Négy sors, három jövő, kettő álom, egy múlt [BEFEJEZETT]

34. fejezet

(Sakura)

Haza értünk és Kakashi-t azonnal kórházba vittük. Mivel Tsunade hazafele elájult, Shizune volt a főnök a kórházban. Amikor bevittük a sérülteket, Shizune közölte velem, hogy én gyógyítsam meg Tsunade-t, ő pedig megvizsgálja Kakashi-t. Rábólintottam, bár nem szívesen. Tsunade-sama-t sikerült közel egy óra alatt teljesen meggyógyítani, és, amikor ez megtörtént, Orochimaru nyitott be hozzánk, aki közölte Tsunade-vel, hogy menjen be Shizune-hez és segítsen neki, mert Kakashi állapota nagyon súlyos és egyedül nem fog tudni érte semmit. Ledermedtem, amikor Orochimaru befejezte a mondandóját... A szívem, mintha megszakadt volna... Éreztem, hogy felállok, és, mint a birka csak rohannék előre, de valaki hátra rántott és lefogott. Ez Orochimaru volt. Vergődtem és küzdöttem, közben könnyeket ejtettem: szétestem. Még mielőtt lehunytam volna a szemem és átengedtem volna magam a bánatnak, láttam, hogy Tsunade-sama felveszi az orvosi köpenyét és nagy léptekkel hagyja el a kortermet.

Orochimaru leültetett a székre, ami az ajtóval szemben volt. Ő az elé állt és összekulcsolta a kezeit és határozottan rám nézett. Éreztem, hideg tekintettét, de valahogy ezzel nem foglalkoztam... Csak a halványzöld csempét néztem, ami a lábam alatt terült el, és remegtem. Kakashi állapota kritikus és ez a chakra veszteség miatt, de mindig ez van! Miért csinálja ezt? Miért kell mindig túlzásba esnie.

- Ne, parázz! Kakashi életben van, Tsunade meg Shizune kíváló orvos... hamar talpra állítják...

- Ezt te nem érted Orochimaru! – néztem rá, dühösen és ellentmondást nem tűrően. – Mindig túlzásba esik, de ezúttal... messzire ment... Túl messzire! Meg fog halni! – engedtem szabadjára a könnyeim, bár Orochimaru nem válaszolt... Csak lehajtotta a fejét és várt.

Megremegtem... Ez két dolgot jelent: vagy gyerekesnek tart, vagy igazat mondtam az előbb, és, hogy rajtam kívül mindenki tudta, hogy ezzel a technikával, az életével fizet... Akárhogy is van, egyszerűen sokkol és fáj. Pár perc múlva Shizune kopog az ajtón. Az arcáról, elhatározottságot olvastam le, majd kissé ideges és aggódó hangon szólt Orochimaru-hoz:

- Orochimaru... segítened kell a műtétnél?

- Mi történt? – kérdezte kissé meglepve.

- Majd, elmondom útközben! – azzal Shizune megragadta Orochimaru karját és kihúzta a szobából.

Mélyet sóhajtottam, és szintén úgyanúgy féltem. A hátamon mintha több kis lény, éles karmokkal, sétálgatna a hátamon... Karmaik végén, mintha jégdarabok lennének, és úgy futnak végig a hátamon... és, ha még ez nem lenne elég, még egy sötét árny is követ, és folyamatosan azt suttogja, hogy nincs kiút, nincs remény, ennyi volt...

Felálltam és óvatosan az ajtóhoz sétáltam. Láttam még Orochimaru-t és Shizune-t. Követni kezdtem őket... Hamarosan elérkeztünk a keleti szárnyba, ahol bementek az egyik szobába, ami a folyosó végén volt. Odasétáltam, majd az ajtó melletti ablakra esett a pillantásom, ahol a függöny eltakart előlem mindent, viszont egy kis részen keresztül beláttam. Hát lehet, hogy nem kellett volna.

Tsunade éppen nyugtatót fecskendezett Kakashi-ba, és ez nem biztos, hogy csak ez az egy dolog volt, amit beadtak neki, hiszen több tű is volt Tsunade orvosi tálcáján. Ahogy tovább figyeltem Kakashi-t, felfigyeltem arra, hogy lekötötték a kezeit és a lábait, illetve infúziót csatoltak rá. A mellette lévő gép, igen lassú és gyenge életjeleket mutatott. Észrevettem, hogy az egyik szemhéját felhúzták neki és lámpával világítanak befele. Orochimaru, Shizune és Tsunade is a szemét nézhették, legalábbis a hallottak alapján erre tudok gondolni: