos, úgy tűnik, hogy ebben eltérnek tőlünk... Mi konkrétan azon kívül, hogy lekiabáltuk egymás fejét, sosem szóltunk egymáshoz, legalábbis, amikor ennyi idősek voltunk. Amikor észrevették, hogy itt vagyok, felálltak és felém fordultak. A szokásos menetrend: két fiú, egy lány. A középen álló lánynak dús ezüst haja, kék haja és ragyogó mosolya volt. Hátán egy kardot cipelt, az öltözetén pedig látszódott, hogy igen komolyan gondolja a ninja létet. Combjára egy kunai-kat tartó zseb volt erősítve, nyakában pedig egy olyan nyakláncot hordott, milyen nekem is van. Az ásvány színe tökéletesen passzolt a szeméhez. Halvány zöld mellényt, alatta pedig egy világos lila felső viselt. Tőle balra helyezkedett el a fekete hajú, citromsárga, sárkányszemű fiú. Kissé Orochimaru-r emlékeztetett, de vele ellentétben ez a kis fickó mosolygósnak és nyitottnak tűnt. Kék színű köpenyt viselt, hátán pedig egy vörös tekercs pihent. Kíváncsi vagyok ki is ez a gyerek... Konoha-ban 10 éves kölykök nem nagyon járkálhatnak ilyen tekercsekkel. Végül a másik szélen lévő fiúra esett a tekintetem. Kék haja és vörös szeme volt. Hátköznapi ruházatban volt és vidáman mosolygót rám. Nem igazán láttam nála semmilyen komolyabb fegyvert, de elszántságot láttam benne. Talán ninjutsu-s lehet, ha ilyen magabiztos a kiállása. Közelebb léptem hozzájuk, miútán felmértem őket. Ahogyan szoktam úgy mosolyogtam rájuk, végül meg is szólaltam: