Négy sors, három jövő, kettő álom, egy múlt [BEFEJEZETT]

31. fejezet

(Kakashi)

Az ereimben megfagyott a vér. Ott álltam Danzou rejtek helye előtt, az erdő legmélyén, egy hatalmas barlang előtt. Bementem, nem sokat szórakoztam. A hosszú, szűk és sötét alagutat lassacskán felváltotta egy hatalmas és fényes képződmény, ahol Danzou és a feltámasztott alakok voltak. Mindet felismertem: Itachi, Kisame, Sasori, Zetsu, Deidara, Hidan, Kakuzu, Haku, Jinin, Zabuza, Kushimaru, Ameyuri, Fuguki, Jinpachi, Mangetsu. Danzou lent középen ült egy „trón" féleségben. Megfigyeltem... Az összes végtagja tele volt sharingan-okkal és nincs kizárva, hogy a felső testén is rejteget... Nagyot nyeltem, majd leugrottam és egy szintbe kerültem velük. Megfagyott a levegő. A feltámasztott személyek már a fegyvereikért nyúltak, de persze Danzou intett nekik, hogy „nyugi van..." Legalábbis arcáról ezt tudtam leolvasni.

- Hahaha... - sétált felém az ellenségem. – Hatake, Kakashi... tudtam, hogy idők kérdése és eljössz hozzám...

- Miért csinálod ezt Danzou? Mire jó ez neked? – ordítottam, miközben lassan felvettem a támadó pozíciót.

- Egyszerű... Soha senki nem ismert el igazán! Mindig is egy selejt voltam, és ezt maga, a 2. tudatta velem, azzal, hogy Hiruzen-t jelölte ki utódjának! Ezek után még Hiruzen az orrom alá dörzsöli az ANBU-t, hogy irányítsam én őket, ami a legaljasabb munka, hiszen tudod... egy katona arra haragszik a legjobban, aki kiadja a parancsot... - ez tény, ez igaz, de örülnie kellett volna a társa sikerének... Hogy lehet valaki ennyire egocentrikus? – Ezek után az ANBU tagok is elkezdtek gyűlölni, végül az egész falu. Ezt meguntam! Ha én lehettem volna a Hokage minden másképp lenne! Ezért megesküdtem, he, egyszer hatalomra jutok, akkor megfizet mindenki azért, hogy engem elítélt... De mindig elém törtek... Először Minato, aztán Tsunade, most meg te... Te selejt! Soha nem fogom megbocsátani senkinek sem!

- Talán azért nem kerültél soha sem a posztra, mert végig a gonoszság vezérelt! Aki holtesteket gyaláz meg, és tulajdonokat lop, az ne akarjon Hokage lenni! – gondoltam itt a sharingan-okra és az Uchiha holtestek meggyalázására. De ő ezt értette anélkül is, hogy én megmagyaráztam volna...

- Pont te beszélsz? Te hidegvérű gyilkos! Itt az ideje, hogy meghalj! – ekkor az összes embere körbe vett. Ő persze háttérbe vonult és készült végig nézni az egész show műsort.

- Gyáva alak az, aki nem mer szemtől-szembe harcolni!

- Kussolj, Hatake! ÖLJÉTEK MEG! – ordította.

Azonnal hátradobtam 6 kunai-t, amikre robbanó törtet volt téve, plusz még vezettem hozzá valamennyi Chidori chakra-t is. A kardforgatók közül 6 ki is nyúlt. Zabuza ismerte a Chidori-t, így egyből el is került, de legalább 6 rohadékkal kevesebb. Megvillogtattam a Mangekyou Sharingan-t és áthelyeztem Zetsu-t egy másik világba, csak hát... elfelejtettem, hogy Itachi is képes az univerzumok között utazni, így Zetsu hamar és szinte sértetlenül tért vissza. Itachi-val kell leszámolnom, ha nyerni akarok, így Obito sharingan-jainak hála, megtudtam jeleníteni, az immáron már fehéren megjelenő susanoo-t. A fehér chakra jóval erősebb, mint az átlagos, így talán még esélyem is lenne, bár Itachi sem várt sokáig. Megjelent a vörösen lángoló susanoo-ja és a két mértes teremtmény kész volt megütközni. És ez meg is történt! A susanoo-in fegyverei csak hamar találkoztak. Nehéz dolgom volt, hiszen Itachi mellett még a többi kis rohadék is nekem támadt, így nem csoda, hogy hamar csődöt mondott a tervem és leszorítottak. Zetsu a falhoz láncolt a faelemmel és képtelen voltam mozogni. Egyre jobban kezdte széthúzni a végtagjaimat, nekem meg egyre jobban roppantak a csontjaim. Már azt hittem, hogy meghalok, amikor egy Chidori csapás ketté vágta a faelemet. Sasuke ugrott elém. Éppen időben! – gondoltam magamban, miközben mosolyogtam. – Magam mögé pillantottam. Itt volt mindenki, akire gondoltam: a 7.-es csapatok, a Kage-k, a Jinchuuriki-k, Yamato, Sai, Tsunade és Orochimaru is. Sasuke tökéletesen teljesítette a parancsomat. Feltételezem, hogy mindenki tud a tervről... így felálltam és Sasuke mellé sétáltam. Danzou a tömegtől enyhén megijedt, így dühösen ordibált felém: